Szarvasbogár és mézopál
Nem egészen egy hektár. Az is két részben, egyik fele a Határi-dűlőben, a másik a Meszesmajorban. Történet egy srácról, aki kiszállt a mókuskerékből, levakarta füléről a mobiltelefont, és Erdőbényén elkezdte felépíteni kézműves borászatát. Mégsem egy remetéről szól a mese, hiszen Homonna Attila mindig úton van, on the road: több síkon tágítja maga körül a teret, időt, tudatot.
Itt most még elintézi a palackozást, aztán kiszalad Spanyolországba, mert úgy néz ki, munkát kap a Duro folyó partján. A Vega Sicilia tőszomszédságában vadiúj pincészet épül, még neve sincs a gyereknek, de a tulaj elképzelése szerint nemzetközi stáb kalapálja majd össze a borokat. Attila történetesen pincemester lesz, ha igaz. Ennél többet ő se tud a dologról, ennyi az összes infója, de neki épp elég ahhoz, hogy belevágjon. A tapasztalat mellett a pénz is jól fog jönni, lesz miből tovább építgetnie saját kis birtokát. Itthon is kénytelen bérmetszést vállalni, de hát abból sem nagyon nyújtózkodhat a saját takaróján túl. Hogy honnan tudnak a Ribera del Duerón Homonna Attiláról? Minden mindennel és mindenki mindenkivel összefügg. Dolgozott az Oremusnál egy gyakornok lány, aki szintén a spanyol pincészet alkalmazottja lesz, s mivel jól ismeri és sokra tartja Attila borait, beajánlotta a fiút pincemesternek. Persze ott vörösbort kell készítenie, de ez nem gond. Dolgozott ő már Dél-Franciaországban is, ahol nyakig elmerült a vörösborkészítés rejtelmeiben, a metszéstől a feldolgozásig: ászkolás, fejtés, minden egyben van. Az aszúját különben is vörösboros eljárással készítette. Attila számára semmi sem fekete vagy fehér, édes vagy száraz. Számára ott kezdődik a szabadság, ahol a madár se jár. Őt már nem lehet lépre csalni.
 |
"Rémítő, s vidító kétségek"
Szóval ingázás lesz a Duro és a Bodrog között. Kaland. Amúgy is nehéz megtalálni az egyensúlyt. Ha két hétig nem mozdul ki innen, megőrül. Hiányzik a kultúra, a kultúrlét terei, a másik kultúrlény közelsége. Kávéház, mozi, színház, beszélgetés a pubban. Ami az elmúlt tíz-tizenöt év alatt történt Hegyalján, az tényleg csoda, a borvidék a nulláról tornázta fel magát, le a kalappal Szepsy, a Disznókő, az Oremus, a Hétszőlő előtt. És még sorolhatnánk. De a többi nyolcezer termelő gyakorlatilag még sehol sem tart. Pedig dolgoznak, mint a kisangyal, csakhogy legtöbbjüknek az sem világos, hogy a prést le kell mosni szüret előtt. Nem ám borral kiöblíteni, beleverni a dugót, és jövőre újra elővenni.
 |
Attilát nem nagyon ismerik, csak annyit látnak belőle, hogy van egy fickó, aki immár négy éve jön-megy a szőlőben. De persze nem értik, mi a francot csinál. Miért éppen úgy metsz, ahogy. Miért korlátozza a hozamot, ahelyett, hogy örülne: Isten telerakta a tőkéjét fürtökkel. Rogyásig. Azt végképp nem értik, hogy lehet egy üveg tokajit eladni kétezerért, ötért, tízért. Még többért.
Amikor más meg kétszázért is alig tud elsózni egy litert. Közben meg mindig lehet izgulni, hogy akkor most felvásárolják a szőlőjét, vagy nem vásárolják fel? Kérdések kérdése, melynek nehéz, kétes, szép a megfejtése. Csokonai. Szóval be kell látnunk, hogy a királyok bora önmagában nem teremt kultúrát. Nem nyílnak tőle gombamód jazzklubok, kiállítótermek, kávéházak, nem adnak ki újságot, nem lesz nyüzsgés, élet. Hogy egykor ez volt Magyarország szellemi központja?
Ezen most már hiába sírunk. Olvassunk inkább Spenglert!
Az óceánjáró legendája
Attila nagybátyja óceánjárón volt rádiós. Amikor éppen nem a tenger vagy az éter hullámain ringatózott, saját filmjeit vetítette unokaöccsének Indiáról, Afrikáról. Attila imádott hozzá járni, mert neki aztán mindene volt az égvilágon, a kókuszdió faragványoktól a tücsökcombig. Meglehet, hogy tőle örökölte a gyűjtögető életmódra való hajlamot. Ugyanis a világ összes kacatja tapad rá, mint a mágnes. Indiában képes volt fél napokat ácsorogni a bazárban. Lenyűgözték az ismeretlen tárgyak. Azt mondja neki a régiségkereskedő, akinek az arcán több a ránc, mint a vénséges vén Yoda mesterén, ha megfejti, mi az, amit éppen a kezében tart, fele áron megkapja. Attila megvizsgálta a szerkentyűt, majd érdeklődése a bűvös titoklakatokra terelődött. Képzeljem el, meséli most is lelkesen, ezelőtt néhány száz évvel az indiaiak olyan zárszerkezeteket raktak össze, hogy hihetetlen. Egy kis szöget elfordítok, kibújik egy kis lemez, azt föl, jobbra el kétszer, aztán egyszer vissza. Álló nap nyitogatta azokat a lakatokat. Végül az ismeretlen tárgyat is megfejtette. Mogyoróvágó volt. Most valamelyik doboz alján hányódik.
 |
A konyha mediterrán sárga színét Dél-Franciaországból hozta. A nyitott polcokon rengeteg apróság: teakultusz, kávémisztika, serpenyőfilozófia nyomai. A kétszersült hagyományos nyeles platnin készül. A világ valamennyi ócskásától van itt már valami, kiabál, harsogja a berendezés, itt az ószeres, adok-veszek, itt az ószeres. Azt mondja, azért van ez, mert ő olyan szentimentális. Meg valami utókort is emleget, hátha kíváncsi lesz ezekre a limlomokra. Arra a normandiai mozsárra én már most nagyon kíváncsi vagyok. Olyan, mint egy kőkorszaki áldozati oltár.
Hát ezt a képet ki festette? Csak nem? De, tényleg. Két-három évente rájön a festhetnék, és olyankor pazar módon bánik az ecsettel. Nem egy Rubljov, de igazán nincs oka panaszra, kortárs a javából. A szarukürtöt Attila 8-10 évesen készítette, autentikus, hogy szinte megszólal, a Mezőgazdasági Múzeumból hozták vissza nem is olyan rég. Hát ez a sárgaréz pohár? Na, ne! Attila eredetileg gépésztechnikusnak tanult. Ez a fotó se rossz, indiai férfi turbánban, olyan, mint egy maharadzsa. Előkerül a többi fotográfia is. A Gangesz partjainál, a Himalája lábánál, a csúcson. Tibetben az Oremus hatputtonyosát nyitotta ki. Erről sajnos nem készült fotó.
La Mancha lovagja
Na de miért éppen a bor? És miért Tokaj? Miért nem, mondjuk, tulipánok, azokat még le is festhetné, fotografálhatná kedvére. Persze, a gyerekkor. Illatképek és ízösvények kanyarognak az emlékezés térképén. Nagyapai vonalon a család sátoraljaújhelyi, innen a kötődés a tájhoz. De valójában elhatározás kérdése volt az egész. A bor iránti rajongás már elég régi keletű nála. A tulipán is szép, lehet benne gyönyörködni, de nem lehet meginni. Aztán meg leginkább borkészítés terén indult meg komolyabb változás ebben az országban. Igaz, hogy rengeteg munkával jár, de Attila szeret dolgozni. És ami a legfontosabb, ebben a tevékenységben sikerült a legnagyobb szabadságra szert tennie. Sikerült kiszállni a mókuskerékből, és ha mobiltelefon nélkül megy el otthonról, nem kap sírógörcsöt a következő sarkon. Meg egyébként is, döntés volt. Az ember előbb-utóbb eljut abba a nagy, sötétlő, kerek erdőbe, és felteszi magának a kérdést: most merre? És akkor bejön a képbe a bor. Na, ezt nézzük meg közelebbről. Aha. Hogyan lesz a mustból bor? Először csak egy hordót görget maga előtt. Aztán kettőt-hármat. Most is alig van több hatnál, asszem. Meg ez izgalmas, nagyon. Felfedezni a világ összes borvidékét, megkóstolni a világ minden borát, képben lenni. Csak az a megoldás, ha az ember megy, megy, és kóstol, kóstol, kóstol. Road wine movie.
 |
Az emberből, aki korábban úgy érezte, dróton rángatják, hirtelen önrendelkező, szabad lény lesz. Leás a gyökerekig, a szőlő gyökeréig, kiderül, hogy milyen is a növény valójában. Például karós furmint. Százéves öreg tőkék, olyan öregek, hogy a liszkaiak ma is uraságinak hívják őket. Annak idején a vesszőt lebujtatták a föld alá, az meg minden rügyére nyomott egy hajtást. A földből nőttek ki a vesszők és körbeölelték a karót, ami megtartotta az egész szőlőbokrot. Szóval Attila visszametszette ezt a száz évet, minden egyes tőkét külön-külön, leszedett mindegyikről harminc centi talajt, lement a rügyekig, ahonnan a vesszők kibújtak, tányérokat csinált köréjük, ahol megállhat a víz. Most úgy néznek ki a tőkék, mint La Manchában. Nem fej, hanem bakművelés. Három, maximum öt fürtöt hoz most egy ilyen bokor, a közel háromezer tőkéről mindössze hat mázsa szőlő jön le. Csak összehasonlításképpen említjük meg, hogy korábban ugyanerről az ültetvényről 60 mázsa szőlőt szüreteltek. Legalábbis az előző tulajdonos bevallása szerint. Ennyit a minőség kontra mennyiség kérdéséről.
Katakali
A szarvasbogarak Attila gyerekkorából rajzottak elő. Az erdei óvodában imádta nézni, ahogy a hímek egymásba akasztják agancsaikat, vagy ahogy esetlenül fölemelkednek a levegőbe. Amikor a szőlőben rábukkant a szarvasbogár családra, valami önigazolás-félét érzett. Lehet, hogy ez jel? Olykor az erdőbényei ház lépcsőjén is megjelenik egy-egy óriási szarvasbogár. Házhoz jön. Greenway. A mézopál helyi jelenség, vulkáni eredetű féldrágakő, mint egy megkövült aszúcsepp. Szóval nem kell magyarázni, miért került a szarvasbogár és a mézopál a címkére. Amúgy az etikett is Attila munkája. Tíz évig marketinggel is foglalkozott, tehát valamelyest konyít a csomagoláshoz. Tradicionális megoldás szóba se jöhetett, nem akart beállni a sorba. Inkább egy kicsit kilógni. Modern dizájn, akár egy basszusgitáros bicepszébe karcolt tetkó. Ez se véletlen, Attila egykor basszusgitárt pengetett Katakali névre hallgató együttesükben. Etnojazz, kis balkáni beütéssel. A formáció azóta szétszéledt. De a basszusgitár még megvan.
Homonna Attila
Erdőbénye, Hunyadi u. 61.
Tel.: 47 / 336-082
Szerző: Kling József
Forrás: Gusto Magazin
www.gusto.hu
előző borászat
