A pince két borászával, Markó Ildikóval és Latorczai Lászlóval, és az új szőlésszel, Pohl Péterrel március végén, virágzó mandulafák és frissen metszett szőlő szomszédságában beszélgettünk négy évjárat most érkező borairól. Arról, mi volt az évjárat, mi volt a cél? A táj és a pince is gyönyörű. Kész a kóstolóterem, a háttérben a séf előkészül az ebédre. Nagy asztal, körülötte hat ember. Az asztalon tucatnyi bor. Négy évjárat, rigófütty és párhuzam nő és bor között.
Haladjunk visszafelé. A 2010-es évjárat élmény volt - kezd bele László és Ildikó. Bitang munka, de nem adtuk fel. Már a szőlőben nehéz volt, sokat küzdöttünk a lisztharmattal, végül sikerült megfogni. Stephano Chioccioli és Stefano Dini a két olasz szőlész-borász óriási segítség volt, több olyan eszközt használtunk, ami nem hétköznapi itt a borvidéken, hogy meg tudjuk tartani a szőlőt. Például kénnel mostuk a fürtöket, ami régi technika, csak nálunk felejtődött el: sok biogazda máig ezt alkalmazza. Segített, pedig nem gondoltuk volna. A végén ugyanannyi bor készült, mint az előző évben, csak a vörösborok helyett a rozé került előtérbe. A legjobb fekvésekből a legszebb szőlő is a rozét gazdagította. Ezt is két hónapig válogattuk a szüretben. Máskor egy hét alatt a pincében van a rozénak, sillernek való. Nem is a betegség volt a gond, hanem meg kellett előznünk a nemespenészt.
 |
Minden bor megkapta az esélyt külön-külön, aztán mintáztunk, házasítottunk és döntöttünk. Végül csak három vörös készült: Kékfrankos, Cabernet és Cuvée 13. Amikor először hívtuk Sauska Krisztiánt, a tulajdonosunkat, hogy nem készítünk Cuvée 5-öt, szomorú volt a hangja. Két nap múlva újra telefonáltunk, nem lesz Cuvée 11 sem. Azt mondta, ő jelölte ki a minőséget, a célt, miénk a lehetőség és a döntés. Mi pedig ehhez tartjuk magunkat. Maximalizmus a célok megjelölésénél, megfelelő eszközök, hogy elérjük azokat, és koncepció, amely mentén haladunk. Krisztián azt szokta mondani, jó legyen és kész, középszerű bort nem érdemes, nem is szabad készíteni.
2010-ben a hangsúly a tudatosságon, a könnyű borokon és a gyümölcsösségen volt: tanultunk sokat a kortárs, könnyedebb, jó ivású borokról, úgy, hogy a koncentráltság megmaradt. Jó tanulós év volt, napról napra változott. Kimentünk hétfőn a szőlőbe, büszkén néztük a kékfrankost: Kárpát-medencei fajta, ez aztán tartja magát. Szerdán újra kimentünk, te jó ég, ezt gyorsan válogassátok le. Kedden válogattuk volt a szőlész válasza. Ilyen gyorsan történt minden. Pénteken már szüreteltük, ami egészséges, szép maradt - fejezi be a 2010-es sztorit László.
2009 könnyebb volt: szép és meleg - meséli róla Ildikó. Nem hasonlítjuk egymáshoz az évjáratokat, annak örülünk, ami van. Kedvencem a színtiszta, zamatos Kékfrankos ebből az évjáratból. Tiszta gyümölcslé a szó legjobb értelmében.
2008 is meleg év volt. Itt talán a legnagyobb érdem a stabilitásé, az évről évre vállalt stílusé és minőségé. Egyszerű célok, precíz háttérmunka. Tőkénként két fürt, azaz 80 dekás terhelés, kizárólag francia hordók a korábbi tapasztalatok alapján. A két Cuvée 7-es elegáns, nagy bor arcát mutatja Villányban és Siklóson is. Jól érezhetők a minőségi szintek az egyes borok között.
2007 nagy évjárat volt, kedvezett a komoly boroknak. Nagy test, mégis minden a helyén, balansz, harmónia. A második évjáratunk, javában benne voltunk a dűlőink megismerésében. A kitűzött cél itt is csak az volt, hogy mindenből a legjobbat hozzuk - meséli László.
Minden eszköz megvolt a kezünkben, válogatóasztal, amerikai borász, új fahordók. Az évjárat csoda volt. Vastag, érett borok, mediterrán hőségben. Töppedő szőlő, kevés víz, erő, koncentráció, nagy tanninok.
Idő kell, hogy megfejtsük, melyik dűlő milyen évjáratban mire képes. Ehhez tudatosan, pontosan minden adatot feljegyzünk évről évre, napról napra.
2011 április.
előző borászat
