A Douro borvidék, amely a híres portóiknak és szép, nem erősített vörösboroknak is szülőhelye, Portugáliában, az azonos nevű folyó völgyében mintegy 60 km hosszan terül el. Egyenes folytatása a határ túloldalán, Spanyolországban található Reibera del Duero borvidéknek, amely szintén - az ott Dueronak nevezett - folyó mentén fekszik. Összterülete - amelyet a világon az elsők között, 1756-ban jelöltek ki - mintegy 250.000 ha, ebből azonban csak 38.5000 ha-on foglalkoznak szőlőtermesztéssel. Ez a szám persze így is meglepően nagy, különösen, ha arra gondolunk, hogy a Portugáliával csaknem megegyező területű Magyarországon összesen kb. 80.000 ha szőlő található.
A Douro éghajlata szélsőségesen kontinentális, mert a borvidék Portótól és egyben az Atlanti-óceán partjától mintegy 70 km-re keletre található kapujában magasodó 1400 méteres Marão-hegység útját állja a nyugatról érkező párás légtömegeknek.
 |
Nyáron szinte teljes szárazságban gyakran 50 ºC fokos a hőség, télen viszont akár -15-20 ºC-ra is süllyedhet a hőmérséklet. A legtöbb csapadék a borvidék nyugati, egyben legkisebb alrégiójában, Alsó-Douroban (Baixo Corgo) esik, ennek köszönhetően itt elsősorban a lágyabb, könnyedebb portóik, Ruby-k és alap Tawny-k készülnek. Kelet felé haladva a csapadék mennyiségével arányosan csökken a termelés mennyisége is, a borvidék szívének tartott és a leghíresebb pincészeteknek (quinta) otthont adó Felső-Douroból (Cima Corgo), Pinhão városa környékéről az erősített boroknak már csak 36%-a, míg a legszárazabb keleti területről, a Douro Superiorból csak 13% származik.
A szárazság mellett a táj holdbéliségéhez az is hozzájárul, hogy a folyót övező, rendkívül meredek lejtőkön - ahol teraszokon folyik a szőlőművelés - a talaj rendkívül vékony és málló. Összetételében viszont főként gránitos pala, amelyben a szőlő jó mélyre tudja növeszteni gyökereit, és amelyből sokféle ásványi anyagot tud felvenni. A szigorú szabályok szerint minőségi osztályokba (A-tól F-ig) sorolt termőterületeken szinte kizárólag őshonos portugál - néhány kivétellel - kékszőlők teremnek, mintegy 80 különböző fajta. A legjelentősebbek közé tartozik a rendkívül kis hozamú, de hihetetlenül koncentrált, fekete bogyós gyümölcsös és virágos aromákat mutató Touriga Nacional, a szintén robusztus, struktúrát adó, virágos-piros gyümölcsös karakterű Touriga Franca és a Spanyolországban nagy népszerűségnek örvendő tempranillo, amit itt Tinta Roriz-nak hívnak.