Kis, családi pince nagy hagyománnyal (az alapítás éve: 1600). 2021-ben bekövetkezett haláláig, a birtokot irányító Luigi Gregoletto több, mint 70 szüretben dolgozott. Az örökségét folytató családtagok továbbra is minden munkát kézzel végeznek (a palackozást is beleértve). A birtok legkülönlegesebb bora, az Il Familiare régi időkbe, családi összejövetelekre, helyi vendéglők hosszú asztalaihoz visz el bennünket. Szakít a tudománnyal és pontosan úgy készül, ahogy régen a „ház bora” készült, amit kizárólag családi körben, ismerősökkel ittak. Az összes lépést mi sem ismerjük, de annyi biztos, hogy a buborékok nem második erjedésből, hanem a must saját cukrából születtek. Az újbort frissen töltik palackba, még mielőtt berobban a tavasz. Amikor úgy áll a hold és úgy virágzanak a fák, a kezeletlen borok általában kirúgják magukat, fordulnak egyet a hordókban és a maradékcukor kierjed az utolsó grammig. Ezesetben mindez a palackban történik, a koronazár közben mozdulatlan, a buborék, a seprő, az erjedés ízei a palackban maradnak. 
Egy kihaló műfaj egyik utolsó darabja. Teljesen formabontó, ugyanakkor nagyon is élvezetes habzóbor. Izgalmasan fanyar, teljesen száraz, eszményi szomjoltó. Mintha szőlőből készítettek volna sört. Az illatban körte, szőlő és élesztő. Kóstolva könnyed, friss, tisztaízű és élénk. Mondhatnánk, hogy kacsintás a natúrborok felé, de az időrend nem stimmel.
Gregolettóék úgy tartják a legjobb, ha behűtött palackot nem rázzuk fel, a finoman ködös bort pedig óvatosan kancsóba fejtjük. A palack alján maradt kevés lé és sűrű seprő a tavaszi rizottó legjobb alapja.