Az ország néhány területére a Sprinter Futárszolgálat segítségével szállítunk. A megnövekedett rendelésszámok miatt előfordulhatnak néhány napos késések.

Bacsó András – Oremus Birtok, Tolcsva

Az Oremus a Tempos Vega-Sicilia csoport tagjaként az elmúlt 25 évben komoly sikereket ért el hazai és nemzetközi piacon egyaránt. Jelenleg a teljes mennyiség 70%-a export, az Oremus-borok több mint 50 országba jutnak el. A sikerek mögött sok ember áldozatos munkája húzódik, de aki az egészet negyed évszázada kezeli, mozgatja, irányítja, nem más, mint Bacsó András, aki hamarosan átadja a stafétabotot. Valakinek.

Ezt még meg sem kérdeztük tőled: helyi vagy, itt nőttél fel Tokajban?

Igen, hegyaljai vagyok, a borvidéknek van egy kis faluja, Monok. Szüleim parasztemberek voltak, hatéves koromban már kapa és kétágú volt a kezemben. Másodikos lehettem, amikor megszűnt az állami hitoktatás, betiltották. A vallás mindig is fontos szerepet kapott a családban, templomba a szocializmus alatt is jártunk. Lehettem volna akár pap is, hiszen a falusi életvitelem erre predesztinált.

 

Akkor hogyan lettél végül borász?

Fiatal koromban az akkori szoci rendszerben egy sajátos menekülés késztetett arra, hogy a tanulás révén a helyi faluból eljussak egy kisvárosba, onnan tovább Budapestre, aztán az irodalom által inspirálva leginkább Párizsba vágytam. A szárnyalás ellensúlyozásaként elvittek katonának. A sorkatonai szolgálatot fogságként éltem meg, totál rabság volt, és visszarántott a földre. Az egyetemi éveket buli helyett a Széchenyi Könyvtárban, a Francia Intézetben töltöttük. Nagyon rosszul tudtam franciául, de a nyitottság megvolt bennem. Tiltólistás könyveket olvastunk és filmeket néztünk a többiekkel. Ez volt a 70-es évek eleje, az LGT korszak. Féltem, hogy nem vesznek fel bölcsésznek, viszont parasztgyerek lévén azt gondoltam, a Kertészetire csak sikerül bejutnom! Sikerült. A gyakornoki időszakot Egerben és Tokajban töltöttem. Ekkor kezdtem közeledni a borhoz.

 

Voltak nagy fordulópontok az életedben?

Az inspiráló budapesti tanulmányok után nem volt egy fillérem sem, ott kellett hagynom a fővárost. Nagyon szerettem volna a hegyaljai Kutató Intézetben dolgozni, de ott kinevettek. A Tokaji Állami Gazdaságban viszont kedvesen fogadtak, és a nyelvtudásom miatt szerencsés helyzetbe kerültem, mert akkoriban a francia piac nem volt erős. És jöttek a kiállítások: Bordeaux, Párizs… és vele együtt a francia szakirodalom, a nemzetközi borvilág szele. Egész idáig azt hittem, a katonaság volt a nagy pofon, de tévedtem: ez volt az… Tükröt kaptam magamról magunkról az akkori Tokajról, ablakot a világra, és a valós, itthoni helyzetre. Nyugat-Európa érdeklődő, nyitott volt Tokaj misztériumára, és én voltam közöttük a kapocs. Ismeretségek, barátságok köttettek, én pedig minden kiállításon vagy háromszor szerelembe estem.

 

A cikk folytatódik a Hegyalja 2020 magazinunkban.

Megvásárolható a Bortársaság boltokban és online, mi pedig a befolyt összeget teljes egészében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek utaljuk, akik a Zempléni Tájvédelmi Körzet területén élő odúfészkelő madarakat segítik majd faanyag megvásárlásával, odúk készítésével, kihelyezésével és az ott fészkelő állományok monitorozásával.