Ugrás a tartalomhoz
Bortársaság borboltok, képviseletek, nagykereskedelemHírek és események

Magyar borászok, borászatok

St. Andrea / Lőrincz György

Eger

Gyere Gyuri, gyújts gyertyát! Nem véletlenül idézzük gyermekkorunk nyelvtörőjét, hiszen Lőrincz György amolyan "fény az éjszakában" típusú borász, aki tehetségével folyamatosan elbűvöli a borrajongókat, kísérletező kedvének köszönhetően pedig a vörösborkészítés tudományát is eredeti gondolatokkal gazdagítja. Amúgy bordoktor, dolgozatát az "Új típusú vörösborok készítése szénsavatmoszférában" címmel védte meg. De ez persze még véletlenül sem jelenti azt, hogy Gyuri kizárólag elméleti szakember lenne. Az ő igazi világa, otthona a szőlő.

Ma már szinte közhely, hogy a jó bor a szőlőben születik. Ahogy a különleges bor is különleges termőterületeken. Kevés olyan bormesterünk van, akire a termőhelyek sajátosságai iránti figyelem, a dűlők szavára hallgatás inkább jellemző lenne, mint Lőrincz Gyurira. Egész sor dűlőszelektált bort készít, fehérben elsősorban chardonnay-ból, vörösben pedig pinot noir-ból, ezzel a két - nem meglepően - burgundi fajtával igyekszik tolmácsolni az egerszalóki, egerszóláti, demjéni területek karakterét. Az elmúlt évek során a Ferenchegy-, a Kovászó-, a Hangács-, a Paptag-, a Tóbérc-dűlő kedves ismerősünk lett, kezdjük már megtanulni, hogy melyik ad légiesebb, melyik tömörebb, melyik minerálisabb, melyik gyümölcsösebb karakterű borokat. Az elmúlt évben pedig a szinte kultikus helynek számító Nagy-Eged-hegyen is telepítésbe fogott, azaz újabb hamarosan újabb boros izgalmakra is számíthatunk.

A dűlőszelektált tételek mellett persze birtokborok is készülnek a St. Andrea pincészetben, melyek, fehérben és vörösben egyaránt, a fajták és a termőhelyek sokféleségéből születő harmóniával az egri fehér- és vörösbor karakterét, a klasszikus egri illatokat és zamatokat kívánják megmutatni. A Napbor és nagytestvére, az Örökké fehérben, az Áldás és a Merengő, mindkettő egri bikavér, vörösben.

Boraiban Lőrincz Gyuri a fajták és a dűlők mellett a modern technológiákat, a hosszan tartó kisfahordós érlelést és a tradicionális pinceműveleteket is elegánsan ötvözi. A biodinamika híve a szőlőben és a pincében egyaránt, vörösborait például kizárólag tojásfehérjével deríti.

Lőrincz György, ahogy borai is, különleges ember. Finom szavú, figyelmes, kreatív. És a borszeretők szerencséjére, borász.

 

ÜltetvényekEgerben: Pipis-dűlő 3.8 ha, Kis-Eged 0.3 ha; Egerszalókon: Kovászó 0.3 ha, Agyalos 2.9 ha, Paptag 5.1 ha, Ferenc-hegy 5.5 ha
SzőlőfajtákChardonnay, Olaszrizling, Pinot gris, rajnai rizling, Pinot blanc, Viognier, Merlot, Cabernet franc, Pinot noir, Syrah, Kékfrankos, Alibernet, Zweigelt
Éves termelés50.000 - 55.000 palack

A borászat honlapja: http://www.standrea.hu/


NyomtatásKüldés

előző előző borászat következő borászatkövetkező

Kapcsolódó termékek

  Terméknév Palackár Kartonár Mennyiség
Akutyafáját 2010 Eger 1880 Ft 1730 Ft    
St. Andrea Áldás 2008 (Egri Bikavér) 2990 Ft 2750 Ft    
St. Andrea Áldás 2008 (Egri Bikavér) 0,375 l 2150 Ft 1980 Ft    
St. Andrea Hangács Bikavér 2008 Eger 3780 Ft 3470 Ft    
St. Andrea Hárslevelű 2009 Eger 2990 Ft 2750 Ft    
St. Andrea Merengő 2006 Eger 14900 Ft 14900 Ft    
St. Andrea Merengő 2009 Eger 7990 Ft 7330 Ft    
St. Andrea Örökké 2009 Eger 4500 Ft 4130 Ft    
St. Andrea Pinot Noir 2008 (0,375 l) 1880 Ft 1730 Ft    
St. Andrea Pinot Noir 2009 Eger 2990 Ft 2750 Ft    
St. Andrea Valóban Méltó Pinot Noir 2008 Eger 7590 Ft 6960 Ft    
eFestival 2008
Az eFestival az online és a multimédia szakma évenként megrendezett rangos eseményén a www.bortarsasag.hu I. helyezést ért el eKereskedelem kategóriában.
Superbrands 2009/2010
A szakértő bizottság döntése alapján 2009-ben és 2010-ben is a Bortársaság márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.
Stockholm 2009
Best eBusiness cases from European SMEs, from the project launched by the European Commission "Learning from Peers: eBusiness cases, best practices amongst European SMEs".
Fair Business 2009
Minősítő rendszer a megbízható elektronikus kereskedelmi szolgáltatásért.
EU Shipping