Bortársaság borboltok, képviseletek, nagykereskedelemHírek és események
Híreink archívum
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004

HÍREINK ARCHÍVUM

Szepsy István
Szepsy István
2007. december 20.

Ha új Szepsy-bor kerül forgalomba, az mindig hír. Ha meg nem csak egy, hanem mindjárt kettő is, akkor az már több, mint hír: esemény. És ha ez a két bor ráadásul még két sokra tartott évjáratot is képvisel, akkor ...
Homonna Attila
Homonna Attila
2007. december 17.

Homonna Attila Erdőbénye és Olaszliszka határában fekvő 1 hektárja "megnőtt", 2.7 ha lett belőle. A 60-80-100 éves tőkék is egy kicsit idősebbek lettek, de a gondos ápolásnak köszönhetően továbbra is élik tartalmas, nyugdíjas életüket.
Györgykovács Imre
Györgykovács Imre
2007. december 13.

Jó, hogy vannak dolgok, amelyek nem változnak. Amelyekre évről évre számítani lehet. Mint például arra, hogy Györgykovács Imre elkészíti négy borát.
Kecskeméten nagyobb borboltba költöztünk
Kecskeméten nagyobb borboltba költöztünk
2007. december 12.

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Bortársaság Kecskemét Borbolt, új helyen, de azonos címen, a régi bolttól 10 m-re, továbbra is szeretettel várja Önöket kibővült és megújult választékkal!
Bussay László
Bussay László
2007. december 10.

Amíg nem ismertük Bussay Lászlót, fogalmunk sem volt arról, merre is van az a Csörnyeföld.
Villa Tolnay borvacsora a Segalban
Villa Tolnay borvacsora a Segalban
2007. december 10.

Hamarosan megnyílik Segal Victor új étterme az Ó utcában. December 15-én este Phillip Oser/Villa Tolnay és a Segal Étterem gourmet estét szervez, ahol többek között a Villa Tolnay 2006-os fehérborait és az új Névtelent is kóstolhatják.
A portói
A portói
2007. december 05.

A portóival kapcsolatban több látszólagos ellentmondásra is bukkanhat a kíváncsi borivó. Az egyik ezek közül az, hogy a portói, noha Portugáliából, a nevében is őrzött Portó városából, illetve annak közeléből származik, mégis a legbritebb bor volt sokáig.
Ünnepi nyitvatartás
Ünnepi nyitvatartás
2007. december 04.

Borboltjaink a Karácsonyi és Újévi Ünnepek alatt az alábbiak szerint tartanak nyitva.
Télköszöntő borvacsora az Abszintban
Télköszöntő borvacsora az Abszintban
2007. december 03.

Van-e jobb dolog annál, mint ha egy hideg nap estéjén, az év-végi hajrá kezdetén tudunk még egy kis időt szakítani a feltöltődésre - barátaink és finom étkek-borok társaságában?
Németh Attila Gábor
Németh Attila Gábor
2007. december 02.

Mátraalja. Egy kicsit kilóg a sorból. Talán egy kicsit keveset beszélünk róla. Pedig a könnyű mellett telt fehérek, szép vörösborok és gyönyörű, kései szüretelésű édes borok is készülnek arrafelé.
Vacsoraest Szepsy Istvánnal
Vacsoraest Szepsy Istvánnal
2007. december 01.

A balatonszemesi Kistücsök Étterem szeretettel meghívja Önöket soron következő vacsoraestjére, melyet Szepsy Istvánnal közösen rendezünk december 7-én pénteken 19.00 órai kezdettel.
Borpercek a Stahl konyhájában
Borpercek a Stahl konyhájában
2007. november 28.

Minden vasárnap 11.00 órai kezdettel, a TV2-n a "Stahl Konyhája" című főzőműsor egyik állandó szereplőjeként, Csorba Gábor a Bortársaság Bazilika borboltvezetője segít eligazodni a borok világában.
Heimann Borvacsora a Part Caféban
Heimann Borvacsora a Part Caféban
2007. november 25.

A Part Café Étterem Heimann Borvacsorát rendez 2007. december 1-én, szombaton 19 órai kezdettel. A borokat Heimann Zoltán és Ágnes mutatja be.
Szerda este 8 után Szepsy Istvánnal
Szerda este 8 után Szepsy Istvánnal
2007. november 23.

Idei utolsó szerda esti kóstolónk rendhagyó, sőt pontosabban, helyhagyó lesz. Szepsy Istvánnal fogunk eltölteni egy estét, ahol megkóstolhatjuk a már kapható száraz borokat, ízelítőt kapunk az Urbán-dűlő később forgalomba kerülő terméséből és ...
Konyári borvacsora - Bortársaság Kecskemét
Konyári borvacsora - Bortársaság Kecskemét
2007. november 22.

A Bortársaság Kecskemét szeretettel meghívja Önöket 2007. december 12-én a Géniusz Étteremben megrendezésre kerülő KONYÁRI PINCÉSZET borvacsorájára!
A Nagy-Eged
A Nagy-Eged
2007. november 20.

A borvidékek többségének van egy, a többi közül kiemelkedő, szinte kultikus tisztelettel övezett területe, ahol a talaj, a kitettség, a napfény és a csapadék mennyisége, egyszóval a hozzávalók mind ideálisak.
Pannonhalmi borvacsora az Apetitoban
Pannonhalmi borvacsora az Apetitoban
2007. november 19.

Az Apetito Restaurant & Café Pannonhalmi borvacsorát rendez a Pannonhalmi Apátsági Pincészet boraival 2007. november 28-án 19 órai kezdettel.
Eger csillagai borvacsora
Eger csillagai borvacsora
2007. november 18.

2007. november 29-én "Eger csillagai" borvacsorára várja Önöket a Café Pierrot Étterem, melynek során a Budapest Bortársaság közreműködésével Thummerer, Gál Tibor, St. Andrea, Gróf Buttler borokkal várnak minden kedves vendéget.
Keddi Heimann borkóstoló
Keddi Heimann borkóstoló
2007. november 14.

November 20-án kedden 17.00 - 19.00 között, Heimann Zoltánnal kóstolhatjuk együtt a Heimann Pincészet borait.
Takler borvacsora a Matteoban
Takler borvacsora a Matteoban
2007. november 13.

November 21-én szerdán este fél nyolckor Takler Ferenc borvacsorát tart a Matteo Étteremben, ahova hordómintával érkezik és más meglepetésekkel.
Dúzsi Borvacsora a Borbíróságon
Dúzsi Borvacsora a Borbíróságon
2007. november 11.

A Borbíróság Étterem sok szeretettel meghívja Önöket 2007. november 26-án hétfőn este tartandó Dúzsi Borvacsorára.
Keddi Pannonhalmi borkóstoló
Keddi Pannonhalmi borkóstoló
2007. november 09.

November 13-án 17.00 - 19.00 között, Liptai Zsolttal, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borászával kóstolhatjuk együtt a Pannonhalmi St. Martinus Cuvée 2007-et.
Bortársaság Kóstolópont
Bortársaság Kóstolópont
2007. november 08.

Van úgy, hogy megkóstolnánk, mielőtt megvesszük. Vagy egyszerűen csak egy pohárra vágyunk belőle. Esetleg többet is kipróbálnánk.
Borvacsora Dúzsi Tamással Siófokon
Borvacsora Dúzsi Tamással Siófokon
2007. november 07.

A siófoki Yacht Club Étterem sok szeretettel meghívja Önöket 2007. november 16-án pénteken este tartandó Dúzsi Borvacsorára.
Szepsy 2006
Szepsy 2006
2007. november 05.

Könnyen elképzelhető, hogy visszatekintve 2006-ot, mint a nagy fehérek eljövetelének évét fogjuk számon tartani. Mármint a nagy száraz fehérborokét.
Dúzsi Borvacsora - Bortársaság Győr
Dúzsi Borvacsora - Bortársaság Győr
2007. november 03.

A Bortársaság Győr tisztelettel meghívja Önt és partnerét november 10-én vacsorával egybekötött Dúzsi Tamás borkóstolójára.
Priorat, a legmenőbb spanyol borvidék
Priorat, a legmenőbb spanyol borvidék
2007. november 02.

Priorat hiába található mindössze 20 km-re Katalónia mediterrán tengerpartjától, sokáig szinte ismeretlen terület volt.
Márton napi libavacsora - Bortársaság Győr
Márton napi libavacsora - Bortársaság Győr
2007. november 02.

Bortársaság Győr és a Fonte Étterem ezúton tisztelettel meghívja Önt és barátait Márton-napi hagyományos Libavacsorára és borkóstolóra!
Piemonti (Prunotto) hetek a Porcellino Grasso Étteremben
Piemonti (Prunotto) hetek a Porcellino Grasso Étteremben
2007. november 01.

A Café 57 étterem tulajdonosai hasonló minőségben és színvonalon a rózsadomb szívében megnyitották új éttermüket Porcellino Grasso néven.
Günzer Borvacsora
Günzer Borvacsora
2007. október 31.

Leroy Cafe Óbuda sok szeretettel meghívja Önöket 2007. november 8-án pénteken este tartandó Günzer Borvacsorára.
Matolcsy Sára a Bortársaság Borboltjaiban
Matolcsy Sára a Bortársaság Borboltjaiban
2007. október 29.

Novemberben Matolcsy Sárával kóstolhatjuk együtt az Etyeki Kúria 2007-es új borát a Cuvée 1-et.
Keddi borkóstoló a Batthyányban
Keddi borkóstoló a Batthyányban
2007. október 26.

Október 30-án kedden 17.00 - 19.00 között a Bortársaság Batthyányban, az alábbi borokat fogjuk felbontani ...
Név: Bolyki János
Név: Bolyki János
2007. október 24.

Bolyki János - saját bevallása szerint - csak lassan vált a bor megszállottjává. 1998-ban fogott szőlőtelepítésbe, közben szőlész-borász diplomát is szerzett.
Luka borkóstoló - Bortársaság Kecskemét
Luka borkóstoló - Bortársaság Kecskemét
2007. október 22.

Bortársaság Kecskemét szeretettel meghívja Önöket november 16-án a Fáklyás Pincében megrendezésre kerülő Luka Pincészet borkóstolóra és borvacsorára.
Novemberi nyitvatartás
Novemberi nyitvatartás
2007. október 19.

November 1-én csütörtökön minden borboltunk zárva tart. November 2-án pénteken már a megszokott nyitva tartással várjuk kedves vásárlóinkat.
St.Andrea borvacsora a Matteoban
St.Andrea borvacsora a Matteoban
2007. október 18.

Ha valaki már a borok puszta említésétől, gondolatától megrészegülne - Napbor, Merengő, Áldás, Örökké - jövő hét csütörtökön találkozhat egy minden tekintetben szerelmes borásszal.
Csak egy maradhat
Csak egy maradhat
2007. október 17.

Az előző két évjárattal ellentétben, amikor Grőber és Pajados is készült, 2004-ben csak a Síkhegyről született dűlőszelektált burgundi Gáléknál, ami leginkább a terület megbízhatóságának és remek adottságainak köszönhető.
Zöld lé???
Zöld lé???
2007. október 15.

Franz Weninger ismét egy újdonsággal rukkolt elő: itt a "zöld lé", elegánsabb nevén a verjus (ejtsd: verzsü).
St. Andrea borvacsora Debrecenben
St. Andrea borvacsora Debrecenben
2007. október 14.

Bortársaság Debrecen szeretettel meghívja Önöket 2007. október 26-án a Hotel Lycium Átrium Éttermében megrendezésre kerülő St. Andrea borvacsorára.
1 ½ - fehér és vörös
1 ½ - fehér és vörös
2007. október 12.

A másfél igazán jó szám, hiszen a két termetes palackot egymás mellé téve meg is érkeztünk űrméretben a magyar igazsághoz.
Tokaji Borvacsora az Abszintban
Tokaji Borvacsora az Abszintban
2007. október 11.

A Tokaj a Járatlan Úton kezdeményezés keretén belül, az Abszint Kávézó és Étterem egy olyan borvacsorára invitál, ahol a teljes menüsor tokajira hangolva készül.
Szerda este 8 után Lőrincz Györggyel
Szerda este 8 után Lőrincz Györggyel
2007. október 10.

Október 17-én szerdán, borkóstolóra invitáljuk Önöket a Bortársaság Batthyány utcai Borboltjába, ahol Lőrincz Györggyel kóstolhatjuk együtt a St. Andrea Pincészet borait.
Sebestyén borkóstoló a Bortársaság Bazilikában
Sebestyén borkóstoló a Bortársaság Bazilikában
2007. október 10.

Október 12-én pénteken 16.00 - 18.00 között, Sebestyén Csaba borait kóstolhatja együtt a szekszárdi borásszal.
Keddi St. Andrea borkóstoló
Keddi St. Andrea borkóstoló
2007. október 09.

Október 16-án kedden 17.00 - 19.00 között, az októberi kiadványunk borai közül két St.Andrea bort fogunk felbontani.
Tokaji Ősz élménybeszámoló
Tokaji Ősz élménybeszámoló
2007. október 08.

A Tokaji Ősz az egyik legfontosabb hétvége Tokaj-hegyalja prémium kategóriás pincészetei körében, hiszen ilyenkor sok "Tokaj rajongó" látogat Hegyaljára, hogy a legfrissebb izgalmakat bor formájában megismerjék.
Heimann borkóstoló - Bortársaság Kecskemét
Heimann borkóstoló - Bortársaság Kecskemét
2007. október 06.

Bortársaság Kecskemét szeretettel meghívja Önöket 2007. október 19-én a Fáklyás Pincében megrendezésre kerülő HEIMANN Családi birtok borkóstolóra és borvacsorára.
Klassz - Borozó, Bisztró, Borbolt
Klassz - Borozó, Bisztró, Borbolt
2007. október 04.

"2000-ben néhány baráttal elhatároztuk, hogy összehozunk egy borozót, ami bisztró is, meg borbolt is. Egyben. Olyasféle helyre gondoltunk, mint a Wein und Co. borbárja. Aztán amire megvalósult, étterem lett belőle.
Keddi borkóstoló a Bortársaság Batthyányban
Keddi borkóstoló a Bortársaság Batthyányban
2007. október 03.

Október 9-én kedden 17.00 - 19.00 között, az októberi kiadványunk borai közül hármat fogunk felbontani.
A fekete kakas esete Jupiter szőlőjével
A fekete kakas esete Jupiter szőlőjével
2007. október 01.

Toszkána, Itália és egyben a világ egyik legismertebb borának, a Chianti Classiconak több száz éves történetében híres kereskedőcsaládok, területszerzést segítő fekete kakasok, borkészítéssel foglalkozó miniszterelnökök valószerűtlenül színes alakjai bukkannak fel időről időre.
Andreas Ebner és Villa Tolnay borvacsora
Andreas Ebner és Villa Tolnay borvacsora
2007. szeptember 30.

Andreas Ebner, valamint a Villa Tolnay borászat mutatják be pincészetük remekeit (hordómintákat is) a Matteo Bauhaus Étteremben.
Chianti borkóstoló a Batthyány utcai boltban
Chianti borkóstoló a Batthyány utcai boltban
2007. szeptember 28.

Október 2-án kedden 17.00 - 19.00 között, az októberi kiadvány borai közül, a 3 Chiantit fogjuk felbontani.
Gomba borvacsora az Abszintban
Gomba borvacsora az Abszintban
2007. szeptember 27.

Itt van az ősz, itt a gomba! Ismét könnyű volt témát találnia az Abszintosoknak, hisz a kedves gombaszállítójuk, Lajos bácsi, már járja az erdőt-mezőt, és csak Önöknek szedi a friss gombákat ...
Meghívott művészek a Rhone-völgyből
Meghívott művészek a Rhone-völgyből
2007. szeptember 26.

Heimann Viona 2006, Syrah 2006 - Másnak talán meglepő, Heimannéknak magától értetődő: viognier és syrah a Szarvas-hegyen.
Etyeki Kúria borkóstoló és borvacsora
Etyeki Kúria borkóstoló és borvacsora
2007. szeptember 25.

Bortársaság Kecskemét szeretettel meghívja Önöket 2007. szeptember 28-án a Fáklyás Pincében megrendezésre kerülő ETYEKI KÚRIA borkóstolóra és borvacsorára.
Villány hagyományos értékei
Villány hagyományos értékei
2007. szeptember 24.

Szemes József Kékfrankos 2006 - Szemes Józseffel tavasszal találkoztunk és ültünk le egy baráti beszélgetésre Villányban.
Antinori Borvacsora - Bortársaság Győr
Antinori Borvacsora - Bortársaság Győr
2007. szeptember 22.

Bortársaság Győr szeretettel meghívja Önt és partnerét október 5-én, vacsorával egybekötött Antinori Pincészet, Olaszország-Toscana borkóstolóra.
St. Andrea: Nomen est omen
St. Andrea: Nomen est omen
2007. szeptember 20.

Ha valaki egy Egri Bikavért a bor múltbéli szomorú pokoljárása után Áldásnak nevez, az kihívja maga ellen a sorsot. Már pedig Lőrincz Gyuri 2003 óta ezt teszi, immáron harmadik alkalommal.
Tokaj - A járatlan úton
Tokaj - A járatlan úton
2007. szeptember 16.

Tokajt mindannyian szeretjük. Büszkék vagyunk rá, borait a világ legjobbjai közt tartjuk számon. Közben meg azon bosszankodunk, hogy mindezt miért nem tudja a világ, sőt, miért nem tudja ezt akár a saját szomszédunk sem.
Szerda este 8 után Légli Ottóval
Szerda este 8 után Légli Ottóval
2007. szeptember 12.

Szeptember 26-án szerdán, borkóstolóra invitáljuk Önöket a Bortársaság Batthyány utcai Borboltjába, ahol Légli Ottó 2006-os borait kóstolhatjuk együtt.
Béla és Bandi: Akiket mintha ismernénk
Béla és Bandi: Akiket mintha ismernénk
2007. szeptember 10.

Béla és Bandi. Két harmincas fickó, akiket mintha ismernénk. Van egy traktorjuk.
Gál Tibor borvacsora az Abszintban
Gál Tibor borvacsora az Abszintban
2007. szeptember 08.

Immár harmadik alkalommal találkozhatunk az egri Gál Tibor Pincészet boraival az Abszintban. A kiváló borokról ez alkalommal is ifjabb Gál Tibor mesél majd.
Őszi események az A38 Hajó éttermében
Őszi események az A38 Hajó éttermében
2007. szeptember 06.

Folytatódik az A38 Hajó hagyományos borvacsora-sorozata, melynek keretében szeptemberben Dr. Lőrincz György különlegességeire kerül sor.
Léglies komolyságok
Léglies komolyságok
2007. szeptember 03.

Légli Ottó neve és a léglies könnyedség, friss gyümölcsösség már régóta elválaszthatatlanul összefonódtak. És Ottó soha nem lett hűtlen ehhez a címhez: évről évre sorra tette asztalunkra jó ivású, friss és gyümölcsös borait.
St. Andrea Magazin legfrissebb száma
St. Andrea Magazin legfrissebb száma
2007. szeptember 02.

Megjelent a St. Andrea magazin legfrissebb száma, amely többek között a Budai Borfesztiválon is megtalálható lesz. 
Kétszerkettő néha öt
Kétszerkettő néha öt
2007. augusztus 30.

Alkalom szüli a borvacsorát. Ahogy a Vega Sicilia feltűnt borvilágunk horizontján, már horogra is akadt a Pávában. Jól működnek ezek a borok önmagukban, de milyen jól!
A Torres-sztori
A Torres-sztori
2007. augusztus 27.

Állítólag már egy 1628-ban keltezett adásvételi szerződés is bizonyítja, hogy egy bizonyos Torres bort adott el valakinek, amit előzőleg ő maga termelt. A pince időszámítása mégis egy másik dátumhoz kötődik.
Budai Bor és Pezsgőfesztivál 2007
Budai Bor és Pezsgőfesztivál 2007
2007. augusztus 23.

2007. szeptember 5. és 9. között tizenhatodik alkalommal találkozhatunk jó borok társaságában a Budai Várban.
Érdemrend Lovagkereszt a Bortársaság öt borászának
Érdemrend Lovagkereszt a Bortársaság öt borászának
2007. augusztus 22.

Öt hazai borvidék egy-egy borászát találták érdemesnek arra, hogy 2007. augusztusában megkapják a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.
Dúzsi Tamás pincéje
Dúzsi Tamás pincéje
2007. augusztus 20.

Dúzsi Tamás régi motorosa borvilágunknak. Pontosabban biciklistája, merthogy ifjonti hevében vérprofi amatőrként taposta a pedált hegynek föl, völgynek le.
Egy Michelin-mosoly a Náncsi néninek
Egy Michelin-mosoly a Náncsi néninek
2007. augusztus 18.

A Michelin-kalauz, a gasztro hívők bibliája hat éve folyamatosan, az ajánlott helyek közt említi a Náncsi néni vendéglőjét.
Szent István Napja a Gresham Palotában
Szent István Napja a Gresham Palotában
2007. augusztus 17.

Töltse a Gresham Palotában Szent István és az államalapítás ünnepét! Simone Cerea Konyhafőnök pompás ünnepi ételekkel készült az alkalomra.
Két bor, két recept
Két bor, két recept
2007. augusztus 15.

Mit együnk a Légli Pinot Blanc-hoz és a Konyári Szárhegy cuvée-hez? Mindkét nedű új a nap alatt, a gigantikusként diagnosztizált 2006-os évjáratból.
2007-es Rosé Chiléből
2007-es Rosé Chiléből
2007. augusztus 13.

Mi sem áll távolabb tőlünk, mint beszállni, a "Ki tudja elkészíteni az idei év első borát" versenybe, de érkezett most egy bor, ami már a 2007-es évet hordja a címkéjén.
Miben más a tokaji ősz?
Miben más a tokaji ősz?
2007. augusztus 10.

A program küldetése, hogy a Világörökség részévé nyílvánított borvidéken a tokaji bor filozófiája köré épített, minden évben megrendezésre kerülő program-sorozattal kellemes, szórakoztató lehetőséget kínáljon a borkultúra bemutatására.
Borfalu 2007 Budapest
Borfalu 2007 Budapest
2007. augusztus 08.

A 2007-es Borfaluban kiemelt szerepet kap a gasztronómia. Lesz fűszerstand, különleges halételek standja, sajtpavilon a hazai és a legkiválóbb külföldi sajtok választékával ...
A hónap témája: Balzsamecet
A hónap témája: Balzsamecet
2007. augusztus 04.

Az olaszok gasztronómiai kincsestára egyszerűen kiapadhatatlan. Mint minden itáliai ínyencség, a balzsamecet is történelmi múltra tekint vissza.
Fröccslexikon
Fröccslexikon
2007. augusztus 01.

Jedlik 1829-ben publikálta a téma szempontjából oly fontos művét, a szódavíz-gyártásról és a szódáspalackról, amellyel megalapozta a jó fröccs készítésének egyik nemes alapanyagát: a szódavizet.
Degenfeld Édes Szamorodni 2004 Tokaj
Degenfeld Édes Szamorodni 2004 Tokaj
2007. július 27.

A hónap tokaji bora - Február közepén Hegyalján kóstoltuk először ezt a tiszta, intenzíven gyümölcsös, 100% hárslevelűből készült szamorodnit.
Gourmet kedd: Halvacsora az Abszintban
Gourmet kedd: Halvacsora az Abszintban
2007. július 24.

Július végén vízparti vacsorára várja Önöket az Abszint csapata, hűs borokkal és kellemes klímával. Önnek csak a társaságról kell gondoskodnia ...
A Megbízható, a Klasszikus, és a Titokzatos
A Megbízható, a Klasszikus, és a Titokzatos
2007. július 23.

Degenfeld Muscat Lunel 2006 Tokaj-Hegyalja
A Megbízható.
Nyári nyitvatartás
Nyári nyitvatartás
2007. július 19.

Augusztusban nyári nyitva tartás szerint várjuk kedves vásárlóinkat a Batthyány utcai borboltunkban. 2007. július 21-től (szombat) pedig szombatonként 10.00 - 15.00 óráig.
Nyári Ödön Pincészete
Nyári Ödön Pincészete
2007. július 16.

Nyári Ödön Rajnai Rizling 2006 Szent György hegy A festői szépségű Szent György hegyén elhelyezkedő kis birtok ezúttal egy atipikus, de annál érdekesebb rajnai rizlinget alkotott.
Borzongás Válogatás Jégvödörrel
Borzongás Válogatás Jégvödörrel
2007. július 14.

A nyári hőség egyik legvidámabb bora ez a királyleányka és rizlingszilváni házasításából készült gyöngyöző bor.
Boldog Születésnapot Etyeki Kúria!
Boldog Születésnapot Etyeki Kúria!
2007. július 12.

Fontos jubileumot ünnepelt minap az Etyeki Kúria pincészet, hiszen kerek tíz esztendő telt el azóta, hogy Ottrubay Ágnes és férje megalapította a kis, családi birtokot.
Heimann Harmados és Első Nekifutás
Heimann Harmados és Első Nekifutás
2007. július 10.

Heimann Kadarka 2006 "Harmados" A dombtetőn álló pincészet közvetlen közelében lévő karós területről származik az alapanyag.
Bock Cabernet Selections
Bock Cabernet Selections
2007. július 06.

Igazából kétpetéjű ikrek. Különbség bennük leginkább a fajtában és a területben van. A cabernet sauvignon a Jammertal dél-délkeleti fekvésén, meszes, löszös agyagon termett, 4-5 fürt terheléssel.
Konyári borvacsora az Abszintban
Konyári borvacsora az Abszintban
2007. július 03.

Az Abszintosok júliusban sem távolodnak el egyik kedvenc nyaralóhelyünktől, a Balatontól. A Konyári család balatonlellei birtokáról nemcsak egyedülálló panorámában gyönyörködhetünk, hanem kiváló fekvésű szőlőültetvényekben is.
Apetito - megújult étlap, borkínálat
Apetito - megújult étlap, borkínálat
2007. július 01.

Megújult étlappal, az enomatic rendszerben új borokkal várja Önt az Apetito Restaurant és Café. Ízelítő az új étlapról:
Világháló
Világháló
2007. június 30.

Prunotto Mompertone 2004 - Igazán újhullámos bor a piemonti dombokról. A sokszor méltatlanul háttérbe szorított, de újra divatos barbera és syrah házasítása, mely 50 hektoliteres fakádakban erjedt és részben új Alliers-hordókban érlelődött.
Magyar borutak az A38 Hajón
Magyar borutak az A38 Hajón
2007. június 27.

Folytatódik a népszerű sorozat melynek során bemutatjuk Magyarország különböző borvidékeit, borútjait és azok ismert és kevésbé ismert Borászait.
Jazz terasz Pannonhalmán
Jazz terasz Pannonhalmán
2007. június 25.

A Pannonhalmi Apátsági Pincészet ezen a nyáron "Jazz Terasz" koncertsorozattal szeretné megörvendeztetni a Pannonhalmára látogatókat.
A hónap témája: Olívaolaj
A hónap témája: Olívaolaj
2007. június 21.

Állítólag három dolog kell a tökéletes élethez: Kenyér, bor és olíva. Borunk már van és régóta szeretnénk bővíteni a kínálatunkat olívákkal. Szeretjük, a borhoz közelinek érezzük, kultúrája ugyanúgy elvarázsol minket, mint a szőlőé.
Olasz borok
Olasz borok
2007. június 18.

Il Bruciato 2005 - Mindig öröm, ha egy kiemelt nagy márkának van második bora. Lehetne ez persze az elnyomott kistestvér, de az esetek többségében nem erről van szó.
Megkóstoltuk, júniusban ajánljuk
Megkóstoltuk, júniusban ajánljuk
2007. június 15.

Németh Veresföldi Chardonnay 2004 - Mégis jó erdő mellett lakni, de legalábbis chardonnay-nek lenni jó, mert a hűvösebb éjszakák miatt megmaradnak a bort életben tartó savak.
Vásárlói kérdőív
Vásárlói kérdőív
2007. június 14.

Csak borért jár hozzánk, vagy érdeklik az olivák is? Az Interneten lett Művelt Alkoholista, esetleg a tv-ből értesül, hogy mi a Vörös és Fehér, vagy a Gusto magazin az iránytű? Szívesen látna még több külföldi bort? Most elmondhatja nekünk véleményét!
Villa Tolnay Szürkebarát 2005
Villa Tolnay Szürkebarát 2005
2007. június 13.

Húsosság, gyümölcsök és mineralitás. Ez a három tulajdonság egyszerre csak a legszebb fehérborok jelzője lehet. Három hónappal ezelőtt, amikor kóstoltam, még inkább kócos volt, és csak a benne rejlő erőt lehetett érezni.
Szerda este 8 után Matolcsy Sárával
Szerda este 8 után Matolcsy Sárával
2007. június 11.

Június 20-án borkóstolóra invitáljuk Önöket a Bortársaság Batthyány utcai Borboltjába, ahol az Etyeki Kúria Pincészet 2006-os borait Matolcsy Sárával kóstolhatjuk együtt.
A hónap tokaji bora
A hónap tokaji bora
2007. június 09.

Tokajban jó dolgok történnek. Ráadásul finomak is. Szeretnénk minden hónapban kínálni egy-egy olyan tételt, amely érdemes a figyelemre. A választásunk júniusban erre az ötputtonyos aszú köntösébe bújt borra esett ...
VII. Pannon bországgyűlés
VII. Pannon bországgyűlés
2007. június 08.

Csúcsborok és csúcsborászok fesztiválja, ingyenes programok. A magyar gasztronómia csodái, kulturális programok és igazi vásári hangulat. VII. Bországgyűlés Városligeti Borfesztivál június 8-10-ig.
Légli Borvacsora az Abszintban
Légli Borvacsora az Abszintban
2007. június 07.

Feltartóztathatatlanul jön a nyár, a meleg, és a Balaton! Légli Ottó, "légliesen könnyed" boraival érkezik az Abszintba, s bár kiválóan főz, az ételek készítése ismét az Abszintosokra marad.
VIII. Pannon Bormustra
VIII. Pannon Bormustra
2007. június 06.

A Pannon Bormíves Céh a Pannonhalmi Főapátsággal közösen idén - rangos külföldi bírálók részvételével - nyolcadik alkalommal rendezte meg Pannonhalmán az Országos Pannon Bormustrát 05. 31. és 06. 02. között.
Milyen is a sauvignon blanc?
Milyen is a sauvignon blanc?
2007. június 04.

Izgalmas illatok, finom savak, ropogós, friss gyümölcsök, meglepő komplexitás. Néhol vajas, néhol kedves, krémes és varázslatos. Világos színű, nagyon intenzív illatú friss, törékeny, egyenes ízvilág, üdítő savak.
Vega Sicilia Borvacsora a Pávában
Vega Sicilia Borvacsora a Pávában
2007. május 31.

Különleges borvacsorára invitáljuk Önöket a Páva Étterembe, hisz a Vega Sicilia tulajdonosa, Pablo Alvarez és a főborász, Javier Ausás, valamint az Oremus Pincészet birtokigazgatója, dr. Bacsó András is jelen lesz az eseményen!
Borbarátok borkóstoló
Borbarátok borkóstoló
2007. május 30.

Megszületett a Borbarát 7x7 birtok második kötete. A 2007-es kiadás újfent a "legizgalmasabbnak" tartott magyar borászatokat mutatja be, de a mezőny nem teljesen egyezik a 2006-ossal (hogy mennyire nem, az még titok).
Stahl konyhája - Borpercek
Stahl konyhája - Borpercek
2007. május 29.

Minden vasárnap délelőtt, 11.00 órai kezdettel a TV2-n a "Stahl Konyhája" című főzőműsor egyik állandó szereplőjeként Csorba Gábor segít eligazodni a borok világában.
Bortársaság Győr borvacsora, borkóstoló
Bortársaság Győr borvacsora, borkóstoló
2007. május 26.

A Bortársaság Győr és a Szél Fiai Fogadó szeretettel meghívja Önt és partnerét egy vacsorával egybekötött borkóstolóra. A vacsora témáját a már hagyományosan a Pannonhalmi Apátságban zajló VIII. Pannon Bormustra Országos Borverseny adja ...
Nyerjen Ön is Hamvas Hangos Könyvet!
Nyerjen Ön is Hamvas Hangos Könyvet!
2007. május 24.

Vásároljon Ön is a www.bortarsasag.hu weboldalon és nyerje meg, a most megjelent Hamvas Béla Hangos Könyvet. Június hónapban - online vásárlóink között - minden héten kisorsolunk 3 db Hamvas Hangos Könyvet.
Pünkösd hava - Liptai Zsolt
Pünkösd hava - Liptai Zsolt
2007. május 21.

A szőlő gyönyörűen fejlődik, felemelő érzés sétálni a sorok között. A természet megújul: kézzel fogható a szentlélek jelenléte, amelynek eljövetelét Pünkösdkor ünnepeljük. A lélek valóban mindent átjár. Szőlőt, virágot, fát, gondolatot.
Borvacsora a Villa Tolnay Pincészettel
Borvacsora a Villa Tolnay Pincészettel
2007. május 20.

A balatonszemesi Kistücsök Étterem szeretettel meghívja Önt a soron következő vacsoraestjére, melyet a csobánci Villa Tolnay Pincészettel közösen rendez.
Újonc borok a Takler Pincétől
Újonc borok a Takler Pincétől
2007. május 17.

El se hinnénk, de a Siller elkészítése nehezebb feladat, mint egy nagyobb formátumú vörösboré. Itt már olyan vékony a palló, amin át kell menni, hogy könnyen mellé lép az ember. A sillert nehéz definiálni.
Nyerjen Tokaji hétvégét, vásároljon online
Nyerjen Tokaji hétvégét, vásároljon online
2007. május 15.

Folytatódik internetes vásárlói akciónk. Május-június hónapokban 8 online vásárlónkat ajándékozzuk meg egy hétvégével Tokaj-hegyalján a Mádi Kúriában.
Tessék menni Tokajba!
Tessék menni Tokajba!
2007. május 14.

Szeretjük Tokajt. Fontosnak tartjuk, hogy minél többet, többen látogassuk, hogy kövessük a változásokat. Mert Tokaj nagy változások előtt áll és minden esélye megvan arra, hogy a mi Provanszunk, Toszkánánk legyen.
Antinori borvacsora a Pávában
Antinori borvacsora a Pávában
2007. május 13.

2007. május 18-án 19.30 órai kezdettel Antinori borvacsorán vehet részt minden kedves érdeklődő a Four Seasons Hotel Páva Éttermében.
Gernot és Heike Heinrich Pincészete
Gernot és Heike Heinrich Pincészete
2007. május 10.

Gernot és Heike Heinrich pincészete Gols községben található Burgenland Fertő-tavi borvidéken. Biodinamikus borászkodást folytatnak, a természetesség átjön: tetten érhető a feldolgozás menetében, másrészt a borok tiszta ízében.
Szerda este 8 után Liptai Zsolttal
Szerda este 8 után Liptai Zsolttal
2007. május 10.

Május 16-án borkóstolóra invitáljuk Önöket a Bortársaság Batthyány utcai Borboltjába, ahol a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borászával, Liptai Zsolttal együtt kóstolhatjuk a Pincészet borait.
A38 Hajóval a magyar borutak felfedezésére
A38 Hajóval a magyar borutak felfedezésére
2007. május 10.

Május 10-ével indul az a 10 részes sorozat, amelynek során az A38 Hajón bemutatásra kerülnek Magyarország különböző borvidékei, borútjai és azok ismert és kevésbé ismert borászai.
XIII. Szegedi Borfesztivál
XIII. Szegedi Borfesztivál
2007. május 09.

Május 15-én indul a Szegedi Borfesztivál, mely kitűnő programjaival a hét végéig várja a kedves látogatókat. Hazai pincészetek bemutatkozása, borkóstolás, borgasztronómiai programok ...
Balla Géza borbemutatója
Balla Géza borbemutatója
2007. május 07.

2007. május 24-én 19.00 órától Balla Géza mutatja be Pincészetének
kiváló borait a Ménesi borvidékről, Arad-hegyaljáról.
Gál Pincészet borvacsorája az Arcadeban
Gál Pincészet borvacsorája az Arcadeban
2007. május 06.

Május 21-én 19.30-kor az Arcade Bistro zártkörű vacsorát rendez, amelyen tengelici spárgás menü mellett a Bortársaság kínálatában található Gál Pincészet borait ajánlja.
Vega Sicilia Pincészet
Vega Sicilia Pincészet
2007. május 05.

A Vega Sicilia név először egy 1601-es okiratban fordul elő "Pagos de Vega Sicilia y Carrascal" formában, amely annyit tesz: szőlőhegyek a Szt. Cecília lankáin.
Spárgás ételek és olasz borok
Spárgás ételek és olasz borok
2007. május 04.

Május lévén ismét a spárga kerülhet reflektorfénybe, és emellett az Abszintosok úgy gondolták, hogy mindenki örül majd a napfényes Itália borainak. Az olasz pincék és borok világába Kalocsai Zoltán, a Bortársaság sommelier-je kalauzolja el Önöket.
Oremus Mandolás 2005 és L H 2004
Oremus Mandolás 2005 és L H 2004
2007. május 01.

Bacsó András birtokigazgató a folyamatos útkeresésben határozza meg a spanyol Vega Sicilia által 1993-ban felépített Oremus birtok filozófiáját. Az elmúlt tizennégy év kísérletei mára tapasztalattá értek, és ezzel a birtok fontos állomáshoz érkezett.
Vörös gyümölcsbombák Szekszárdról
Vörös gyümölcsbombák Szekszárdról
2007. április 28.

Nyár elejétől késő őszig kerülnek a boltokba az elmúlt két év nagy szekszárdi vörösborai, amelyek között már bevált kadarkák és vadonatúj telepítésből származó syrah-k egyaránt vannak. Megkóstoltuk őket, így most azt is eláruljuk, milyen ételekkel érdemes majd párosítani ezeket a gyümölcsös nedűket.
Spárgás Borvacsora az Apetito Restaurantban
Spárgás Borvacsora az Apetito Restaurantban
2007. április 27.

Az Apetito Restaurantban 2007. május 10-én 19.00 órai kezdettel, egy spárgás borvacsora keretében Önök is találkozhatnak Thummerer Vilmos és Légli Ottó borásszokkal.
Pannonhalmi Apátsági Pincészet borkóstolója
Pannonhalmi Apátsági Pincészet borkóstolója
2007. április 25.

Mindenkit szeretettel vár a Bortársaság Kecskemét 2007. május 10-én csütörtökön 19.00 órától a Fáklyás Pincében megrendezésre kerülő Pannonhalmi Apátsági Pincészet borkóstolójára!
Debütálnak 2007 legnagyobb fehérborai
Debütálnak 2007 legnagyobb fehérborai
2007. április 23.

Az előző évek szüreteinek eredeményei lassan a polcokra kerülnek, ezért kiderítettük, milyen nagy fehérborok legújabb évjáratait tölthetjük a poharunkba 2007-ben.
Borboltjaink májusi nyitva tartása
Borboltjaink májusi nyitva tartása
2007. április 22.

Borboltjaink az alábbi nyitvatartás szerint várnak minden kedves vásárlót az ünnepek alatt is.
St. Andrea Borvacsora a Pávában
St. Andrea Borvacsora a Pávában
2007. április 19.

A Páva Étteremben a következő borvacsora alkalmával a lenyűgöző, fiatal St. Andrea borászatot üdvözölhetjük 2007. április 27. 19.30 órai kezdettel.
Portugieser, kékoportó
Portugieser, kékoportó
2007. április 16.

A kékoportó a villányi bortörténelem motorja, ez nem kérdés. A borászok ezzel a fajtával vannak a legbensőségesebb viszonyban. Nem csoda, hiszen az első vesszőket déd- és ükszüleik plántálták a Szársomlyó déli oldalába.
BA - BT: Ízek lent és fent
BA - BT: Ízek lent és fent
2007. április 14.

Terítéken a British Airways mennyei ízei - nyerjen 2 business osztályra szóló repülőjegyet New Yorkba!
Balla Géza pincéjéből
Balla Géza pincéjéből
2007. április 12.

Ahol az Alföld véget ér, ott kezdődik a Zaránd-hegység. Ménes az Arad-hegyaljai borvidék egyik központja, amely a Maros völgyébe lejtő lankákon található.
Amit érdemes dűlősként megmutatni
Amit érdemes dűlősként megmutatni
2007. április 10.

Na, de miért éppen a chardonnay, teszik fel a kérdést az utóbbi időben egyre gyakrabban Lőrincz Györgynek. Nem arról van szó, hogy a chardonnay mind fölött, hangzik a válasz.
Takler Ferenc borvacsora Szegeden
Takler Ferenc borvacsora Szegeden
2007. április 09.

Takler Ferenc 2004-ben nyerte el "Az Év Bortermelője" címet. A borász és két fia hosszú évek kemény és következetes munkájával ért fel a csúcsra, de a szekszárdi trió tovább dolgozik a Takler borok hírnevének öregbítéséért.
Gourmet borvacsora a Creol Bárban
Gourmet borvacsora a Creol Bárban
2007. április 08.

A Creol Bárban április 18-án gourmet borvacsora, 25-én pedig Veuve Cliqout pezsgővacsora várja a kedves vendégeket, a Bortársaság válogatott remekeivel és élő koncerttel.
Áprilisi Gusto Magazin
Áprilisi Gusto Magazin
2007. április 07.

Lapszemle, bország, Gusto Selectio, gyorstalpaló, 1 bor 1 recept, gourmet, híres ételek, hozzávalók, vagyis érdekes témák, melyekkel a Gusto Magazin áprilisi számában találkozhat.
Áprilisi Decanter Bormagazin
Áprilisi Decanter Bormagazin
2007. április 06.

Érdekes témák, tájak, borajánlók, melyekkel a Decanter Bormagazin áprilisi számában találkozhat ...
Húsvét hava
Húsvét hava
2007. április 05.

Szepsy István: "Idén bizonyos növényeknél korábban mozdul a természet, de az enyhébb tél nem egyformán fejti ki hatását.
Gresham Kávéház - Húsvéti Brunch
Gresham Kávéház - Húsvéti Brunch
2007. április 05.

Gresham Kávéház, szeretettel meghívja Önt és kedves családját, tradícionális Húsvéti Brunchára 2007. április 8-án 11:00 és 15:00 között.
Falusi borok, modern ízek
Falusi borok, modern ízek
2007. április 02.

Múlt tavasszal bejártuk a Rhone déli vidékét. Valljuk be, félve nyúltunk a francia borok arzenáljához, mert a francia borok lelkivilágát nehéz megérteni. Iszonyatos mennyiségben készülnek ugyanis, több tízezer termelő verseng egymással, nehéz volt hát eldönteni, melyiket szeressük, mit mutassunk meg a hazai rajongóknak.
Dúzsi Tamás borkóstoló Kecskeméten
Dúzsi Tamás borkóstoló Kecskeméten
2007. április 01.

Szeretettel invitáljuk Önöket 2007. április 13-án 18.00 órától a kecskeméti Fáklyás Pincében megrendezésre kerülő Dúzsi Tamás borkóstolónkra!
Tavaszi-nyári programajánló
Tavaszi-nyári programajánló
2007. március 29.

Válogasson Ön is kedvére a kínálkozó tavaszi-nyári programokból: Kékfrankos Nyár Sopron, III. Budai Gourmet Bor-Pezsgő-Sajt Fesztivál, Pannon Bországgyűlés.
Találkozás a borásszal - Sebestyén Csaba
Találkozás a borásszal - Sebestyén Csaba
2007. március 20.

Ebben a hónapban vendégünk lesz Sebestyén Csaba, akivel Március 30-án találkozhatnak a Batthyány és a Ráday utcai borboltunkban. Várjuk a borkedvelőket ...
Spanyol Gasztronómiai fesztivál
Spanyol Gasztronómiai fesztivál
2007. március 20.

Jöjjön el a Ön is Corinthia Aquincum Hotel Apicius Éttermébe, és élvezze a hamisítatlan spanyol ízeket és a legfinomabb spanyol borokat a Torres Pincészettől!
Bussay és Heimann borvacsora a Kogartban
Bussay és Heimann borvacsora a Kogartban
2007. március 19.

Legyen Ön is partnerével együtt egy különleges borvacsora részese 2007. március 23-án, melyen Dr. Bussay László valamint Heimann Zoltán Pincészetének válogatott gyöngyszemeit kóstolhatják!
Villa Tolnay Borvacsora a Pávában
Villa Tolnay Borvacsora a Pávában
2007. március 19.

2007. március 24-én szombaton 19.30 órai kezdettel a Villa Tolnay Borászatot üdvözölhetjük a Páva Étteremben.
Gál Tibor borvacsora Szegeden
Gál Tibor borvacsora Szegeden
2007. március 18.

Gál Tibor Magyarország egyik legnevesebb, világviszonylatban is kiemelkedő borásza volt. Borai számtalan díjat és kitüntetést nyertek. 2007. márc. 23-án 20.00 órától vegyen részt Ön is a Gál Tibor Pincészet borvacsoráján Szegeden.
Apátsági Merlot 2005
Apátsági Merlot 2005
2007. március 17.

Az écsi Babszökő-dűlő nem a mesében, hanem történetesen a Sokoró tetején található. Valószínűleg azért hívják így, mert a déli fekvésű terület, ahol egykor talán babot is termeltek, extrém módon képes felmelegedni, amit nem csak az égig érő paszuly, de a szőlő is meghálál.
Márciusi Gusto Magazin
Márciusi Gusto Magazin
2007. március 16.

Lapszemle, bország, gyorstalpaló, 1 bor 1 recept, Gourmet, híres ételek, hozzávalók, Géniusz vagyis érdekes témák, melyekkel a Gusto Magazin márciusi számában találkozhat.
Dúzsi Borvacsora a Lila Kakas Étteremben
Dúzsi Borvacsora a Lila Kakas Étteremben
2007. március 15.

A szekszárdi dombvidék borainak termelője Dúzsi Tamás, és ifj. Pintér Károly, a Lila Kakas Étterem konyhafőnöke szeretettel meghívja Önt és Kedves Családját a 2007. március 23-án 19 órakor kezdődő zenés borvacsorára!
Márciusi Decanter Bormagazin
Márciusi Decanter Bormagazin
2007. március 15.

Érdekes témák, tájak, borajánlók, melyekkel a Decanter Bormagazin márciusi számában találkozhat ...
Szerda este nyolc után Konyári Dániellel
Szerda este nyolc után Konyári Dániellel
2007. március 13.

Március 21-én borkóstolóra invitáljuk Önöket a Bortársaság Batthyány utcai Borboltjába, ahol Konyári Dániel fiatal borásszal együtt kóstolhatjuk a Konyári Pincészet borait.
Tavaszi, ünnepi nyitva tartásunk
Tavaszi, ünnepi nyitva tartásunk
2007. március 12.

Borboltjaink az alábbi nyitvatartás szerint várnak minden kedves vásárlót az ünnepek alatt is.
Borvacsora a Gróf Degenfeld Kastélyszállóban
Borvacsora a Gróf Degenfeld Kastélyszállóban
2007. március 11.

A tarcali Gróf Degenfeld Kastélyszálló havi rendszerességgel borvacsorákkal kívánja a Tokaji borvidék életét színesíteni. Ez alkalommal a mesterszakács a 2004. év Legjobb Fiatal Szakácsa, Harangi Gyula lesz. 
Sebestyén Grádus 2004
Sebestyén Grádus 2004
2007. március 08.

A Grádus harmadik évjáratának külön sztorija van. Tulajdonképpen régészeti lelet. Persze nem volt ez ilyen vicces, amikor Sebestyén Csabáéknál a hordókra szakadt a löszbe vájt pince egy része.
Il Cervaro della Sala 2005
Il Cervaro della Sala 2005
2007. március 06.

Andrea Collával, a Páva étterem direktorával kóstoljuk együtt a Cervarót. Andrea felkészültségét gyakorlott sommelier-k és diplomás Master of Wine-ok is megirigyelnék. Nincs a világnak olyan szeglete, ahonnan ne tudna pincészetet, bort, élményt említeni. A Cervaro meg egyenesen nagy kedvencei közé tartozik.
Concubina Sárgamuskotály 2005
Concubina Sárgamuskotály 2005
2007. március 05.

A frivolitás szellemét a mátraaljai Németh Attila engedte ki a palackból, amikor a Concubina nevet először a címkére írta. A latin szó ugyanis ágyast, szeretőt, vadházasságban élő nőt jelent.
Borvacsorák Márciusban
Borvacsorák Márciusban
2007. március 04.

Március 23-án Dúzsi Tamás borvacsora a siófoki Lila Kakas Étteremben, 24-én Villa Tolnay borvacsora a Páva Étteremben.
Konyári borvacsora az A38 Hajón
Konyári borvacsora az A38 Hajón
2007. március 04.

Az A38 Hajó "Négy évszak - Négy fiatal magyar borász" sorozatában irodalommal és dzsessz-zenével fűszerezett borvacsora következő állomásának vendége ezúttal a balatoni vidék egyik jelentős ifjú borásza, Konyári Dániel lesz.
Toszkán est az Arcade Bistroban
Toszkán est az Arcade Bistroban
2007. március 01.

Az Arcade Bistro, az Antinori család és a Bortársaság, 2007. március 12-én, hétfőn 19.30 órai kezdettel borvacsorát rendez.
Aranytartalék - Dúzsi Görögszó Cabernet 2003
Aranytartalék - Dúzsi Görögszó Cabernet 2003
2007. február 28.

"Talán a dűlőnevek hátán mászik ki a magyar borászat a latin szótárból. Nekem legalábbis a 'Görögszó', a 'Galagonyás', a 'Tekenőhát' (a 'Paptagról' nem is beszélve) sokkal jobban tetszik, mint bármelyik latin ötletpótlék.
Chateauneuf-du-Pape - a pápa új kastélya
Chateauneuf-du-Pape - a pápa új kastélya
2007. február 24.

A Chateauneuf-du-Pape járt már nagyon magasan, és úgy tűnik, éppen most kapaszkodik vissza esmét a legcsúcsabb csúcsokra.
Aqua vitae, az élet vize
Aqua vitae, az élet vize
2007. február 21.

Károly Róbert udvarában még aqua vitaenek, vagyis az élet vizének nevezték. A XVI. században hívták először pálinkának a különböző gyümölcsből, borból, gabonából készült párlatokat.
Baraka Borvacsora Gere Attilával
Baraka Borvacsora Gere Attilával
2007. február 20.

Sok szeretettel vár mindenkit az új Baraka Étterem első borvacsorájára! Gere Attila mutatja be új évjáratú borait, melyet a Baraka Étterem Chef-je, Shani Prusman által összeállított különleges 6 fogásos menü kisér.
Kollégáink ajánlják - Kalocsai Zoltán
Kollégáink ajánlják - Kalocsai Zoltán
2007. február 17.

Kollégáink ajánlják sorozatunkban, Kalocsai Zoltán a Bortársaság sommelierje, borszakértője - februári, külföldi borvásárunk apropóján - írja le gondolatait, választékunk néhány kiválasztott tételéről.
St. Andrea Borvacsora a Fausto's Étteremben
St. Andrea Borvacsora a Fausto's Étteremben
2007. február 15.

A Ristorante Fausto's St. Andrea borvacsorát rendez 2007. február 28-án 19.30 órai kezdettel, ahova minden kedves érdeklődőt szeretettel és remek borokkal várnak.
Gróf Degenfeld Kastélyszállóban - Kalla Kálmán
Gróf Degenfeld Kastélyszállóban - Kalla Kálmán
2007. február 15.

A tarcali Gróf Degenfeld Kastélyszálló havi rendszerességgel borvacsorákkal kívánja a Tokaji borvidék életét színesíteni. Ez alkalommal a mesterszakács Kalla Kálmán lesz.  
Borvacsora Szegeden Sebestyén Csaba borásszal
Borvacsora Szegeden Sebestyén Csaba borásszal
2007. február 13.

A tehetség beérett. A Sebestyén Csaba nevével jelzett családi pincészet tavaly nyáron iratkozott fel a hazai élvonalba, amikor a VII. Pannon Bormustrán a 2003-as Gradus Cuvée kapta a csúcsvörösbornak járó elismerést.
Valentin napra: bor, csokoládé
Valentin napra: bor, csokoládé
2007. február 12.

Mivel az elmúlt néhány évben Magyarországon is mind divatosabbá válik a szerelmesek napjának február 14-ei megünneplése, a Bortársaság összeválogatott néhányat a legszebb Valentin ajándékok közül...
Valentin Napi Menü a Gresham Palotában
Valentin Napi Menü a Gresham Palotában
2007. február 12.

Lepje meg kedvesét egy ínyenc Valentin Napi Vacsorával a Gresham Kávéházban vagy a Páva étteremben 2007. február 14-én!
Gál Tibor Pincészet Borkóstolója Kecskeméten
Gál Tibor Pincészet Borkóstolója Kecskeméten
2007. február 11.

Szeretettel vár Mindenkit 2007. március 2-án 18.00 órakor kezdődő borkóstolóra a Fáklyás Pince, ahol Gál Zsombor és Gromon Tamás Főborász mutatja be a Gál Tibor Pincészet borait.
Valrhona - A csokoládé rövid története
Valrhona - A csokoládé rövid története
2007. február 08.

Ki ne tudná, mi köti össze a nagy felfedezőt, Kolumbusz Kristófot a tengeren átkelni képtelen Gombóc Artúrral? Hát persze, hogy az istenek eledele, a Theobroma cacao nevű örökzöld fa terméséből készülő folyékony, kerek, szögletes, keserű, fekete, fehér csokoládé!
Kollégáink ajánlják - Csorba Gábor
Kollégáink ajánlják - Csorba Gábor
2007. február 05.

Kollégáink ajánlják sorozatunkban, Csorba Gábor - februári, külföldi borvásárunk apropóján - írja le gondolatait, választékunk néhány kiválasztott tételéről.
Minden külföldi bor 20% kedvezménnyel!
Minden külföldi bor 20% kedvezménnyel!
2007. február 01.

Február végéig minden külföldi bor, pezsgő 20 % kedvezménnyel kapható. Ajánlatunk február 1. és 28. között, a készlet erejéig érvényes. Az akció más kedvezménnyel nem vonható össze.
St.Andrea pincészet borai az Anonymus Étteremben
St.Andrea pincészet borai az Anonymus Étteremben
2007. január 27.

Egy könnyed, elegáns kikapcsolódásra invitáljuk Önt és barátait 2007.02.17-én, melynek keretében kedvenc borvidékünk, Eger legjellemzőbb borait ...
2. Magyar Borok Bálja
2. Magyar Borok Bálja
2007. január 26.

A Pannónia Női Borrend és a Képíró étterem szervezésében, hagyományt teremtve, immár másodszor kerül sor arra a bálra, melynek főszereplője a magyar bor.
Minden magyar bor 15% kedvezménnyel!
Minden magyar bor 15% kedvezménnyel!
2007. január 17.

Január végéig minden magyar bor, pezsgő és párlat 15 % kedvezménnyel kapható. Ajánlatunk Január 17. és 31. között, a készlet erejéig érvényes. Az akció más kedvezménnyel nem vonható össze.
Apetito Restaurant & Cafe: Vidék ízei
Apetito Restaurant & Cafe: Vidék ízei
2007. január 16.

Az Apetito Restaurant & Cafe "Vidék ízei" címmel újra szombat-vasárnapi örömebédeket rendez, melyre szeretettel meghívják Önt és kedves családját, barátait.
Kivágják-e ültetvényeiket a szőlősgazdák a támogatásért?
Kivágják-e ültetvényeiket a szőlősgazdák a támogatásért?
2007. január 16.

A 400 ezer hektárra tervezett uniós kivágási támogatás több borvidéken is arra ösztönözheti a tulajdonosokat, hogy végleg felszámolják ültetvényeiket a jövedelmezőségi gondok miatt.
Gasztronómiai est Tokaj-Hegyalja borásznőivel
Gasztronómiai est Tokaj-Hegyalja borásznőivel
2007. január 15.

A tarcali Gróf Degenfeld Kastélyszálló havi rendszerességgel borvacsorákkal kívánja a Tokaji borvidék életét színesíteni. A rendezvények minden esetben elismert vendégszakácsok és neves borászok közreműködésével zajlanak majd.
A Művelt Alkoholisták szerint ...
A Művelt Alkoholisták szerint ...
2007. január 10.

A legjobb bortermelő Magyarországon 2006-ban a Művelt Alkoholista weboldalon leadott voksok alapján az egerszalóki mágus Lőrincz György lett a St. Andrea pincészettől.
Tiffán Ede és Zsolt Pincészete Borvacsorája
Tiffán Ede és Zsolt Pincészete Borvacsorája
2007. január 06.

A Tiffán pincészet borait kóstolhatták már a Trió Étteremben, de így csokorba szedve a "versenylovakat" és olyan borokat felsorakoztatva, amik "még nincsenek" nem láthattak, szagolhattak, ízlelhettek!
Oremus 6 Puttonyos Birtokválogatás Aszú 1999
Oremus 6 Puttonyos Birtokválogatás Aszú 1999
2007. január 05.

Az 1999-es évjárattal új időszámítás kezdődött a Bacsó András vezette Tokaj-Oremusnál. Amit ők készítenek Tolcsván, az mindig kiváló, legyen szó száraz furmintról vagy válogatott aszúról akár.
A Pomerol és Hermitage házassága
A Pomerol és Hermitage házassága
2007. január 01.

Két francia sztárborász állt össze egy - legjobb termékeikből való - házasítás végett. Michel Rolland és Michel Chapoutier korlátozott számú -t szándékozik piacra dobni.
eFestival 2008
Az eFestival az online és a multimédia szakma évenként megrendezett rangos eseményén a www.bortarsasag.hu I. helyezést ért el eKereskedelem kategóriában.
Superbrands 2009/2010
A szakértő bizottság döntése alapján 2009-ben és 2010-ben is a Bortársaság márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.
Stockholm 2009
Best eBusiness cases from European SMEs, from the project launched by the European Commission "Learning from Peers: eBusiness cases, best practices amongst European SMEs".
Fair Business 2009
Minősítő rendszer a megbízható elektronikus kereskedelmi szolgáltatásért.
EU Shipping