A Bestillo márka mögött két fiatal házaspár áll, akik az igényes magyar pálinkakultúra elkötelezett híveiként 2003-ban elhatározták, hogy szülőfalujukban, Boldogkőváralján, magyar gyümölcs felhasználásával, kiváló minőségű pálinkák készítésébe fognak. Erősítő feltéttel ellátott lepárlókészülékük a legmodernebb technikát képviseli, a feldolgozás során semmiféle mesterséges anyagot nem adnak a termékekhez, és a keletkező melléktermékek sem károsítják a környezetet.
Elsőként a Hernád-völgyében termő, kiváló minőségű gönci barackból főztek pálinkát, majd 2006-tól jelentősen gazdagították a választékot, melyben ma már a hagyományosnak számító szilva, vilmoskörte és cigánymeggy mellett olyan különlegességek is szerepelnek, mint a málna, a szeder, a fekete ribizli, a birs és a kökény.
Interjú Czakó Mónikával - 2010. január
"40 fokon még megvan a gyógyító hatás, viszont az élvezeti érték a többszörösére növekszik. Betegség esetén tehát javasolt a pálinka fogyasztása. Lenyelés előtt érdemes lassan megforgatni a szánkban, és kicsiket kortyolgatni belőle. A hirtelen lehajtást kerüljük! Aki szeretne, az gargarizálhat is vele."
Ilyentájt a Bortársaság boltjaiban a borok mellé egyre többen raknak egy-egy finom pálinkát is a bevásárlókosárba. Nem véletlen, hogy most érkeztek meg boltjainkba a Bestillo pálinkafőzde legújabb, 0,7 literes pálinkái. Ennek apropójából faggattuk Czakó Mónikát, a főzde egyik tulajdonosát.
Bortársaság
A boroknál már megszokhattuk, megszerettük a 0,75 l-es dupláját, az úgynevezett "magnum" palackos kiszereléseket. A prémium pálinkáknál viszont inkább a 0,35 l-es palack az általános, és ritka, hogy valaki "rádupláz" az eredeti méretre. Milyen elgondolás húzódik e mögött?
Czakó Mónika
Az alapötlet az volt, hogy megtartva a kiváló minőséget, megtaláljuk a legjobb ár-értéket. A cél tehát, hogy legyen egy olcsóbb verzió, és ezt leginkább úgy tudtuk elérni, ha nagyobb üveget töltünk meg finom pálinkával, így a csomagolás költségén tudtunk spórolni. A palack átlátszó, a címke is egyszerűbb lett, ezek is mind sugallják a mögötte húzódó koncepciót. Az átlátszó palacknak egyébként kifejezetten örültem, végre látható lett a pálinkánk!
Mivel az éttermek piacán is megjelenünk velük, fontosnak tartottuk az éttermek, szállodák igényeit is szem előtt tartani. Velük egyeztetve erről az oldalról is megerősítést kaptunk az új, nagyobb kiszerelés felől. Persze a fő célcsoport a magánvásárlóké. Síelni, disznóvágásra, pálinka szerető rokonlátogatásra, vagy éppen otthonra kiváló alternatíva a 0,7 literes kiszerelés.
Bortársaság Említetted a kiváló minőséget, mit kell tudnunk a tartalomról?
Czakó Mónika A kiváló minőség azt jelenti, hogy egy az egyben megegyezik a 0,35 literes palackban található tétellel. Semmiben sem különbözik a belbecs az eredeti sorozattól, csupán külső változtatásokról van szó. Bárki egymás mellé teheti például a két kiszerelésű Gönci Kajszibarackot, garantáltan nem fog találni különbséget köztük.
Bortársaság
A pálinka általában lassabban fogy a bornál. Nem lesz baja, ha sokáig nem ürül ki egy ilyen nagy Bestillo palack?
Czakó Mónika
Bontás után egy pálinka, egy borhoz képest igaz, hogy sokkal lassabban, de azért mégiscsak oxidálódik. A 0,7 literes palack mellett további érv, hogy a palack nyakának keresztmetszeténél ugyanakkora felületen érintkezik a levegővel, mint egy normál 0,35 literes palack, tehát fajlagosan nézve felére csökkentettük a felbontott, "darabban tartott" pálinkánk oxidálási idejét. De ilyen ízek mellett kötve hiszem, hogy ideje lenne évek alatt tönkre mennie.
Bortársaság A két alap íz mellett miért pont a piros vilmoskörte kapott helyet a sorozatban?
Czakó Mónika Egész egyszerűen, mert az általad említett Gönci kajszi és a szilva mellett ez pörög a legjobban. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy pusztán fogyás alapján a málnát is ide kellene sorolnunk, de ott - mivel a feldolgozott gyümölcs és az abból főzött pálinka mennyisége extrémen különböző a gyümölcs alacsony cukortartalma miatt - szeretnénk megtartani az exkluzivitást, maradt hát ez a három a szelekcióban.
Bortársaság Néhány barátom azt tartja, hogy a pálinka az egyik legjobb eszköz arra, hogy télvíz idején a nátha elkerüljön bennünket, illetve, ha már betámadott, gyorsan és sikeresen visszaverjük. Vajon ez urbánus legenda, vagy tényleg van mögötte tudományos alap?
Czakó Mónika
Orvos ismerősemmel való egyeztetés alapján mondhatom, hogy bizony van tudományos alapja ennek az "ősi gyógymódnak". Az alkohol fertőtlenít, tisztít és baktériumokat öl, amit 70 fokon ér el a legnagyobb hatásfokkal. Ezzel a 70 fokkal pusztán az a gond, hogy ilyen magas szinten elég gyér az élvezeti értéke, ráadásul károsíthatja is az emberi torkot. Ezzel szemben 40 fokon még megvan a gyógyító hatás, viszont az élvezeti érték a többszörösére növekszik. Betegség esetén tehát javasolt a pálinka fogyasztása. Lenyelés előtt érdemes lassan megforgatni a szánkban, és kicsiket kortyolgatni belőle. A hirtelen lehajtást kerüljük! Aki szeretne, az gargarizálhat is vele.
Bortársaság Erre az utolsó néhány mondatra azt hiszem, még sokan fogunk hivatkozni, köszönöm a beszélgetést.