Ugrás a tartalomhoz
Bortársaság borboltok, képviseletek, nagykereskedelemHírek és események

Borvidékek

SZEKSZÁRD

Magyarország egyik legrégibb bortermelő területén járunk, ahol a szőlőművelés ismert hagyományai a római korig nyúlnak vissza. Nevét 1015-ben említik először: valószínűleg I. Béla királyra utal. 1061-ben ő alapította a bencés apátságot, itt is temették el. A király barna bőrű és kopasz volt (régi magyar nyelven: szög és szár). 1903 óta írják Szegszárd helyett Szekszárdnak, bár néhány boron ma is a régi írásmódot olvashatjuk.
Szekszárd igazi borváros, legalább 4500 pince található a településen, dombjainak belsejét behálózzák a pincejáratok. A borvidék területe gyakran változott: 1893-ban az egész megyét magába foglalta, manapság a Szekszárdi-dombság keleti, keskeny területét értjük alatta. Bár eleinte csak fehérborok jellemezték, a török hódoltság korában meghonosították a vöröset is: többek között a kadarkát, amelyet a törökök elől menekülő rácok hoztak a vidékre. A török pusztítás érdekes módon megkímélte a szőlőterületeket, sőt némely területnek a fennmaradt adatok alapján mohamedán tulajdonosa is volt. Később a lakosság fő jövedelemforrása a szőlőművelés lett. A Habsburg Birodalom-szerte közismert hírneve miatt mind több család szerzett itt szőlőterületet, s miután a 18. század elején az apátok a szőlőtermesztők kilencedét csupán tizedre mérsékelték, a német-sváb telepesek több hullámban  érkeztek a borvidékre. 1828-ban 37 fehér és 29 ,,fekete" szőlőfajtát említenek a borvidéken (közöttük hat kadarka!), mára az arány megfordult, s a borvidék jellemző fajtái kékszőlők lettek. Szekszárd ... gyönyörű dombok, háromméteres löszfalak, pinceajtók, sváb családok, gyümölcsös borok, kadarka, kékfrankos, bikavér és persze Babits Mihály, aki Szekszárdon született, színésznőt szeretett ...

Területe:
2625,78 ha
Települései: Alsónána, Alsónyék, Báta, Bátaszék, Decs, Harc, Kéty, Medina, Mórágy, Őcsény, Sióagárd, Szálka, Szekszárd, Várdomb és Zomba.
Központja: Szekszárd
Szőlőfajták: 70% kék-, 30% fehér szőlő, jellemző fajtái a kékfrankos, kadarka, merlot, cabernet franc és cabernet sauvignon, olaszrizling, valamint a chardonnay, de olyan ritkább szőlőfajták is otthonra találtak itt, mint a viognier, a syrah, a nebbiolo, saggrantino vagy a tannat.
Talajszerkezet: Magyarország egyik legvastagabb lösztakarója.
Táj: a Duna, Sárvíz és Sió egykori öntésterületén kialakult, keskeny szurdokok, horhosokkal szabdalt löszdombok, amelyeknek legmagasabb tagja a 285m magas Óriás-hegy.
Éghajlat: dunántúlias, kiegyenlített, mérsékelt klíma. A tavaszi és őszi fagyok ritkán károsítják
az ültetvényeket. A nyarak melegek. A vidékre jellemző völgyek mikroklímája azonban extrémen eltérő, egyedi is lehet, így kialakítva a különböző dűlők egyedi ismertetőjeleit.
Koordináták: észak: 46° 23.00', kelet: 18° 42.77'.

Szekszárd újratöltve 2010


NyomtatásKüldés

előző előző borvidék következő borvidékkövetkező

Kapcsolódó termékek

  Terméknév Palackár Kartonár Mennyiség
1 1/2 Szekszárdi Házi Rosé 2011 1640 Ft 1510 Ft    
1 1/2 Szekszárdi Házi Vörös 2009 1820 Ft 1670 Ft    
Dúzsi Fürtike 2011 Szekszárd 1140 Ft 1050 Ft    
Dúzsi Leányvári Kékfrankos 2007 Szekszárd 1490 Ft 1370 Ft    
Akció Dúzsi Marci 2011 Szekszárd 17%1190 Ft
990 Ft
1100 Ft
990 Ft
   
Dúzsi Pinot Noir 2006 3550 Ft 3260 Ft    
Dúzsi Syrah 2009 Szekszárd 3550 Ft 3260 Ft    
A hónap ajánlata Dúzsi Szegzárdi Kadarka 2009 Szekszárd 2640 Ft 2430 Ft    
Dúzsi Szegzárdi Merlot 2008 Szekszárd 2640 Ft 2430 Ft    
Akció Dúzsi Szegzárdi Ó Vörös 2007 Szekszárd 25%2640 Ft
1990 Ft
2430 Ft
1990 Ft
   
Heimann Baranya-völgyi Kékfrankos 2008 Szekszárd 2640 Ft 2430 Ft    
Heimann Barbár 2009 Szekszárd 7590 Ft 6960 Ft    
Heimann Birtokbor 2008 Szekszárd 3340 Ft 3070 Ft    
Akció Heimann Boromissza 2010 Szekszárd 18%1690 Ft
1390 Ft
1560 Ft
1390 Ft
   
Akció Heimann Borunkissza 2008 Szekszárd 21%994 Ft
790 Ft
994 Ft
790 Ft
   
AkcióA hónap ajánlata Heimann Cabernet Franc 2010 Szekszárd 17%2390 Ft
1990 Ft
2200 Ft
1990 Ft
   
Heimann Cervaes 2006 Szekszárd 2640 Ft 2430 Ft    
Akció Heimann Franciscus 2008 Szekszárd 17%5980 Ft
4990 Ft
5490 Ft
4990 Ft
   
Heimann Fuchsli 2010 Szekszárd 1690 Ft 1560 Ft    
Akció Heimann Idei 2011 Szekszárd 17%1560 Ft
1290 Ft
1430 Ft
1290 Ft
   
Heimann Kadarka 2009 Szekszárd 2640 Ft 2430 Ft    
Heimann Kékfrankos 2010 Szekszárd 1690 Ft 1560 Ft    
A hónap ajánlata Heimann Mammaróza Rozé 2011 Szekszárd 1560 Ft 1430 Ft    
Heimann Merlot 2009 Szekszárd 2390 Ft 2200 Ft    
Akció Heimann Pinot Noir 2008 Szekszárd 29%3490 Ft
2490 Ft
3200 Ft
2490 Ft
   
Heimann Stílusgyakorlat 2009 Szekszárd 5190 Ft 4760 Ft    
Heimann Syrah 2008 Szekszárd 3350 Ft 3080 Ft    
Heimann Viognier 2010 Szekszárd 2330 Ft 2140 Ft    
Akció Sebestyén Bikavér 2007 Szekszárd 23%2990 Ft
2290 Ft
2750 Ft
2290 Ft
   
Sebestyén Grádus 2007 Szekszárd 5980 Ft 5490 Ft    
Akció Sebestyén Indigó Zweigelt 2009 Szekszárd 22%2290 Ft
1790 Ft
2090 Ft
1790 Ft
   
Sebestyén Kékfrankos Válogatás 2007 Szekszárd 2530 Ft 2320 Ft    
Sebestyén Rosé 2011 Szekszárd 1380 Ft 1270 Ft    
Szeleshát Cabernet Sauvignon 2008 Szekszárd 2680 Ft 2460 Ft    
Szeleshát HáromFiú 2008 Szekszárd 3980 Ft 3650 Ft    
Szeleshát Kékfrankos K2 2008 Szekszárd 2200 Ft 2010 Ft    
AkcióA hónap ajánlata Szeleshát Kékfrankos K2 2009 Szekszárd 19%2200 Ft
1790 Ft
2010 Ft
1790 Ft
   
Szeleshát Merlot 2009 Szekszárd 2430 Ft 2230 Ft    
Szeleshát Nomád 2008 Szekszárd 5780 Ft 5300 Ft    
Szeleshát Oroszlán 2008 Szekszárd 3980 Ft 3650 Ft    
Akció Szeleshát Pinot Noir 2009 Szekszárd 18%2430 Ft
1990 Ft
2230 Ft
1990 Ft
   
Szeleshát Rosé 2011 Szekszárd 1420 Ft 1300 Ft    
Takler Bartina Cuvée 2006 Szekszárd 5980 Ft 5490 Ft    
Takler Bikavér Reserve 2007 Szekszárd 3980 Ft 3650 Ft    
Takler Cabernet Franc 2008 Szekszárd 2490 Ft 2290 Ft    
Takler Cabernet Franc Reserve 2006 Magnum Szekszárd 18200 Ft 16690 Ft    
Takler Cabernet Franc Reserve 2007 Szekszárd 8980 Ft 8240 Ft    
Akció Takler Kadarka 2009 Szekszárd 17%2750 Ft
2290 Ft
2520 Ft
2290 Ft
   
Takler Kadarka Siller 2009 Szekszárd 1690 Ft 1560 Ft    
Takler Kékfrankos 2009 Szekszárd 1640 Ft 1510 Ft    
Takler Kékfrankos Reserve 2007 Szekszárd 4980 Ft 4580 Ft    
Takler Merlot 2009 Szekszárd 2490 Ft 2290 Ft    
Takler Pinot Noir 2008 Szekszárd 2390 Ft 2200 Ft Jelenleg nincs készleten
Takler Pinot Noir Reserve 2008 Szekszárd 5250 Ft 4820 Ft    
Takler Primarius 2007 Szekszárd 10980 Ft 10070 Ft    
Takler Primarius Magnum 2007 Szekszárd 19900 Ft 18250 Ft    
Takler Rosé 2011 Szekszárd 1560 Ft 1430 Ft    
Takler Syrah Reserve 2008 Szekszárd 9980 Ft 9150 Ft    
Akció Takler Trió 2008 Szekszárd 25%1990 Ft
1490 Ft
1830 Ft
1490 Ft
   
Akció Tüske Pince Baranyavölgyi Cabernet Franc 2007 Szekszárd 33%2990 Ft
1990 Ft
2750 Ft
1990 Ft
   
Tüske Pince Rosé 2011 Szekszárd 1520 Ft 1400 Ft    
Vesztergombi Cabernet Sauvignon 2008 Szekszárd 2530 Ft 2320 Ft    
Vesztergombi Csaba Cuvée 2006 Szekszárd 5980 Ft 5490 Ft    
Vesztergombi Kékfrankos 2008 Szekszárd 1520 Ft 1400 Ft    
Vesztergombi Merlot 2007 Szekszárd 2530 Ft 2320 Ft    
Vesztergombi Syrah 2008 Szekszárd 2880 Ft 2640 Ft    
eFestival 2008
Az eFestival az online és a multimédia szakma évenként megrendezett rangos eseményén a www.bortarsasag.hu I. helyezést ért el eKereskedelem kategóriában.
Superbrands 2009/2010
A szakértő bizottság döntése alapján 2009-ben és 2010-ben is a Bortársaság márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.
Stockholm 2009
Best eBusiness cases from European SMEs, from the project launched by the European Commission "Learning from Peers: eBusiness cases, best practices amongst European SMEs".
Fair Business 2009
Minősítő rendszer a megbízható elektronikus kereskedelmi szolgáltatásért.
EU Shipping