Magazin

1758 és az Instagram

A Baranya-völgyben állunk ifjabb Heimann Zoltánnal löszös teraszok vörösagyaggal, déli fekvés, szép plató mindenki csak szuperlatívuszokban… és akkor mit mond Zoli, aki nyolc évig járta a világot és tanult, dolgozott a bor körül? „A mi borainkban nem a dűlők adják a nagy különbséget, inkább az azokon álló ültetvények minősége. Itt, a terroirban a humánfaktor a legfontosabb. Bocs,kicsit meg vagyok fázva. Van egy quadom és elvittem édesanyámat a szőlőbe a szőlőt és az érést kóstolni. Sapka nélkül...” – így kezdi a beszélgetést Zoli. Orrhangon.

Szekszárd szerelem?

Az. Nem tökéletes adottságaink vannak, csak adottságaink, amelyekkel öröm együtt élni. Itt és most alakul ki az, hogy micsoda ez a borvidék. Izgalmas hely, ahol a családom és a többi borász között része lehetek ennek az újraértelmezésnek. Éveken át tanultam, hogy milyen mindenhol élni. Most az tanulom, milyen Szekszárdon élni.

Az 1758-as hagyományok?

Fontosak. Apa rájuk épített itt mindent az Iván-völgy tetején. Újrafogalmazta a családunk német-sváb

hagyományait, így építették fel ezt a birtokot nagyapával és édesanyámmal. Szerencsém volt, hogy megmutathattam ezt a tradíciót a borainkon keresztül sokfelé a világban és felépült belőle a nagyapámhoz hasonló sváb önbizalmam. Jó büszkének lenni a „heimannságra”.

Inspirációk?

Roland Velich Burgenlandban és az ő kékfrankosai, Dirk Niepoort borai, és még számtalan példakép, akiket megismerhettem. Persze éppen Roland Velich mondta egyszer, hogy mindenkinek a saját házi feladatát kell megcsinálnia. Ezért jó itt Szekszárdon. Új vagyok itt, még csapongok néha: hozom az új ötleteket, édesanyám, a „főborászunk” és apa, a stratéga leföldelnek, ha túlzásokba esnék. Reggel egy kávé mellett már a borról beszélgetünk, este a vacsoránál kibontunk egy üveg bort. Ritkábban a sajátunkat, mostanában inkább másokét. Ebből merítünk inspirációt. Tisztelet édesapámék iránt és konfliktusok sora, a végén pedig katarzis, amikor megszületik egy-egy közös bor a hármunk munkájából.

Kadarka? Kékfrankos? Bikavér?

Ebben a sorrendben. A kadarkában és a kékfrankosban van a legnagyobb kihívás, a legnagyobb tér, hogy alkothassunk. Világfajtákból már sokan megcsinálták a nagyborukat. Hihetetlen, hogy kékfrankosból mit csinálnak innen párszáz kilométerre, Burgenlandban. Itt is olyan értékei vannak,

aminek a bemutatására nap mint nap törekednünk kell. Ráadásul ő a tökéletes partner a házasításra: a Barbárunk például sokkal kevesebb lenne kékfrankos nélkül. Messze több van benne, mint amit most hiszünk róla.

A kadarka egy másik kérdés: nem mondom, hogy ez csörgedezik az ereinkben, ahogy sokan tartják, de az eddigi tapasztalataim alapján a legizgalmasabb játék a maga nehézségeivel együtt. Olyan játék, amiben például édesanyámék évek óta sok energiát fektetnek a fajtakísérletekbe. Egyszóval inspiráló borok mellé, inspiráló környezetbe térhettem vissza és ehhez próbálom hozzátenni azt, amit tanultam a Geisenheimben, Montpellierben, Bordeauxban, Udinében és a külföldi szüreteken.

Agyukra mész?

Néha. Más a toolkit, de már közös naptárat használunk, anya fent van az instagramon, és jól csinálja. Rendszerbe vontam a hordóinkat, amit már anyuék is használnak. Rengeteget tanulok a szüleim szakértelméből és a szőlészünktől, bár a szőlőben még a töredékét töltöm annak, amit szeretnék. Van egy quadom. Pont befér a sorok közé. De ezt már meséltem. Na, azon fáztam így meg.

Magazin