1758 és az Instagram

A Baranya-völgyben állunk ifjabb Heimann Zoltánnal löszös teraszok vörösagyaggal, déli fekvés, szép plató mindenki csak szuperlatívuszokban… és akkor mit mond Zoli, aki nyolc évig járta a világot és  tanult, dolgozott a bor körül? „A mi borainkban nem a dűlők adják a nagy különbséget, inkább az azokon álló ültetvények minősége. Itt, a terroirban a humánfaktor a legfontosabb. Bocs,kicsit meg vagyok fázva. Van egy quadom és elvittem édesanyámat a szőlőbe a szőlőt és az érést kóstolni. Sapka nélkül...” – így kezdi a beszélgetést Zoli. Orrhangon.

1758 és az Instagram 1758 és az Instagram 1758 és az Instagram 1758 és az Instagram 1758 és az Instagram

Szekszárd szerelem?

Az. Nem tökéletes adottságaink vannak, csak adottságaink, amelyekkel öröm együtt élni. Itt és most alakul ki az, hogy micsoda ez a borvidék. Izgalmas hely, ahol a családom és a többi borász között része lehetek ennek az újraértelmezésnek. Éveken át tanultam, hogy milyen mindenhol élni. Most az tanulom, milyen Szekszárdon élni.

 

Az 1758-as hagyományok?

Fontosak. Apa rájuk épített itt mindent az Iván-völgy tetején. Újrafogalmazta a családunk német-sváb

hagyományait, így építették fel ezt a birtokot nagyapával és édesanyámmal. Szerencsém volt, hogy megmutathattam ezt a tradíciót a borainkon keresztül sokfelé a világban és felépült belőle a nagyapámhoz hasonló sváb önbizalmam. Jó büszkének lenni a „heimannságra”.

 

Inspirációk?

Roland Velich Burgenlandban és az ő kékfrankosai, Dirk Niepoort borai, és még számtalan példakép, akiket megismerhettem. Persze éppen Roland Velich mondta egyszer, hogy mindenkinek a saját házi feladatát kell megcsinálnia. Ezért jó itt Szekszárdon. Új vagyok itt, még csapongok néha: hozom az új ötleteket, édesanyám, a „főborászunk” és apa, a stratéga leföldelnek, ha túlzásokba esnék. Reggel egy kávé mellett már a borról beszélgetünk, este a vacsoránál kibontunk egy üveg bort. Ritkábban a sajátunkat, mostanában inkább másokét. Ebből merítünk inspirációt. Tisztelet édesapámék iránt és konfliktusok sora, a végén pedig katarzis, amikor megszületik egy-egy közös bor a hármunk munkájából.

 

Kadarka? Kékfrankos? Bikavér?

Ebben a sorrendben. A kadarkában és a kékfrankosban van a legnagyobb kihívás, a legnagyobb tér, hogy alkothassunk. Világfajtákból már sokan megcsinálták a nagyborukat. Hihetetlen, hogy  kékfrankosból mit csinálnak innen párszáz kilométerre, Burgenlandban. Itt is olyan értékei vannak,

aminek a bemutatására nap mint nap törekednünk kell.  Ráadásul ő a tökéletes partner a házasításra: a Barbárunk például sokkal kevesebb lenne kékfrankos nélkül. Messze több van benne, mint amit most hiszünk róla.

A kadarka egy másik kérdés: nem mondom, hogy ez csörgedezik az ereinkben, ahogy sokan tartják, de az eddigi tapasztalataim alapján a legizgalmasabb játék a maga nehézségeivel együtt. Olyan játék, amiben például édesanyámék évek óta sok energiát fektetnek a fajtakísérletekbe. Egyszóval inspiráló borok mellé, inspiráló környezetbe térhettem vissza és ehhez próbálom hozzátenni azt, amit tanultam a Geisenheimben, Montpellierben, Bordeauxban, Udinében és a külföldi szüreteken.

 

Agyukra mész?

Néha. Más a toolkit, de már közös naptárat használunk, anya fent van az instagramon, és jól csinálja. Rendszerbe vontam a hordóinkat, amit már anyuék is használnak. Rengeteget tanulok a szüleim szakértelméből és a szőlészünktől, bár a szőlőben még a töredékét töltöm annak, amit szeretnék. Van egy quadom. Pont befér a sorok közé. De ezt már meséltem. Na, azon fáztam így meg.