Ugrás a tartalomhoz
Bortársaság borboltok, képviseletek, nagykereskedelemHírek és események

Györgykovács Imre borkóstoló volt a Lánchídban - képriport

Györgykovács Imre kóstolója a Lánchíd utcában sok szempontból rendhagyónak bizonyult. Önmagában már az is nagy hír, hogy a borász ennyire a város szívébe merészkedett - 15 éve még annyira irtózott a fővárosi dugóktól és forgalomtól, hogy az Osztyapenkónál kellett vele találkoznunk, hogy átvegyük a szállítmányát!

Azóta persze sok minden változott. Bár a kóstoló menetét megszerveztük jó előre, az ötödik percben látszott már, hogy ez nem az a rendezvény, ahol előre lehet tervezni. Györgykovács Imre a személyiségével, stílusával minden szabályt áthágott, mi pedig csak azt vettük észre, hogy a szervezett kóstoló helyett egy kötetlen, kissé kaotikus, kivételesen jó hangulatú baráti beszélgetés alakult ki. Szóba került sok minden az este folyamán, beszélgettünk Somlóról, a kezdetekről, a jelenről és a jövőről is, és kóstoltunk néhány nagyon ígéretes 2008-as tételt is. Akik eljöttek, egy különleges élménnyel lettek gazdagabbak, ugyanis ritkán lehet ennyire őszinte, egyéni borásszal találkozni, mint Györgykovács Imrével.

És amit mindenképpen el szeretnénk mondani: a borokat a kóstoló előtti napon bontottuk, néhány órára dekantáltuk is őket, amitől hatalmas változáson mentek át, megnyíltak, igazán nagy borokká változtak.

Amiket kóstoltunk, sorrendben:
Györgykovács Olaszrizling 2007 | Furmint 2008 (májusban érkezik) | Furmint 2007 | Hárslevelű 2008 (májusban érkezik) | Hárslevelű 2007 | Tramini 2007 | Juhfark 2006

És ők voltak a legnépszerűbbek:
Furmint 2007 | Hárslevelű 2007 | Tramini 2007 | Olaszrizling 2007

Emlékeztetőnek néhány kép az estéről. Kattintson lapozható galériánkra >>

2010. március 01.

Kapcsolódó termékek

  Terméknév Palackár Kartonár
Györgykovács Olaszrizling 2007 Somló 5550 Ft 5550 Ft
NyomtatásKüldés

eFestival 2008
Az eFestival az online és a multimédia szakma évenként megrendezett rangos eseményén a www.bortarsasag.hu I. helyezést ért el eKereskedelem kategóriában.
Superbrands 2009/2010
A szakértő bizottság döntése alapján 2009-ben és 2010-ben is a Bortársaság márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.
Stockholm 2009
Best eBusiness cases from European SMEs, from the project launched by the European Commission "Learning from Peers: eBusiness cases, best practices amongst European SMEs".
Fair Business 2009
Minősítő rendszer a megbízható elektronikus kereskedelmi szolgáltatásért.
EU Shipping