Ugrás a tartalomhoz
Bortársaság borboltok, képviseletek, nagykereskedelemHírek és események

Magyar borászok, borászatok

Figula Mihály

Balatonfüred

Az idősebb Figula Mihály által alapított és ma már az ifjabb Mihály által kormányzott családi borászat nemcsak "hazai vizeken", a Balatonfüred-Csopaki borvidéken, hanem az egész országban mint az egyik legkiválóbb fehérboros pincészet ismert. Az 1993-ban alapított birtok ma 17 ha szőlőterülettel rendelkezik Balatonfüred, Balatonszőlős, Pécsely a Tihanyi-félsziget legkiválóbb dűlőiben. A borászat hamar hírnevet szerezett magának tiszta, illatos és lendületes reduktív fehérboraival, amelyek minden évjáratban tökéletesen mutatták mind a tradicionális balatonfelvidéki fajták, így az olasz rizling és a szürkebarát, mind pedig a borvidéken helyüket megtalált világfajták, például a chardonnay és a sauvignon blanc, legszebb arcát. Idővel aztán, ahogy a birtok nőtt, úgy szélesedett a választék is. A borok többsége ma is reduktív technológiával készülő friss, gyümölcsös fehérbor, ugyanakkor egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a hordóban érlelődött és a dűlőszelektált tételek is, míg a fajtaborok mellett már évek óta a fogyasztók kedvence a Szilénuszra keresztelt, késői szüretelésű, olasz rizling-semillon-chardonnay házasítás. Sőt, azt is bebizonyították, hogy a borvidéken a fehéreken túl is van élet: rozéik, készüljenek merlot-ból vagy kékfrankosból, mindig sikert aratnak, csakúgy mint vörösboraik, legyen szó pécselyi cabernet sauvignon-ról, dűlőszelektált cabernet franc-ról vagy válogatott szőlőből készült merlot-ból.

A borászat honlapja: http://www.figula.hu/

ÜltetvényekBalatonszőlősön 13 ha, Pécselyen 2.5 ha, Balatonfüreden 1.2 ha
SzőlőfajtákOlaszrizling 35 %, Chardonnay 15 %, Sauvignon blanc 15 %, Szürkebarát 10 %, Zenit 10 %, Semillon 8 %, Cabernet 7 %.
Éves termelés80 000 - 100 000 palack


NyomtatásKüldés

előző előző borászat következő borászatkövetkező

Kapcsolódó termékek

  Terméknév Palackár Kartonár Mennyiség
Figula Chardonnay 2010 Balatonfüred 1770 Ft 1640 Ft    
Figula Kékfrankos Rosé 2011 Balatonfüred 1490 Ft 1370 Ft    
A hónap ajánlata Figula Olaszrizling 2011 Balatonfüred 1490 Ft 1370 Ft    
Figula Pinot Gris 2009 Balatonfüred 1770 Ft 1640 Ft    
Figula Sáfránykert Olaszrizling 2009 Balatonfüred 3550 Ft 3260 Ft    
Figula Sauvignon Blanc 2009 Balatonfüred 1990 Ft 1830 Ft    
Figula Szilénusz 2007 Balatonfüred 4350 Ft 3990 Ft    
Figula Zenit 2011 Balatonfüred 1320 Ft 1210 Ft    
eFestival 2008
Az eFestival az online és a multimédia szakma évenként megrendezett rangos eseményén a www.bortarsasag.hu I. helyezést ért el eKereskedelem kategóriában.
Superbrands 2009/2010
A szakértő bizottság döntése alapján 2009-ben és 2010-ben is a Bortársaság márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.
Stockholm 2009
Best eBusiness cases from European SMEs, from the project launched by the European Commission "Learning from Peers: eBusiness cases, best practices amongst European SMEs".
Fair Business 2009
Minősítő rendszer a megbízható elektronikus kereskedelmi szolgáltatásért.
EU Shipping