Borvidékek

A borvidéki rangját közel 40 év után 1998-ban visszanyert Balaton-melléki (korábban Zalai) borvidék a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, valamint a Keszthelyi-hegység északnyugati részének déli, délnyugati kitettségű lejtőin terül el, 1173 hektárnyi területen. A vidék klímája kiegyenlített, a nem túl forró nyarat rendszerint viszonylag enyhe tél követi. A terület fényellátottsága közepes, évi 700-800 mm-es csapadékmennyiségével viszont legcsapadékosabb borvidékünk. A talajt alapvetően az egykori Pannon-beltenger homokos-agyagos üledékei építik fel, melyre vékonyabb-vastagabb lösztakaró rakódott.

A XIX. század végén a Balaton-melléki borvidék - bortermelését tekintve - harmadik legjelentősebb borvidékünk volt. Ugyancsak ekkortól vált a vidék a kisüzemi oltványkészítés egyik fő központjává, de élen járt az étkezési szőlő (elsősorban chasselas) termesztésében és forgalmazásában is. Manapság a Balaton-melléke sokféle, zömmel fehérborszőlő fajtájáról ismert, melyek közül - több mint 50%-os arányának köszönhetően - az olasz rizling a legmeghatározóbb, de jelentősek a Müller-Thurgau, a zöld veltelini, a chardonnay és a zala gyöngye ültetvények is. Vörösbor elsősorban cabernet sauvignonból, kékfrankosból, portugieserből, merlot-ból és zweigeltből készül.

A hűvösebb klímának és elsősorban a magasabb csapadékmennyiségnek köszönhetően a borok keményebb karakterűek és jelentős savtartalommal rendelkeznek, ezért kiválóan alkalmasak pezsgőalapbor-készítésre. Néhány nagyobb szőlő- és bortermelő vállalkozás a divatos, mai ízlést követő fajták és borstílusok mellett az utóbbi időben helyi jelentőségű fajtákkal is próbálkozik (pl. pintes).