Az új dűlős sauvignon blanc Légli Ottótól

 „…Ahogy apám szokta mondani: Van, aki drámát és van, aki kritikát ír”
A szőlőskislaki János-hegy-dűlőbe Légli Ottó új sauvignon blanc-ja miatt mentünk, de olyan szép a hegy, hogy legszívesebben vissza sem jöttünk volna.

A dűlőről…

„Tényleg szép, bár ahogy a mondás tartja: mi a szép Somogyban? Hát a zalai oldal látványa (a túlsó part egészen Almádiig Zala megyéhez tartozott). A panorámán kívül izgalmas élmény a szőlőkkel zsúfolt, hullámzó szőlőhegy, önmagában is. A háborúk előtt a hegyen önálló parasztok éltek, a falu gyakorlatilag itt, kint volt. Szabadok és önellátóak voltak: tehén, gyümölcs, szőlő, bor, kis erdő. Aztán a "téeszesítés" során elindult az itteni élet elsorvasztása. Az emberek lassan, de a falut választották. A nyolcvanas években a meredek, tagolt oldalakon úgynevezett szakcsoportos szőlők települtek, de megmaradt körülbelül két tucatnyi tanya. Út, villany azóta sem létesült. Úgy látjuk, hogy a hátrányból mára előny kovácsolódott, hiszen nem lett oda nem illő nyaraló épületekkel elcsúfítva a hegy.”

Ottó és testvére, a szintén ismert borász Géza néhány tanyaépületet próbálnak helyrehozni. Az egyik megmentett tanyának a kertjében éppen a névadó Nepomuki Szent János ezernyolcszázas évekből származó szobra áll, melyet a hegy lakói úgy kétszáz évvel ezelőtt állítottak a tiszteletére. „Mostanra szinte monokultúra alakult ki: a szőlő uralkodik, szórványban gyümölcsfákkal: cseresznyével, dióval, körtével. A hegyen elindult a birtokkoncentráció: 20 éve körülbelül  70-75 gazda volt, ma 10-15. A közel 40 hektáros területnek majd 50 %-át a Légli család tagjai birtokolják. Rajtam kívül Gézának, de még Attilának is van itt szőlője.” (A harmadik Légli testvér nem borász, hanem keramikus a faluban. Mostanában pár amforás olaszrizling kapcsán is felmerült nálunk a neve az edények készítőjeként.)

 

… és a borról

„A kezdetektől foglalkozom sauvignon blanc-nal, már az első 1989-es önálló, saját elképzelésű telepítésektől kezdve. Kicsit szembe is mentem akkor apámmal, aki kényes, kis termésű fajtának tartotta. Aztán ismerkedtünk egymással, mindig is izgatott a fajta fűszeressége, finom gyümölcssavai. A fahordót a fajtához igazán 2000-től használom, bár volt már fahordós tételünk 1995-1996 -ban is. Most, ahogy visszaemlékezem, volt is negatív észrevétel, a fahordó használatát – sokan még kollégák közül is – zsákutcának tartották, de ahogy apám* szokta mondani: Van, aki drámát és van, aki kritikát ír. Sauvignon blanc 4 hektáron, három tagban van a hegyen, ezeket 2002-ben telepítettük. Ez a dűlős borom is illatosnak mondható, mert az alapillat fontos, de ez a bor azért komplexebb. Nem bodzaillatú, inkább feketeribiszkés, virgonc. Fűszeres, zamatos az íze is. De szerintem a piac ma is egyoldalúan, az első benyomás alapján ítél a sauvignonokról, sokszor már az illat alapján alkotnak véleményt. Igaz, persze, illatos fajta, de engem elsősorban nem az illata érdekel – ami egyébként a zöldmunkán múlik. 2016-ban az ültetvény egyik felén, 2 hektáron nem is végeztünk zöldmunkát. Nem szedtük le a leveleket, már virágzáskor félárnyékban hagytuk a termést, a nyári melegben jót tesz ennek a tömött, de vékonyhéjú fajtának. Bár esős volt a nyár 2016-ban, de a szép meleg ősz megmentette az évjáratot… Sokat gondolkozunk, hogy milyen legyen, merre tovább, inspirálódunk, nézzük a világ borait. Stájerország déli része, különösen Lackner Tinnacher borászata (a feleségem, Bogi nagy kedvence) egyfajta minta, mert van hasonlóság a talajban is, a klímában is.”

 

*Idősebb Légli Ottó, a Boglári Gazdaság volt szőlésze, ágazatvezetője