Hazánk legnyugatabbi borvidéke az Alpokalja és a Soproni-hegység lankáin, valamint a Fertő-tő délnyugati szegélyén terül el, 1800 hektáron. Klímája szubalpin jellegű, évi középhőmérséklete (9.5-9.6 °C) és a napsütéses órák száma (1900 óra) kevesebb, míg a csapadék mennyisége (650-700 mm) több az országos átlagnál. A nyarak rendszerint hűvösek és csapadékosak, a telek viszont enyhébbek, így fagykár csak elvétve fordul elő. Emellett a Fertő-tóhoz közel eső ültetvények élvezik a vízfelületről visszaverődő sugárzás és a tó hőmérséklet-kiegyenlítő hatását is. Az állandó, jellemzően északnyugati széljárás pedig jelentősen megkönnyíti a növényvédelmet. Ugyancsak a vidék kiváló adottságai közé tartozik a magasabb mésztartalmú, kristályos gneisz és csillámpala talaj, amelynek kiváló hővisszaverő és -tároló képessége nagyban segíti a szőlők minél tökéletesebb beérését.
Sopron és környéke az egyetlen olyan észak-dunántúli borvidékünk, ahol a kékszőlő-fajták vannak többségben. Ha Sopron, akkor ugyebár kékfrankos, amely a borvidék összes termelésének háromnegyedét kitevő kékszőlők 60%-át adja. A soproni kékfrankos színanyagban gazdag, mélyvörös színű, rendszerint karcsúbb és élénkebb savú, mint az ország más vidékeiről származó társai. Ugyanakkor mindig finom, összetett illatú és gyümölcsös karakterű. A vörösek mezőnyét még a zweigelt, a cabernet sauvignon és franc, a merlot, a pinot noir és a syrah színesíti. A fehérbort adó fajták közül a zöld veltelini játszik fontos szerepet, mellette említésre méltó a leányka, a tramini, a sauvignon blanc, újabban pedig a chardonnay és a helyi jelentőségű korai piros veltelini.
A Soproni borvidék területén a szőlőtermesztést feltehetőleg a kelták honosították meg, akiknek hagyományát a rómaiak fejlesztették tovább. Uralmuk alatt Sopronon keresztül vezetett a híres borostyánkő út. A borvidék a XII-XV. században élte fénykorát, ekkor vált európai hírűvé. Sopron a török uralom idején is a borkereskedelem központja maradt, borait azonban a tokajik egyre inkább kiszorították a lengyel piacról. A filoxéra vészt megelőzően a fehérbort adó szőlőfajták (elsősorban furmint) termesztése volt meghatározó, a filoxéra vész után azonban a hangsúly már egyértelműen a vörösborok készítésére tevődött át.
előző borvidék
