Ugrás a tartalomhoz
Bortársaság borboltok, képviseletek, nagykereskedelemHírek és események

Pannon Bormustra 2008

A Pannon Bormíves Céh a Pannonhalmi Főapátsággal közösen - rangos külföldi bírálók részvételével - idén hetedszer rendezte meg Pannonhalmán a Pannon Bormustrát 2008. május 28-30. között.

Az esemény záróakkordjaként május 30-án, pénteken délután a Pannonhalmi Apátsági Pincészetben fogadást tartottak a szervezők, amelynek keretében a zsűri Master Of Wine tagjai az angliai Angela Muir és Caroline Gilby értékelték a versenyre benevezett magyar borokat, kiemelve a kóstolt borok egyediségét, erényeit és az esetleges szakmai veszélyforrásokat, kritikákat amelyeket a tételekkel kapcsolatban tapasztaltak.
Az idei mustrára már közel 100 pincészet nevezett, több mint 300 borával, így a zsűri három napon át több szekcióban értékelte a beküldött palackokat.
Ezt követően átadásra került az 50 éve született Gál Tibornak emléket állító kőtábla, amely előtt Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet vezetője emlékezett mesterére, aki a pannonhalmi pince újjáépítésének egyik fő motorja volt.

Várszegi Asztrik főapát megáldotta az emlékhelyet, majd Heimann Zoltán szólt a borászok nevében Gál Tibor munkásságáról, végül Gere Attila és Heimann Zoltán, a Pannon Bormíves Céh vezetői koszorút helyeztek el az emléktáblánál.

A Gál Tibor, Gere Attila és a házigazda Pannonhalmi Apátsági Pincészet boraiból álló borkóstolóval egybekötött grillvacsora után a vendégek a Pannonhalmi Jazz Terasz 2008 nyitókoncertjét, a László Attila Quartet élvezhették a vendégek az apátsági pince hangulatos kóstolóteraszán.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre a Gundel étteremben került sor. Külön öröm számunkra, hogy a Bormustra csúcsborai között ebben az évben is a Bortársaság által képviselt termelők jelentős része szerepel:

Fehér csúcsborok
Árvay Tokaji Istenhegyi Furmint 2006
Bussay Olaszrilzling 2007
Bussay Rajnai Rizling 2007
Degenfeld Tokaji Furmint Barrel aged 2006
Demeter Zoltán Tokaji Hárslevelű 2006
Dereszla Dorombor száraz 2007
Eurobor Tűzkő Chardonnay barrique 2006
Figula Balázs-hegy 2007
Gál Tibor Chardonnay 2006
Kerkaborum Vörcsöki Furmint 2006
Jásdi Löczedombi Szürkebarát 2006
Jásdi Nagykúti Chardonnay 2006
Királyudvar Tokaji Sec 2006
Lenkey Géza Tokaji Hárslevelű 2004
Lesence Sauvignon Blanc 2007
Nyakas Budai Cuvée 2007
Dénes Sághegyi Olaszrizling 2006
Pannonhalmi Apátsági Pince Tramini 2007
Rókusfalvy Sauvignon Blanc 2006
Sike Tamás Szürkebarát 2006
Szöllösi Pannonhalmi Chardonnay 2007
Szöllösi Sauvignon Blanc barrique 2006
Tornai Grófi Hárslevelű 2006
Varsányi Verpeléti Olaszrizling 2007
Varsányi Rosé 2007

Vörös csúcsborok
Gere Attila Trinitás 2006
Csányi Elegance Cuvée 2005
Etyeki Kúria Pinot Noir 2006
Feind Cabernet Franc 2006
Heumann Merlot 2006
Heumann Kékfrankos 2006
Heumann Terra Tartaro 2006
Illés Gyula (siófoki!) Merlot 2003
Jásdi Cabernet Franc Ranolder 2006
Konyári Cabernet Franc - Syrah 2006
Konyári Sessio 2006
Malatinszky Szűretlen Cabernet Franc 2004
Sebestyén Csaba Szekszárdi Kékfrankos Válogatás 2006
Szekszárd Zrt Baronesse Tereza Cuvée 2006
Szekszárd Zrt Domaine Gróf Zichy Szekszárdi Bikavér 2006
Szent Gaál Passionata 2006
Takler Kékfrankos reserve 2006
Takler Noir Gold 2006
Kemendy Villányi Cabernet Sauvignon 2003
Vincze Béla Merlot Arcanum 2006
Vincze Béla Blauburger Arcanum 2006
Vylyan Montenuovo Cuvée 2006
Vylyan Merlot 2006
Wow Vinery Merlot 2006
Wunderlich Merlot 2006

Édes borok
Degenfeld Tokaji Aszú 6 puttonyos 2003
Dobogó Tokaji Aszú 6 puttonyos 2003
Gundel Tokaji Aszú 6 puttonyos 2003
Királyudvar Ilona Cuvée 2003
Németh Borház Orosztony-Pogányvári Cuvée 2007
Pauleczki-vin Tokaji Muscat Lunel Aszúeszencia 2000
Royal Tokaji Birsalmási Aszú 5 puttonyos 2003
Royal Tokaji Aszú Eszencia 1996
Royal Tokaji Nyulászó Aszú 6 puttonyos 2003
Oremus Tokaji Cuvée 2005

Csúcsbikavérek - Gál Tibor emlékére
Ifj. Csutorás Ferenc Superior jelölt Kocsis Sándornak ajánlva 2006
St. Andrea Merengő 2005
St. Andrea Áldás 2006
Szent Gaál Bikavér válogatás 2006
Takler Bikavér reserve 2006

2008. június 01.
NyomtatásKüldés

eFestival 2008
Az eFestival az online és a multimédia szakma évenként megrendezett rangos eseményén a www.bortarsasag.hu I. helyezést ért el eKereskedelem kategóriában.
Superbrands 2009/2010
A szakértő bizottság döntése alapján 2009-ben és 2010-ben is a Bortársaság márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.
Stockholm 2009
Best eBusiness cases from European SMEs, from the project launched by the European Commission "Learning from Peers: eBusiness cases, best practices amongst European SMEs".
Fair Business 2009
Minősítő rendszer a megbízható elektronikus kereskedelmi szolgáltatásért.
EU Shipping