Galícia fehér fajtája az albariño. Partok mentén terem, kicsi a bogyója, a vastag héja tele van ízekkel és nehéz művelni. A borvidék neve pedig Rías Baixas, ahol megszokott látvány, hogy sorok, karók és fémhuzalok helyett pergolán terem a szőlő, a fürtök félárnyékban lógnak. Míg a szomszédos Portugáliában (ahol már alvarinho-nak írják) szikár és citrusos borok készülnek a fajtából, itt a spanyol oldalon édesebb gyümölcsök, nektarin, grapefruit, sárgabarack és hűsítő ízek határozzák meg.

Eulogio Pomares a borvidék megkerülhetetlen arca, családi birtoka a Zárate a legmagasabb szintekre juttatta el a bort, amit a 90-es évekig szinte csak helyben fogyasztottak. Legjobban az albariñohoz értenek, új projektjük pedig a Fento, amihez saját területek helyett környékbeli termelőktől, összesen öt hektárról válogatnak szőlőt. A művelés organikus, az erjedés hűtött tartályban indul, a bor pedig az újvilági sauvignon egyik legkedvesebb vetélytársa.

Fento: helyi elnevezése a közönséges páfránynak, ami a szőlő mellett a leggyakrabban fordul elő a dűlőkben.