Már bizonyított tény, hogy napjainkban Villány nem csak a legfelkapottabb nevekről szól. Az elmúlt években átrendeződtek az erőviszonyok, ismert nevek a háttérbe szorultak, mások a névtelenség homályából előtűnve megszilárdították helyüket a hazai borpiacon. Ilyen Mayer Márton is, aki most már leginkább csak áraival marad le csúcsborászatok mögött. Területei a Kopárban, a Remete, a Várerdő, a Hajdús dűlőkben helyezkednek el, a fehérek Siklós vidékéről származnak.
A jelenleg termő 8 hektár biztosítja a nagyrészét az ötvenezer körüli palackszámnak, amelynek jelentős részét természetesen vörösök adják. Az új ültetvények 5000 tőkeszám feletti Guyot művelés módban vannak, így kiváló alapot nyújtanak majd a további fejlődéshez.
A nagy meglepetést okozó először 1998-as évjárattal megjelenő Kopár Cuvée bora kizárólag ezen dűlő terméséből készített bordeaux-i házasítás, és évről évre kiegyensúlyozott minőségben jelentkezik. Másik fontos boruk a Remete Cuvée, amely az előzővel szemben egy könnyebben fogyasztható, Kékfrankos alapú házasítás.
Interjú Mayer Mártonnal
Az ősök tisztelete
Mayer Márton tíz hektáron, 5000-es tőkeszámmal telepített, jó fekvésű ültetvényeken, nagyon komolyan vett és szigorúan betartott hozamkorlátozással termeli meg boraihoz a szükséges alapanyagot. Családjában mindig is akadt vincellér, érthető, hogy ő is ízig-vérig a hagyományok követője. Nála a kulcsszó a tradíció. Villányi pincéjében többek között arról faggattuk, miként jelenik meg boraiban az ősök tisztelete.
Bortársaság: Hogyan határozná meg a Mayer-borok lényegét?
Mayer Márton: Azokat az elsődleges, gyümölcsös, tiszta ízeket keresem a borban, amelyeket apám és a nagyapám is produkált. Nagyon jól emlékszem azokra az aromákra, azoknak a boroknak a szerkezetére, és azt hiszem, sikerül reprodukálnom őket. Persze, akkor még nem voltak cabernet-k, de a kékoportómnak például éppen olyan íze van, mint annak, amit a szüleim, nagyszüleim készítettek.
Ha valami a múltban jó volt, azt érdemes megőrizni, tovább vinni.
B.: A Remete Cuvée nem csak évjáratot váltott, egészen különleges bor került vele a palackba. Talán sokan még nem is tudják, miért is hívják Remetének?
M.M.: Azért kapta ezt a nevet, mert a cuvée 80%-át alkotó kékfrankosunk a Remete völgyben terem, a szoborpark közelében. Ez igen meleg terület, kiváló cukorfokokat tud produkálni. Valamikor egyébként a Remete és a Jammertál volt Villány fő területe. Ez az első 2003-as Mayer-bor, amely a piacon megjelenik.
B.: A tavalyi évjárathoz képest változott benne valami?
M.M.: A Remetét én alapvetően könnyed, jó ivású cuvée-nek szánom. A 2003-as év azonban nagyon hasonlított a 2000-eshez. Ennek megfelelően vastagabb, tömörebb bor lett belőle. A kékfrankos önmagában olyan szépre sikeredett, hogy szinte sajnáltam összeházasítani a 20 % cabernet-vel. Amúgy is nagyon becsülöm a kékfrankost, most megmutatta milyen szép termést tud hozni.
Ez a bor a bizonyíték rá, hogy hagyományos módszerekkel, újfahordó nélkül is lehet komoly, tartalmas borokat készíteni, amelyben szóhoz juthat a természet.
B.: Hogyan fogalmazná meg a villányi bor lényegét?
M.M.: A villányi lényege szerintem mindig is a héjon áztatás és héjon erjesztés volt. Hosszú áztatással dolgoztak, amíg az almasav le nem bomlott. Így aztán vastag, tartalmas borok születtek, amelyek ászokhordóban érlelődtek tovább, és nem veszítették el a gyümölcsösségüket.
B.: A cabernet sauvignon is hagyományosan készül. Kevés olyan cabernet-vel találkozhatunk manapság, amely nem esett áldozatul a barrikolásnak.
M.M.: A cabernet sauvignon-t nyitott kádban erjesztjük, hagyományosan, körfejtéssel forgatjuk és közben csömöszöljük. A mustot háromóránként leengedjük, majd visszapumpáljuk, vagyis sok oxigénnel dolgozunk. A szőlő Kisharsányból származik, majdnem 4 hektárom van ott egy táblában. Általában még a kádon, december közepéig lemegy benne az almasav, vagyis majdnem két hónap héjon tartom. Ennek köszönheti gazdagságát, testességét.
B.: Kopár cuvée-je mögött milyen filozófia húzódik meg?
M.M.: Az új évjáratú Kopárom egy igazi bordeaux-i típusú cuvée. A szőlőt már az ültetvényen összeházasítottam, hiszen a három fő fajtát egybetelepítettem és egybe is szüretelem. Kétharmada sauvignon, egyharmada franc és egy kis merlot. Érési időben alig tíz nap van a cabernet-k és a merlot között. A merlot szinte mindig túlérik, és ezzel kiegyensúlyozza a másik kettőt. Ez az egyetlen bor, amely nálunk újfába kerül, de a végeredményben mégsem a fa, hanem a gyümölcsösség és az extrakt dominál.
| Ültetvények | Villány határában 0,5 ha, az Agancsosban 0,5 ha, a Remetében 0,6 ha, a Kopáron 2 ha, a Várerdőben 1,1 ha, a Hajdúsban 3,2 ha, Siklóson 0,5 ha és Kisharsányban 1,5 ha |
| Szőlőfajták | Cabernet Sauvignon 30%, Chardonnay 18%, Kékoportó 15%, Kékfrankos 15%, Cabernet Franc 15%, Merlot 10%, Rajnai Rizling 6,2% |
| Éves termelés | 60 000 - 80 000 palack |