A 222 éves pincében mindennek patinája van. Az ajtóhoz nagy kulcs jár, mégis nehezen nyílik, a levegő tiszta és hűvös, szinte harapni lehet, a nagy csöndben csak az üveglopó csendül fel néha a borospohár falán. Egy klasszikus kosárprésen, 10 hordón és pár tartályon kívül nincs itt más, csak a tudat, hogy az elmúlt 200 évben itt sokféle ember megfordult már. Akit megfognak az ilyen puritán és időtálló dolgok, annak ebben a környezetben borsódzik a háta. Ez a Gellavilla öreg kőpincéje, amire Tálos Attila kollégánk, a Bortársaság alapító-tulajdonosa 1997-ben figyelt fel.
A 6,5 hektár szőlő nagy része hetvenes években telepített olaszrizling, mellette kevés traminivel és összesen egy hektár kékszőlővel. Az egybefüggő terület körbeveszi a pincét, a legtávolabbi szőlősor is alig kétszáz lépés innen. 1997-ben két hektárral indult az egész, majd összesen 12 tranzakció után állt össze a mostani terület, amit azóta gyom és rovarirtók nélkül művelnek, három éve organikusan, a sorközökben ősgyommal és vetett talajtakaróval.
„Az 1998-as volt az első évjárat. Áram nélkül csináltuk, az olaszrizlinghez pedig egy füredi kádártól vettem a 10 hektós hordót. Azóta itt nem volt még két ugyanolyan évjárat, de én mindegyiket úgy szeretem, ahogy van. A feldolgozásról, héjon erjesztésről és az érlelésről mindig szüret közben döntünk” – mondja Attila, amikor a 2020-as borokat kóstoljuk, amik szüret óta kénezés és egyéb beavatkozás nélkül érnek. Egy-egy hordóban most indult újra a téli hidegben elakadt erjedés. „Mindig így van, amikor jön a tavasz és virágoznak a fák, akkor fordulnak egyet a borok a hordóban. De nem szabad megijedni, bízni kell magunkban. Meg a szőlőben.” – teszi hozzá.
Az indulás óta a Béla & Bandi páros szűkszavú Bandija műveli Attila szőlőit. Ennek egyik oka, hogy Bandi kötődik a helyhez, a terület egy része korábban hozzá tartozott. Ebből következik a másik, hogy ő az, aki legjobban ismeri ezeket a szőlősorokat. Bökő Dávid pedig 2018-ban csatlakozott, azóta saját borai mellett ő tartja szemmel a hordókat év közben, szüretkor pedig Attilával együtt szervez, tervez és finomhangol. „Minden év más, sosem lesz két egyforma ilyen kis mennyiségek mellett, de a háttérben minden borban húzódik valami, ami a Gellavilla stílus. Nehéz leírni, de van egy klasszikus karaktere ezeknek a boroknak.” – mondja Dávid.
Tehát leszámítva a pince sárga csavarzáras rizlingjét (ami a kezdetektől a faluban, Béla és Bandi hűtött tartályaiban erjed) minden bor itt készül, kosaras préssel, helyi élesztővel, spontán.
Balatonszőlős, 2020. május