A Viña Montes borászat eredményei a chilei minőségi borkészítés egészének sikerét szimbolizálják: az 1987-es alapítása óta eltelt 21 év alatt a kezdetekkor összesen 30 ha szőlővel és 62.000 USD tőkével rendelkező kis vállalkozás mára (érték alapon számolva) az ország ötödik legnagyobb exportőre lett, mely évi több mint félmillió karton bort ad el a világ 75 országába. És ami még fontosabb: olyan ikonborokat alkotott meg, mint a Montes Alpha M, a Montes Folly és a Purple Angel, amikkel egyébiránt annyi érmet nyert, hogy felsorolni is nehéz lenne.
 |
A számok mögött megbújó történet szinte mesébe illő: volt egyszer négy ember, egy bátor és intuitív borász (Aurelio Montes), egy igazi filantróp export és marketing guru (Douglas Murray), egy gazdasági tervezésben és válságkezelésben egyaránt jártas közgazdász (Alfredo Viadurre) és egy leleményes, igazi ezermester mérnök-borász (Pedro Grand), akiknek volt egy közös álmuk, olyan egyszerű és magától értetődő, mint minden nagy álom: gyönyörű chilei borokat készíteni. És ezt a célt egyetlen pillanatra sem tévesztették szem elől. Mindvégig a maguk útját járták, ami szinte mindig a járatlan út választását jelentette: drasztikus hozam- és öntözési korlátozásba kezdtek, amikor ez Chilében még főbenjáró bűnnek számított, olyan területeken telepítettek magas tőkeszámmal (6667/ha) szőlőt, amelyeknek potenciáljában a ’90-es években még senki sem hitt, elképesztően magasnak tűnő összegekért ők létesítették Chile első, domboldalra felkúszó (45˚-os lejtésszögű) ültetvényét, és ők próbálkoztak először komolyan a syrah fajtával, amit - ma ez már szinte hihetetlennek tűnik - Dél-Amerikában hosszú ideig nem tartottak túl sokra. Ugyanakkor a Bordeaux-ból még a filoxéra előtt behozott és sokak által gyorsan, azaz különösebb termelési tapasztalatok nélkül, Chile emblematikus fajtájának kikiáltott carmenère fajtával szinte csak ők bántak óvatosan, egészen addig, amíg megtalálták a neki való területet és borkészítési formát, amelynek köszönhetően 2003-ban debütálhatott a 92% carmenère és 8% petit verdot összeállítású Purple Angel, melynek nemcsak a címkéje lett etalon azóta.
Borok és angyalok
A Viña Montest 1987-es első cabernet sauvignon-ja tette híressé, amelyből angliai forgalmazója az első palack megkóstolását követő egy órán belül 2000 kartont rendelt. Ebből a borból nőtt ki a máig legfontosabb brand, a Montes Alpha család, amelybe a cabernet mellett egy syrah, egy merlot és egy chardonnay tartozik, és amelyek mindegyike francia barrikhordós érlelést kap. A Limited Selection tagjai (Sauvignon Blanc és Cabernet Sauvignon-Carmenère) fajtajellegesek, szép egyensúlyúak, míg a Classic Series (régi nevén Reserva család) tökéletesen elkészített, vonzó, barátságos borokat sorakoztat fel. A prémium kategória három bora, a Montes Alpha M Cabernet Sauvignon, a Folly Syrah és a Purple Angel pedig nemcsak a chilei, hanem a világ borászatának csúcsait is jelentik: hihetetlenül komplexek, izgalmasak és nagyon finomak.
A sikerek a négy barátot - nem meglepően - további járatlan utak felfedezésére sarkallják: míg manapság mindenki inkább dél felé tájékozódik Chilében hűvösebb területek után kutatva, addig Aurelio Montes szerint inkább a nyugati, az óceánhoz közelítő irány lesz a nyerő. Az új területek keresése közben persze nem feledkeznek meg a régiekről sem, a Curicó völgyben található eredeti 30 ha-ról, melynek több mint száz éves szőlőtőkéit áttelepítették Apalta völgybeli új, 135 ha szőlőültetvénnyel rendelkező birtokukra, ahol időközben elkészült a feldolgozó és a vendégfogadó ház is. Aztán ott van még az óceántól mindössze 25 km-re fekvő, El Arcángel névre keresztelt Marchigüei terület, ahol nagy küzdelemmel és még nagyobb hittel 100 méter mélyre fúrtak, hogy vizet találjanak. Iránytűjüket továbbra is ugyanazok a mágneses erőterek irányítják, mint a kezdet kezdetén: kompromisszumot nem ismerő minőség, a rossz beidegződéseket megkérdőjelező bátorság, minden problémát megoldó leleményesség és az egymás iránti tiszteleten alapuló barátság. Meg persze az őrangyali segítségben való rendíthetetlen hit.