Bortársaság borboltok, képviseletek, nagykereskedelemHírek és események

Magyar borászok, borászatok

Sebestyén Csaba

Szekszárd

Sebestyén Csaba a borászok új, fiatal generációjának egyik meghatározó tagja, aki az autók javítását cserélte fel néhány éve a borkészítés kreatív munkájára. Szekszárd kiváló fekvéseiben, többek között az Iván-völgyben, a Szent Gál-dűlőben és a Cinka-hegyen található ültetvényei 5,5 hektárt tesznek ki. Csaba számára nagyon fontos, hogy boraiban a már szekszárdi márkajegynek tartott elegáns fűszeresség, kerekség és egyensúly mindig megtalálható legyen.  A Bortársaságnál 2005 tavaszán debütált 3 borral, amelyek mindegyike azóta választékunk népszerű tagja: a válogatott szőlőből készült zweigelt, mely színe miatt az "Indigó" nevet kapta, és amely igazán vastag és koncentrált, ugyanakkor gyümölcsös bor. Kékfrankosa kicsit füstös jellegével igazán egyedi ízvilágot jelenít meg, a bordeaux-i fajtákból készített Grádus küvé pedig a gazdag tartalom és szép forma harmóniája, mely nevével az egyre magasabb minőség felé történő lépegetésre utal. Végül a Sebestyén-választék a sok fajtából készülő, ízig-vérig birtokborral, az Icze Cuvée válik teljessé, mely a jó ivású, hétköznapok borának képviselője.

 

 

 

 

 

 

 



Interjú Sebestyén Csabával
Varietas delectat

Sebestyén Csaba a szekszárdi borvidék legígéretesebb tehetsége. Autószerelőből avanzsált borásszá, a család - nagymamától hugin keresztül apukáig - szintén a bor szolgálatában áll. Áldozatot is hoztak az ügy érdekében: a városi házat felcserélték a szőlőhegyre. Kiköltöztek a festői szépségű Ivánvölgybe, takaros házat építettek a löszbe vájt pince fölé, sőt a pincét is tovább vájták-bővítették. A ház mögött versenyt futnak a dombra a szőlősorok. Csaba nyitott fiatalember, tudatosan építgeti a mindössze 5,5 hektáros birtokot. Szeret tanulni a profiktól, Takleréket példaképnek tekinti. Legújabb boraival ő is belépett a profik világába.

Bortársaság: Mostanra szépen letisztult a Sebestyén pince arculata. A fajtaösszetétellel elégedett vagy?
Sebestyén Csaba: Azt nem mondanám. Jelenleg cabernet-túlsúlyosnak mutatkozunk, de a jövőt úgy képzelem, hogy a kékfrankos és a merlot dominál majd. Egyre nagyobb szerepet szánok ennek a két fajtának, amelyek a nagyok tapasztalatai szerint itt, Szekszárdon érzik magukat a legjobb formában.

B.: Ezért készítetted a rosédat is kékfrankosból?
S. Cs.: Igen is, meg nem is. A 2004-es évjárat ezt diktálta. A kékfrankosból kiváló rosét lehet készíteni, de a jövőben mégis a küvé mellett döntenék. Valahogy több izgalom rejlik benne. Mindenképpen a kékfrankos alkotja majd a rosé gerincét, amit egy kis kadarkával meg egy kis cabernet-vel turbózok fel. De ez a jövő zenéje. A 2004-es színtiszta kékfrankos.

B.: Mi a Sebestyén rosé küldetése?
S.Cs.: Küldetés? Hú, de nagy szavak ezek... Inkább azt mondanám: célja az, hogy stílusa legyen. Legyen jól iható, üde, gyümölcsös, de mégis tartalmas. Egyszerre bor és üdítő ital a forró nyári napokban.


B.:
Hogyan készült a kékfrankos rosé? Úgy tudom, a "leengedett" eljárás ma már elfogadhatatlan.
S.Cs.: Nem engedünk le levet, ennek az időszaknak vége. Olyan ültetvényeket választunk ki, amelyek leginkább roséra hangolt adottságokkal rendelkeznek. A hegyalján, például, ahol laposabb a terület, esetleg markánsabb savak maradnak. Megvárjuk a kései szüretet, ezt a rosét november elsején szedtük, nagyon vibráló savvilágú, mégis jól beérett szőlő volt. Tehát a mi rosénk alapvetően a szőlőben készül, a gyümölcsöt megpróbáljuk a lehető legtovább kint tartani, amíg az idő megengedi. A technológiai háttér már megvan, tehát ott nem csúszhat el a dolog. 
 
B.: Tehát mostanra jutottál el arra a szintre, hogy a finomhangolásokra is odafigyelj?
S.Cs.: A 2003-as több szempontból is kedvezett. Egyrészt rendkívüli évjáratnak bizonyult, másrészt először volt lehetőségünk arra, hogy az egész termést, minden egyes dűlő termését külön tételekre bontva kezeljük, dolgozzuk fel, és érleljük. Külön-külön figyelhettem meg a borok érését. Ezért születhettek meg egyáltalán a válogatás-tételek. A hordók is egyedi életet élnek a pincékben. Hiába követem el minden évben ugyanazokat a műveleteket, egy csomó más dolog befolyásolhatja a bor képét, ezért alkalmazunk hordóválogatást is. A legszebb tételekből készült az Indigó, a Kékfrankos válogatás vagy a Grádus. Ez persze mit sem von le a többi bor értékéből. A válogatott tételek egyszerűen magasabb szintűek.

B.: Hol helyezkedik el Az Indigó ebben a szelektált hierarchiában, és honnan ez a találó név?
S.Cs.:Az Indigó a zweigeltek válogatása, egy külön márka. Amikor Tálos Attiláék megkóstolták, rögtön ez a név ugrott be róla: a zweigeltben tényleg megvan ez a sötétlilás árnyalat, mint az indigó papír színe. Nagyon gyümölcsös, jól iható, mégis telt, tartalmas vörösbor. Így aztán hordóba került. Ez még hozzáadott egy kis pluszt az amúgy is meglévő struktúrához. Aztán a hordókat is szelektáltuk. Miután kiválasztottuk a megfelelőket, már össze is állt az Indigó.

B.: Beszéljünk kicsit a Kékfrankos válogatásról. Mit gondolsz a fajtáról?
S.Cs.: A kékfrankos nagyobb formátumú szőlő, mint azt régebben gondoltuk. Sokáig nem is igazán tudtuk, mire képes. Taklerék, akiket nagyon sokra tartok, és sokat tanulok tőlük, már megmutatták, mi mindent lehet kihozni belőle. Én is az ő nyomdokaikon járom a magam kékfrankos csapásait. Rengeteg lehetőséget rejt magában ez a fajta. Magasabb mustfokot, koncentráltabb ízeket tud produkálni, tömör struktúrával hálálja meg a hozamkorlátozást. Meggyőződésem, hogy Szekszárd egyszer a kékfrankosról lesz híres a nagyvilágban.

B.: Hol szüreteled a  kékfrankost?
S.Cs.: Több helyről, mint pl. a Strázsahegy, a Szent Gál szőlőhegy. A kékfrankos nagyon érzékeny, érdekes fajta, időnként még szeszélyes is. Minden évben máshol, más fekvésben tudja a szebbik arcát mutatni. Nem úgy van, hogy egy adott fekvésű területen mindig csúcsminőséget produkál, sokkal rafináltabban viselkedik. Hiába követünk el mindent, akkor se biztos, hogy ugyanazt a magas minőséget produkálja, amit az előző évi teljesítménye alapján elvárunk tőle.

B.: Milyenre szeretnéd formálni a Sebestyén pince borait?
S.Cs.: Elsősorban a szekszárdiasságot szeretném hangsúlyozni. Báj, kellem, test, kedvesség, amilyenek a szekszárdi dombok. Sokszínűség, árnyalatok, nüánszok, finomhangolások. Varietas delectat. A változatosság tényleg gyönyörködtet.

Sebestyén Pince honlapja: http://www.sebestyen-szekszard.hu/


Ültetvények5.5 ha
SzőlőfajtákKékfrankos, Cabernet sauvignon, Cabernet franc, Merlot, Zweigelt
Éves termelés25 000 palack



előző előző borászat következő borászatkövetkező

Kapcsolódó termékek

  Terméknév Palackár Kartonár Mennyiség
Sebestyén Bikavér 2006 Szekszárd 2980 Ft 2730 Ft    
Sebestyén Grádus 2006 Szekszárd 4980 Ft 4560 Ft    
Sebestyén ICZE Cuvée 2007 Szekszárd 1490 Ft 1360 Ft    
A hónap ajánlata Sebestyén Iván-völgyi Bikavér 2007 Szekszárd 4590 Ft 4200 Ft    
Sebestyén Kadarka 2008 Szekszárd 2280 Ft 2090 Ft    
Sebestyén Kékfrankos Válogatás 2006 Szekszárd 2980 Ft 2730 Ft    
Sebestyén Rosé 2009 Szekszárd 1340 Ft 1230 Ft    
eFestival 2008
Az eFestival az online és a multimédia szakma évenként megrendezett rangos eseményén a www.bortarsasag.hu I. helyezést ért el eKereskedelem kategóriában.
Superbrands 2009
A szakértő bizottság döntése alapján 2009-ben a Bortársaság márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.
Stockholm 2009
Best eBusiness cases from European SMEs, from the project launched by the European Commission "Learning from Peers: eBusiness cases, best practices amongst European SMEs".
Fair Business 2009
Minősítő rendszer a megbízható elektronikus kereskedelmi szolgáltatásért.
EU Shipping