Három szőlész, aki a dombra ment fel és a hegyről jött le
Krajcsovszki Lászlóval, a Szeleshát egyik alapítójával 2011 január 12-én, tavaszi melegben a dombtetőn beszélgettünk szőlőről, tájról, borkészítésről és az oroszlánokról.
Sógorom szőlész, a nővérem borász, magam is szőlész vagyok. Jégverte paprika miatt jártunk erre, amikor már nem volt mit nézni a paprikaföldön, felnéztünk a dombra. Felmásztunk, körüljártunk, beleszerettünk. 1998 volt, tavasz. 39 tulajdonostól vásároltuk meg lassan a dombtetőt, a szekszárdi dombvidék legdélebbi nyúlványán. Akkoriban szántó és gyümölcsfák voltak az észak-déli fekvésű, széljárta tetőn, a szélein régi-régi szőlőültetvények elvadult maradványaival.
 |
178,5 méteres magasságban álltunk, körülbelül 100 méterrel a Sárköz fölött, egy önálló dombon, aminek keleti oldalát a helyiek "Nagyhegynek" nevezik. Déli végén "szurdik út" az egykori Cisztercita később Bencés Apátság, Bátaszék felé, keletre a Sárköz síksága, a Gemenci erdő és a Duna festői ártere. Nyugatra a Mórágyi pincék, a Völgység dombjai. Lenyűgöző a hely: szép időben a Mecsek legmagasabb csúcsa, a Zengő is kivehető innen. Szeleshátnak hívták a dűlőt a domb tetején, mert tőle délre az egyetlen a dombságot kelet- nyugati irányba átszelő völgyében átcserélődik a Völgység hideg levegője az alföld melegével. Esténként a Völgységből érkező hideg gyorsan lehűti a szőlőt, ezért nálunk élénkek maradnak a savak. A talajba is rögtön beleszerettünk: magas mésztartalmú, mélyrétegű lösz, több mint felén vörös agyaggal kevert löszös erdőtalajjal, a híres szekszárdi vörösfölddel színezve. A magas vas- és mésztartalom, a klíma sajátosságai és az állandó légmozgás kiváló szőlőtermő területté teszik a dombot. Együtt nagyon jó hatással vannak a harmonikus sav- és tanninösszetételre.
Szőlőbirtok vagyunk, nem borászat. Minden a szőlőről és a helyről szól. 2001-től több ütemben magunk telepítettük a kékfrankos-, merlot-, cabernet franc- és sauvignon-, pinot noir- illetve syrahültetvényeket. 2004-ben szüreteltünk először, neves helyi borászoknak értékesítve a szépen érett szőlőt. Ez volt a hivatásunk.
A 2007-ben az akkor termőre fordult kékfrankos-és pinot-területek szűztermése került először az általunk felújított várdombi, Mária Terézia korabeli pincébe. Ma is ide hozzuk a gondosan válogatott, kis ládába szüretelt fürtöket, amelyeket két órán belül feldolgozunk.
A szőlő a kulcs: kizárólag saját termesztésű gyümölccsel dolgozunk, az év minden szakában kint vagyunk a birtokon. Utána csak annyi a dolgunk, hogy megpróbáljuk nem tönkretenni, amit a természet és a tudatos szőlőmunka teremtenek. Kocsányozunk, a must a padlás szintjéről közvetlenül az erjesztő tartályokba
folyik, ahol a cefrét rögtön hűteni kezdjük. Így alakul ki a Szeleshátra jellemző, különlegesen gyümölcsös illat- és ízvilág. 12-15 napig héjon erjesztjük, 3-4 óránként kevergetjük a megfelelő vörösborkarakter érdekében, azután a tartályokból lefejtett bor a durvaseprő ülepítését követően gravitációval hordóba folyik.
A hordós érlelés a közeli Lajvér falu török időkben vájt, száraz dézsmapincéiben történik. Lajvér volt az egykori Bátaszéki Apátság majd a későbbi császári birtok szőlőterületének egyik központja, a szőlészek telepe, a Szeleshát pedig az apátsági birtok szőlője. Ha úgy nézzük, hazamegy ide a Szelesháton termett bor.
Vaddisznót akartam a címkére. Sok van errefelé, meg szeretem is. Megy az orra után, töri az utat maga előtt. Azután, a két és fél éves fiam a pince felújításakor mondta, hogy menjünk az oroszlánbarlangba. A barlang persze a romos pince volt, az oroszlán egy apró, régi dombormű
a rozsdás vasajtón, amit csak ő vett észre. Így lett oroszlán. Az is erős.
előző borászat
