Györgykovács Imre
Jó, hogy vannak dolgok, amelyek nem változnak. Amelyekre évről évre számítani lehet. Mint például arra, hogy Györgykovács Imre elkészíti négy borát.
Ahogy ezt tette 2006-ban is. Novemberben kóstolva nekünk a tramini és a hárslevelű tűnt leginkább nagykorúnak, a furmint és az olaszrizling még időt kért. Adtunk nekik.
Györgykovács Tramini 2006
Forró években, mint amilyen 2006 is volt, jó, ha a szőlő, főleg a lágyságra amúgy is hajlamos tramini, inkább a hűvösebb, kevésbé napos szegletéből származik Somlónak. Ennek a nem egész kétezer palacknak az alapanyaga épp ilyen dűlőkből származik. A technológia egyszerű és letisztult: egy nap szüret, rövid áztatás, spontán erjesztés, 8 hónap 500 literes hordóban, aztán palackozás. Nem egy regényes történet. Az illat viszont érett és rózsás, ízben is kedves, az előző évjáratoknál kevésbé minerális, lágy, tartalmas bor. Inkább tramini, mint Somló.
Györgykovács Hárslevelű 2006
A tramininál majdnem egy hónappal később szüretelt, érett, sőt néhol töppedt szemeket is tartalmazó hárslevelű közel egy évet töltött egy 900 l-es hordóban. A jól megválasztott szüreti időpont és a békés érlelés élénk, finom bort eredményezett, melyben a leheletnyi maradékcukor mellé finom kesernye társul. Hagyjuk levegőzni, és ne hűtsük 10 fok alá!
2007. december 13.