Az első hét Bakó Ambrus 14 kis tételéből

"2013 kiváló év volt fehérborban, de rendkívül szélsőséges: a hideg, hosszú és csapadékos tavasz miatt az eddigi legkésőbbi rügyfakadással szembesültem április végén. Utána a júliusi kánikula ’12-t idézte. Augusztus 20-án azután nem csak a strandolók, a nap is eltűnt a Balatonról. A jó hír, hogy éppen ezért a szőlő jó cukorfok mellett megtartotta savait. Amikor október 7-én visszatért a nyár, örülhetett, aki bátran kint tartotta az egészséges fürtöket: jó savú, illatos, vibráló fehérborok születtek. Az érzékeny fajtáknál, amilyen a rajnai is, megjelent a tőkéken a jóféle botritisz. Fel is ismerhető néhány boromban. A filozófia nem változott: tiszta és természetes borok, válogatott, vásárolt szőlőből, minden beavatkozás nélkül. 2013 olyan színes volt, a területek olyan változatosak, hogy törekedtem arra, minden parcella, minden érlelésre használt hordó, tartály és üvegballon bora – legyen az akár 48 palackos mikrotétel – külön-külön is be tudjon mutatkozni Badacsonyból. Ez most az első hét."
Bakó Ambrus

Bakó Ambrus Olaszrizling 2013
„2500 palack élénk, nagyon gazdag, üdítő olaszrizling három dűlőből, korai szüretből, alacsony mustfokkal, hordóban és üvegballonban készült. Vadvirágos, rétegzett, ásványos és hosszú.”

Rajnai Rizling 2013
„1700 palack élénk illatú, virágos, édes ízérzetű rizling október közepi szüretből, botritiszes fürtökből, 14 gramm természetes maradék cukorral. Élénk, vibráló savérzet, gazdag és harmonikus. Körte és badacsonyi tüzesség, ásványosság.”

Kéknyelű 2013
„2500 palack mézes, rétegzett, élénk savú, erősen minerális. Száraz, meleg fekvésből, hozamkorlátozás nélkül termő, apró, madárkás fürtökből préselve. Acéltartályban és egy százéves hordóban, természetesen élesztő nélkül, spontán erjedt és érett.”

Teraszok Olaszrizling 2013
„A Teraszok három lépcsőjéből a legkedvesebb középsőről. 100 literes hordó, illatos, testes, köves és hosszan ásványos.”

A Vincétől Kéknyelű 2013
„400 palack, enyhén botritiszes kéknyelű Ramazetter Vince háza mellől, a Kutatóból. A spontán erjedés 36 gramm cukornál elakadt.”

A Gróftól olaszrizling 2013
„A Gróf-domb szőlője tartályban és üvegballonban, spontán erjedt, egy 1956-os fahordóban érett. Élénk, nem csontszáraz, kicsit tüzes.”

Teraszok szürkebarát 2013
„120 palack a Teraszok 30 éves telepítésről, madárkás fürtökből. Tisztán üvegballonban, spontán, lassan erjedt.”

 

Kattintson IDE az összes Bakó Ambrus borért.