Bortársaság - Karácsony
Aktuális szállítási határidőnk: Budapesten 17 óráig leadott Expressz rendelés esetén akár még aznap, 17 óra után 2 munkanapon belül, míg vidékre legkésőbb 5 munkanapon belül szállítunk.
BUKOLYI Pinot Noir 2018

BUKOLYI
Pinot Noir 2018

A termék már nem kapható.

Marcell és párja Lilla a Nagy Eged-hegy tövében, a Nagy-Eged dűlőben építette fel a családi birtokot, és három szőlőskertben telepített szőlőt a hegy szoknyáján és a Síkhegyen. „Szerettem volna úgy felépíteni a birtokot, hogy a kezdetektől ökológia művelésű legyen, azaz ne találkozzanak még az oltványok sem vegyszerrel. Ezért döntöttünk úgy, hogy parlagra telepítünk, oda, ahol még sosem termett szőlő a mi ismereteink szerint. Két klasszikus burgundi klónt választottunk, mészköves, mészmárgás talajra valót. Amire büszke vagyok, hogy mi vagyunk az első 100%-ban ökológiai gazdálkodásban dolgozó borászat a borvidékünkön.” – mesél az új szőlőkről Marcell.

 

Új ültetvény első, szűz termése, extrém aszályos, meleg évből, nagyon korai, augusztusi szüretből, abban a pillanatban elkapva a gyümölcsöt, amikor már töppedni kezdett. Elegáns és kifejezetten „pinós pinó”. Egyszerre ropogós és kerek a korty, friss gyümölcsök, fekete cseresznye és szamóca, gazdag, rétegzett és hosszú íz.

(2020. február)

A legjobb tételek