Egységár: 3 933 Ft / liter. Áraink bruttó árak.
Ifj. Márkvárt Janit jól ismerjük, sokszor megfordultunk nála, láttuk, ahogy saját erőből, csákánnyal bővíti szekszárdi löszbe vájt pincéjét és többször száguldoztunk mellette Szekszárd szurdokaiban. Az egyik ilyen dűlőtúra pedig legalább olyan legendássá vált, mint János könnyű kortyú birtokbora, az Ezerötös.
Syrah, kékfrankos, cabernet sauvignon, merlot és kevés kadarka házasítása. Az alapot a Faluhely- és Baranya-völgy dűlőkből szüretelték szeptember közepétől október végéig, több menetben. Ez volt a birtok első organikus évjárata, egyben az utóbbi 10 év legjobbja. A 90-es években telepített parcellákról kézzel szedett gyümölcs bogyózás után tartályban erjedt héjon, majd a préselés után egy év érlelés következett a pince használt hagyományos nagyhordóiban. 2023 márciusi töltés.
Eredeti, fűszeres, szekszárdi, szomjoltó, megkerülhetetlen. Best-buy.
Helyi erő Szekszárdon, két ősöreg kadarka ültetvénnyel, göcsörtös tőkékkel. Az egyik 1935-ös telepítés, a másik ennél is korábbi. Gyerekkora óta hajnalban kel, szőlőt művel, amit csak lehet maga csinál a metszéstől a pincevájásig. A borok stílusa pedig olyan, mint maga Jani. Őszintén és érzésből készíti őket.