Ugrás a tartalomhoz
Bortársaság borboltok, képviseletek, nagykereskedelemHírek és események

Borvidékek

VILLÁNY


Hazánk legismertebb, 2100 hektárnyi szőlőterülettel rendelkező borvidéke, amely ma (még) több vonatkozásban is "leg"-nek számít boros régióink között. Villány egyfelől a legdélebbi borvidékünk, ennek köszönhetően a legmelegebb, szinte mediterrán klímájú terület. Itt található az ország talán legismertebb (és egyben legdélebbi) dűlője, a Kopár, és itt ismerték fel a borászok leghamarabb a minőség és az összefogás erejét egy borvidék fejlődésében és sikerében. Ugyancsak villányi az ország legnagyobb nevű és a borturisták által legnagyobb számban látogatott pincészeteinek jó része.

A borvidék két körzetre osztható, a villányira és siklósira, melyek közül - a természeti adottságoknak köszönhetően - az előbbi vörös-, míg az utóbbi fehérbortermelő terület. A villányi szőlők főként a Mecsek kedvező kitettségű, déli lejtőin találhatók, a siklósiak pedig a névadó város környéki alacsonyabb terület szelíd lankáin fürdőznek az évente átlagban 2000 órát meghaladó napsütésben. A telek viszonylag rövidek és enyhék, hazánkban mindig a Szársomlyó oldalában fakad először a szőlő. A vidék legfontosabb talajképző kőzete a lösz, mely - különösen a Villányi-hegység déli lejtőin - márgás, vörösagyagos, magas mésztartalmú részekkel tarkított.

Noha a fehér- és a kékszőlő-fajták aránya nagyjából azonos, mégis elsősorban a nagytestű, zamatos villányi vörösek szereztek maguknak hírnevet. A legismertebb szőlőfajta a portugieser, amelynek jó ivású, könnyed, gyümölcsös bora mára a vidék szimbólumává vált. Ugyancsak nagyon jól érzik magukat a bordeaux-i fajták, különösen a cabernet franc és a merlot, a kékfrankosnak pedig legtömörebb hazai változataival találkozhatunk itt. A vörösek igazi déli stílusúak, mély színű, intenzív illatú, testes, markáns tanninú borok, amelyek kiválóan alkalmasak fahordós érlelésre. A fehérborszőlő-fajták közül a késői érésűek is biztonsággal termeszthetők Siklós környékén, boruk telt, tüzes, illat- és zamatanyagban gazdag. A fő fajták az olasz rizling, a hárslevelű és a muscat ottonel.  

A hazai szőlőtermesztés Villány környékén támaszkodik a legrégebbi hagyományokra. Első nyomai az i.e. 30-14 között uralkodó Augustus idejéből valók, ezt a római tradíciót folytatták aztán honfoglaló őseink. A kékszőlő-fajták uralmát a borvidéken a rácoknak köszönhetjük, akik - a törökök elől menekülve - ide is elhozták magukkal a kadarkát és a hagyományos vörösbor-készítési technológiát. De Villány nemcsak a rácoknak, hanem a XVIII. század folyamán - egy pestisjárvány után - a vidékre betelepült sváboknak is sokat köszönhet, ők honosították meg a portugiesert, és ugyancsak ők alakították ki a sokfelé még ma is látható pincéket, pincejáratokat. A filoxéravész idején a szőlőültetvények elpusztultak, az azt követő rekonstrukcióban kiemelkedő szerepe volt a Teleki család világhírű alanynemesítői tevékenységének. Az 1980-as évek végén - a nagyüzemi termelés nyűgétől megszabadulva - a helyi kistermelők saját borkészítésbe fogtak, és a világfajták bevezetésére, minőség- és piacorientált hozzáállásra, valamint a folyamatosan bővülő szolgáltatást nyújtó borturizmusra alapozva az ország leghíresebb borvidékévé tették Villányt, mely már 1987-ben elnyerte a "Szőlő és Bor városa" megtisztelő címet. S noha az eltelt másfél évtized alatt a családi pincészetek egy része tőkeerős vállalkozássá vált, akár több százezer palackos éves kapacitással, sőt, a nagybefektetők is megjelentek a vidéken, az ide látogató borkedvelő még mindig családias vendéglátással, jó borokkal és egy kedves vidéki településsel találkozhat Villányban. 


NyomtatásKüldés

előző előző borvidék következő borvidékkövetkező

Kapcsolódó termékek

  Terméknév Palackár Kartonár Mennyiség
A hónap ajánlata Bock Cabernet Franc 2009 Villány 3550 Ft 3260 Ft    
Bock Cabernet Sauvignon 2009 Villány 3550 Ft 3260 Ft    
Bock Cabernet Sauvignon Jammertál Selection 2007 7990 Ft 7330 Ft    
Bock Capella 2006 Villány 17680 Ft 16210 Ft Jelenleg nincs készleten
Bock Cuvée 2007 Villány 7990 Ft 7330 Ft    
Bock Ermitage 2008 Magnum Villány díszdobozban 5970 Ft 5480 Ft    
Bock Ermitage 2008 Villány 2940 Ft 2700 Ft    
Bock Hárslevelű 2010 Villány 1990 Ft 1830 Ft    
Bock Kékfrankos 2010 Villány 2230 Ft 2050 Ft    
Bock Magnifico 2007 Villány 19500 Ft 17880 Ft    
Bock Merlot 2008 Villány 3550 Ft 3260 Ft    
Bock Pinot Noir 2006 Villány 7990 Ft 7330 Ft    
Bock Rosé 2011 Villány 1990 Ft 1830 Ft    
Bock Royal Cuvée 2007 Villány 4750 Ft 4360 Ft    
Bock Syrah 2008 Villány 7990 Ft 7330 Ft    
Akció Bock Szt. Márton Portugieser 2011 Villány 25%1990 Ft
1490 Ft
1830 Ft
1490 Ft
   
Gere - Weninger Pinot Noir 2008 Villány 5390 Ft 4950 Ft    
Gere - Weninger Rosé 2011 Villány 1650 Ft 1520 Ft    
Gere - Weninger Cuvée Phoenix 2007 Villány 3280 Ft 3010 Ft    
Gere - Weninger Tinta/Tempranillo 2007 Villány 5390 Ft 4950 Ft    
Gere ATTILA Cuvée 2007 Villány 25400 Ft 25400 Ft    
Gere Cabernet Sauvignon 2008 Villány 3280 Ft 3010 Ft    
Gere Cabernet Sauvignon Barrique 2008 Villány 4380 Ft 4020 Ft    
Akció Gere Frici Gyöngyözőbor 2010 Villány 17%2400 Ft
1990 Ft
2200 Ft
1990 Ft
   
Gere Rosé Frici Gyöngyözőbor 2011 Villány 2440 Ft 2240 Ft    
Gere Kopár 2007 Villány 9980 Ft 9150 Ft    
Gere Kopár 2008 Villány 7990 Ft 7330 Ft    
Gere Kopár Magnum 2008 Villány (1,5 l) 16900 Ft 15500 Ft    
Gere Olaszrizling 2011 Villány 1560 Ft 1430 Ft    
Gere Portugieser 2011 Villány 1720 Ft 1580 Ft    
Gere Solus Merlot 2007 Villány 12700 Ft 11650 Ft    
Gere Syrah 2008 Villány 5390 Ft 4950 Ft    
Akció Günzer Cabernet 2006 Villány 16%2360 Ft
1990 Ft
2170 Ft
1990 Ft
   
Günzer Cabernet Franc 2008 Villány 2990 Ft 2750 Ft    
Günzer Kadarka 2009 Villány 3480 Ft 3190 Ft    
Akció Günzer Ördögárok 2008 Villány 22%4760 Ft
3690 Ft
4370 Ft
3690 Ft
   
Günzer Portugieser 2011 Villány 1580 Ft 1450 Ft    
Günzer Rosé 2011 Villány 1520 Ft 1400 Ft    
Günzer Villányi 2008 1930 Ft 1770 Ft    
Mayer Cabernet Franc 2007 Villány 3550 Ft 3260 Ft    
Mayer Cabernet Sauvignon 2007 Villány 2700 Ft 2480 Ft    
Mayer Kopár Cuvée 2008 Villány 5980 Ft 5490 Ft    
Mayer Portugieser 2011 Villány 1690 Ft 1560 Ft    
Mayer Cuvée 2007 (Remete) Villány 1990 Ft 1830 Ft    
Mayer Rosé 2011 Villány 1640 Ft 1510 Ft    
Ruppert Rosé 2011 Villány 1450 Ft 1330 Ft    
Sauska Cabernet Sauvignon 2010 Villány 3550 Ft 3260 Ft    
Sauska Chardonnay 2009 Villány 2990 Ft 2750 Ft    
Sauska Cuvée 11 2008 Villány 4390 Ft 4030 Ft    
Akció Sauska Cuvée 13 2010 Villány 17%2990 Ft
2490 Ft
2750 Ft
2490 Ft
   
Sauska Cuvée 7 Siklós 2008 6980 Ft 6400 Ft    
Sauska Cuvée 7 Siklós 2007 8980 Ft 8240 Ft    
Sauska Cuvée 7 Siklós 2007 Magnum 19900 Ft 18250 Ft    
Sauska Cuvée 7 Siklós 2008 Magnum 15000 Ft 13750 Ft    
Sauska Cuvée 7 Villány 2007 8980 Ft 8240 Ft    
Sauska Cuvée 7 Villány 2008 6980 Ft 6400 Ft    
Sauska Cuvée 7 Villány 2008 Magnum 15000 Ft 13750 Ft    
Sauska Makár Chardonnay 2009 Villány 4980 Ft 4580 Ft    
Akció Sauska Rosé 2011 Villány 18%1690 Ft
1390 Ft
1560 Ft
1390 Ft
   
Sauska Siller 2010 Villány 1820 Ft 1670 Ft    
Szemes Cabernet Sauvignon 2008 Villány 2530 Ft 2320 Ft    
Szemes Dél 2008 (Kopár-dűlő) Villány 3980 Ft 3650 Ft    
Szemes Merlot 2008 Villány 2700 Ft 2480 Ft    
Szemes Portugieser 2011 Villány 1720 Ft 1580 Ft    
Szemes Rosé 2011 Villány 1480 Ft 1360 Ft    
Tiffán Cabernet Franc-Sauvignon 2008 Villány 3960 Ft 3630 Ft    
Tiffán Cuvée Carissimae 2008 Villány 8640 Ft 7920 Ft    
eFestival 2008
Az eFestival az online és a multimédia szakma évenként megrendezett rangos eseményén a www.bortarsasag.hu I. helyezést ért el eKereskedelem kategóriában.
Superbrands 2009/2010
A szakértő bizottság döntése alapján 2009-ben és 2010-ben is a Bortársaság márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.
Stockholm 2009
Best eBusiness cases from European SMEs, from the project launched by the European Commission "Learning from Peers: eBusiness cases, best practices amongst European SMEs".
Fair Business 2009
Minősítő rendszer a megbízható elektronikus kereskedelmi szolgáltatásért.
EU Shipping