Az aszú komolyzene, a szamorodni amerikai blues

Lassan tizenegy éve dolgozunk együtt Balassa István gitáros, szőlész, borász, fotós polihisztorral. Hihetnénk, hogy ennyi idő alatt tudunk róla valamit, hiszen annyit beszélgettünk már. Sörözve, Szilágyi Laci barátjánál, egy tokaji kocsmában, győztes EB meccs előtt, platón kiabálva a mádi dombokon, de sohasem a pincéjében. Habár nincs is pincéje. Egyszer beengedett ugyan a borászatába, csak mondta, hogy ne fotózzunk és ne nézzünk körül. Mert pici, mert nagyszülői ház, mert nem az a fontos, hanem az eredmény, ami ott születik. Az irodájába viszont bárkit beenged. Rigót, esőt, vendéget egyaránt. Még minket is. Négy jókora szikla a Szent-Tamás tetején, a szőlők és kőfalak között. Most is ott beszélgettünk, és – talán mert az első tavaszi napok egyike volt - olyan dolgok derültek ki, amire mi sem számítottunk:

Ha nem borász lennék, akkor gitáros…

Még 92-ben történt… néztem a Queen emlék koncertet és egyszer csak kijött a színpadra az a bozontos fickó nagy kalapban, akit Slashnek hívtak, lehúzta a G/D-t a Jimmy Page féle 12 húroson, és akkor ott ültem tátott szájjal és azt vettem észre, hogy ezt én is el akarom játszani. Azóta egy komoly szenvedélyem van, ez pedig a gitárokhoz köt. Fiatal koromban sok bandában játszottam, egy ideig nyilván rocksztár akartam lenni, de aztán felnőttem.

Az első gitáromat még anyukámtól kaptam sokáig ez a hangszer jelentette az átjárót a zene világába. Aztán az első sikeres félév után, 95-ben, meg tudtam venni életem első gitárját, ami természetesen egy piros Stratocaster volt. Hát ezt meg is ünnepeltük rendesen. Aztán hosszú ideig a gitár aludt az ágyban, én meg a földön. A koli szobában így tudtam rá vigyázni, nehogy egy könnyedebb buli karcot ejtsen rajta. Aztán szépen lassan jöttek a többiek. Volt, hogy a szemétből kikukázott gitárt építettem újra, de érdekes módon a legtöbb gitáromat a barátaimtól kaptam, csak úgy, és mindig a bor volt, ami köré, vagy aminek okán hozzám kerültek a hangszerek. Érkezett Litvániából, de az USA-ból is külön repjeggyel… nagyon sok érdekes történetem van.

 

  

Bort készíteni olyan, mint gitározni…

…míg a zenében egy pillanatban fejezed ki a kreativitásod, a borban hosszú csúsztatással, de ugyanazt teszed. Itt is a stílusokat próbálgatom, egy virágos, ropogós furmint az popzene, egy zsírosabb, tartalmasabb szamorodni kőkemény amerikai blues. Lazának tűnhet, közben mély és összetett. Az aszú viszont a komolyzene. Elképesztően intelligens és sokrétegű. Minél fantasztikusabb, minél izgalmasabb egy bor, nekem annál jobban közelít a komolyzene felé. Ha hangszer lenne, a szamorodni lenne a cselló. Van benne erő, van benne kraft, de már megfelelően érzékeny és intelligens. A komolyzene hegedű. Na igen. Mondtam már, hogy egyszer majd megtanulok még hegedülni is?!

 

 

Lélekben kétlaki vagyok

Tokajban nevelkedtem 3 éves koromtól, abban a házban, ahol ma is borászkodom. Varázslatos otthon saját erdővel, őzikékkel, madarakkal, a ház mögött egy kenu meg a szőlő. A nagyszüleim neveltek fel, és azt kell hogy mondjam csodálatos gyermekkorom volt. Egyik oldalról. A másik oldalról kemény volt: ha négykor hazajöttem a buliból, ötkor kapával a kézben sorakozó volt a tőkék között. De valójában a Balaton partján születtem, egy Állami Gazdaság telephelyén, nem messze az Ikon Pincétől. Én voltam az egyedüli gyerek az egész telepen így mindenki velem foglalkozott. Voltak kacsáim bocijaim, malacok meg még egy csomó minden. Nagyon sok dologra emlékezem akkoriból.

A Balatonhoz való kötődésem azóta is nagyon erős. Biztos vagyok benne, hogy lesz még szőlőm egyszer a Szent György-hegyen. Az a kedvencem. Olyan, mint egy szürrealisztikus panelház. Mindenki mosolyog, kedves a másikkal, és minden ott dolgozó emberen látszik az elhivatottság, és a „HEGY” szeretete.

 

Nagyon lazán éltem

Hogy hogyan lettem borász? Na, ez egy jó kérdés.

Talán a nagyszülői szeretet és gondoskodás, talán a szertelenség volt az oka hogy nem igazán tudtam mit is akarok kezdeni magammal. Gondtalanul éltem a helyi fiatalok megszokott és kicsit unalmas életét Tokajban. Közben minden délben otthon várt a frissen sütött rántott hús, és ami talán a legfontosabb az 1930-as évek erkölcsi normái. Ezt sokáig nyűgként éltem meg, de ma már látom mennyire sokat adott a gondolkodásomhoz az értékítéletemhez és az élethez való hozzáállásomhoz. Egy nagyon komoly csomagot kaptam útravalóul tele sok bölcsességgel, tapasztalattal és ezért nagyon hálás vagyok a nagyszüleimnek. Bár akkor még ezt nem tudtam, azért a szőlő szeretetét is átadták bár ezt nem így láttam annak idején. Aztán sok-sok véletlen és sok sör vezettet oda hogy ma itt ülünk a Szent Tamás tetjén és borokról beszélgetünk.

Talán ezek a dolgok is hozzájárultak ahhoz, hogy a boroknál is a mélyebb értékeket szeretem előásni. A szárazokkal kezdődött: a dűlők, a talajok után a dűlőrészek, a parcellák kezdtek érdekelni. így született a Betsek trilógia három száraz furmintja 2013-ból. Ugyanebben az évben a szamorodninál is megfogalmazódott: ami működik száraz bornál, annak működnie kell édesnél is. Csak ki kellett várni a megfelelő évet. 2013 tökéletes volt mind édes, mind száraz borok készítésére. Az ezt követő évjáratok inkább a szárazboroknak kedveztek, 2014 pedig pont semmire - akkor nem is készítettem bort. Azután jött 2017, ami tökéletes volt a száraz borok készítésére, az édes borok esetén pedig elképesztő. Nagyon sok hasonlóságot látok a 2003-as édesekkel ami nem egy rossz előjel…

 

 

A mosolyokból láttam…

…hogy van, aki bolondnak tart, amikor először hallja, 2017-ből 7 különböző dűlőszelektált szamorodnit készítettem. A Bomboly és a Nyulászó tart legelőrébb, velük kezdődik most a sor, tavasszal. A Kakas és a Mézes-Mály ősszel követik majd őket, végül a Betsek trilógia születik újjá (andezit, riolit, kvarc) de most szamorodni formájában. A szamorodni esetében az érlelés  egy nagyon fontos tényező. A komoly beltartalom igen hosszú életciklust eredményez. Kezdetben minden friss gyümölcsös vibráló. Aztán az idő hozzáteszi amit csak tud és az érleltség teszi teljessé a képet. Hiszek benne, hogy tokaji borok és az eltelt idő jóbarátok.

 

Jó szamorodnit készíteni drága hobbi

Négy állandó kolléga, Erzsike néni és Katika néni, Bandi bá és Gyuri bácsi válogatják a fürtöket, botritiszes fürtrészeket, egy nap 15-20 ládával szedegetünk össze. Szóval van lehetőségünk válogatni a szamorodnihoz tökéletes állapotú gyümölcsöt, ami az egészséges spontán erjedés miatt kulcsfontosságú. Nagyon lassú és nagy tapasztalatot igénylő munka. A bogyózás és zúzás után hordóban erjednek majd ott is érnek ezek a borok, minden dűlőnek más-más időre van szüksége. A Betsek trilógia esetében  két évjárat után úgy éreztem, hogy nem tudok  izgalmasabbat mutatni. Most úgy látom, hogy ezzel a hét dűlős szamorodnival megint sikerült egy olyan borászati kísérletet kivitelezni, amit eddig még senki se próbált ki, viszont igen izgalmasnak tűnik. Egyszerre szeretném visszaadni az aszúszem kóstolásának felejthetetlen erejét és a dűlők különbözőségét ezekben a borokban. Azt az élményt, amit már mustban megtapasztalhattunk a pincében.