Bár Etyek és környéke borvidéki rangot csak 1990-ben kapott, a budai körzet teleüléseit pedig csak 1998-ban csatolták a borvidékhez, errefelé a szőlőtermesztésnek évszázados hagyományai vannak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy talán ennek az 1500 hektáron elterülő bortermelő régiónak adták a legtöbb fantázianevet, szlogent borainak kedvelői. Hisz aposztrofálták már Etyeket "Budapest szőlőskertjének" és a "Magyar Champagne-nak" is. Mindkét névre kétségtelenül rászolgált. A borvidékhez tartozó ültetvények a Budai-hegység, az Etyek környéki dombok, valamint a Velencei-hegység bőséges napfényben fürdő, szeles lejtőin és fennsíkjain találhatók, ahol az évi középhőmérséklet valamivel alacsonyabb az országos átlagnál, a csapadék mennyisége pedig közelít az átlaghoz. Ezek a tényezők, valamint a magas mésztartalmú, löszös talaj együttesen teszik lehetővé, hogy korai szürettel friss, élénk savú pezsgő alapborok, késői szürettel pedig finom savszerkezetű, feszes, illatos fehérborok készüljenek.
Legfontosabb szőlőfajták a chardonnay, az olasz és a rajnai rizling, a sauvignon blanc, a zöld veltelini, a szürkebarát és a müller-thurgau. Ezek mindegyike alkalmas pezsgő alapbor készítésre, amely a XIX. század végétől, amikor a Törley család felismerte a terület "pezsgős" potenciálját, a borvidék fő profilja lett. A minőségi csendes borok készítése új lendületet csak a ’90-es évek közepétől kapott, amikor a gombamód szaporodó kis pincészeteknek és az országos hírnévre szert tett fesztiváloknak köszönhetően jelentősen megnőtt az etyeki borok iránti kereslet. A fehérek mellett - igaz, egyelőre csak elenyésző arányban - vörösbort adó fajtákkal is találkozni a borvidéken, így elsősorban cabernet franc-nal és sauvignon-nal, kékfrankossal, portugieserrel és pinot noir-ral. A vörösborok, a fehérekhez hasonlóan, karcsúbbak, élénkebb savúak és lenyűgözően gyümölcsösek.
Az Árpád-házi királyok alatt a régióban már virágzó szőlőművelés folyt, amelyet a török elől a területre nagy számban költözött rácok (szerbek) vittek tovább. Nekik köszönhetően a XVI-XVII. században elsősorban a vörösborok szereztek nevet a borvidéknek, a buda-sashegyi kadarka, amit fekete kadarkából készítettek, szerte Európában ismert volt. A rácokat aztán német telepesek követték, akik a változó ízlést követve főként már fehér fajtákat telepítettek. Az 1700-as évek közepétől folyamatosan növekedett a szőlőterületek aránya Promontoron és környékén, 100 évvel később pedig minden, magára valamit is adó pesti polgár rendelkezett egy kis szőlővel és pincével errefelé. A filoxéra pusztítása a budai körzetekben gyakorlatilag a szőlőművelés végét jelentette, de Etyeken, elsősorban a pezsgő alapbor-készítés jóvoltából, folytatódott a borászkodás.
előző borvidék
