Ebben az évben kizárólag Szent György-hegyi szőlőből, spontán, hűtve, 100% tartályban erjesztve. A 8 hónap érlelés ugyanitt tartályban, finomseprővel. Élénk, citrusolaj, barackvirág, hűs, mégis sűrű korty, minden részletében vibráló savval és jól eltalált maradékcukorral. Nagy élmény. 2023 júniusi palackozás. 730 palack készült.
Bálint párbajtőrvívónak készült, majd idősebb Figula Mihályt hallgatva világosodott meg és döntötte el, hogy borász lesz. A stílusa kiforrott, a borokat precízen és következetesen készíti, csak spontán erjeszt és kedvence a kéknyelű. Alig egy hektáros birtokáról minden évben örömmel válogatunk.
„Párbajtőrvívónak készültem. Húsz éves koromig minden a sportról szólt. Aztán egyszer egy vasárnap délelőtt céltalanul kapcsolgattam a tévét, az egyik csatornán pedig egy Jimi Hendrix frizurájú ember beszélt valamiről. Lekötött, amit mondott, nem kapcsoltam tovább. Sőt, egyre jobban figyeltem. Az idősebb Figula Mihály beszélt. Szinte megvilágosodásként csapott belém: ha ez az ember borász, akkor én is az akarok lenni.
A szakmát alulról akartam elkezdeni megtanulni. Az Általános Vállalkozási Főiskola után a Kertészeti Egyetem szőlész-borász szakmérnök képzésén végeztem, a diploma után pedig oda jelentkeztem, ahol pincemunkást kerestek. Egy rövid ideig (itt a szomszédban) Nyári Ödönnél is dolgoztam, akkor kezdtem el figyelni erre a területre. 2012-ben Új-Zélandon szüreteltem, a közel egy napos hazaútról éjszaka érkeztem meg Tapolcára, másnap reggel pedig itt álltam, hogy találkozzak az akkori tulajdonossal. Ez a terület, ahol állunk, nagyon jó a kéknyelűnek. A hajnali nap hamar besüti, a délutáni viszont korán lebukik a hegy mögé, nem melegíti sokáig. Egyébként már a szakdolgozatom témáját is ez adta, így szólt a cím: A kéknyelű fajta komplex elemzése. A kéknyelű szívem csücske, a mustja pedig finomabb, mint bármelyik másé.
A nagypapám fontos személy az életemben, a kíváncsiságomat biztosan tőle örököltem. Az Iparművészetin a textiltanszék vezetője volt, élete során pedig összesen 8-9 gobleint készített. Ezekből összesen 4 darab maradt a család tulajdonában. Rögtön tudtam, hogy ezek adják majd a borok címkéit.”