Bor Vidék Túra

Két alkalom, amikor az ember a munkahelyéről beszélget: a rosszabbik autós igazoltatáskor, amikor a rendőr a forgalmit vizsgálja. „Aha, szóval Bortársaság… Fogyasztott alkoholt az elmúlt 24 órában? Nem? Nem baj, azért lenne szíves megfújni ezt a szondát?!
A másik, ennél sokkal kellemesebb: Te hol dolgozol? Bortársaság. Úristen, az mennyire jó lehet! Ti állandóan bort isztok, mi? Micsoda munka. Dehogy, nem is állandóan…

 

Pedig ha jobban belegondolunk, tényleg az életünk része a bor. Talán a legfontosabb része. Mert kóstoljuk. Mert beszélgetésekre, találkozásokra ad lehetőséget borászokkal, barátokkal. Mert miatta folyamatosan járhatjuk legkedvesebb borvidékeinket. Ha munkanap van, akkor azért. Ha szabadnap, valahogy a kirándulás is ott ér véget. Tavasszal különösen sok helyre elmegyünk, hogy felkészüljünk az egészéves közös munkára. Kóstolunk hordóból, tartályból. Néha ásványvizes palackból. Házasítás előtti bort, szűretlen, kezeletlen tételt, együtt gondolkodva, néha vitázva a borászainkkal. Lehetetlen lenne leírni mindent, ami ezeken az utazásokon megtörténik, a teljesség igénye nélkül azért megosztanánk, hogyan áll össze egy éves választék alapja a Bortársaságnál.

Január van és nagyon hideg. Átfagyva érkezünk a Szent György-hegyre a Gilvesy Pincébe. A Bohémet kóstoljuk 2013-ból és ’14-ből. Szuper hely, szuper borok. Az asztalnál Robert Gilvesy és Ruppert Márton, a borász. Robert kutyája nem bír magával, de ennek nagyon örül a csapat. A ’13-as Bohémből van néhány palack és nagyon-nagyon jó. Ha nyárra elfogy egy kis kedvezménnyel, követheti a polcon a 2014-es. Még bohémabb címke, még vidámabb tartalom. Nyárra tényleg vagány lesz. Az egykori papi pincében múlt és a jelen tökéletes harmóniában.

 

Bakó Ambrussal a teraszon szoktunk beszélgetni. Nyáron, amikor a fügefát darazsak hada lepi el. A pincébe nem férünk be, aprócska és teli van Ambrus számtalan különleges edényével, amelyekben a borok lassan, spontán erjednek és érnek. A lakásba sem mehetünk: Terike, Ambrusék pici lánya aludni készül. Maradna a terasz, de most nem a rovarok döngenek, hanem a jeges szél. Üljünk csak le, kínál hellyel a borász. Inkább a halál. Bemenekülünk a teraszról, a „birtokközpontból” a „feldolgozóba”. Egy faház a kertben. Fázunk, állva kóstolunk egy éppen mosásban lévő hordó körül. Kívülről olyan bizarr lehet az egész, mint egy svéd film a dánokról. Azután Ambrus előszed egy eddig ismeretlen  házasítást. „Két rizling. Ezt sikerült összehozni ’14-ből. Sok-sok válogatás, nem kevés bátorság és hit. Ennyit tudtam kihozni belőle.” Mi pedig ámulunk és már el is felejtjük, hogy mennyire fáztunk néhány perce. Nyár van, frissítő zápor mosta bazalt és fehér virágok. A szemünk előtt már meg is jelenik az új címke, olyan, ami még nem volt a badacsonyi kistermelőnél: Bakó Ambrus Badacsony. A sok-sok mikro tétel után egy házasítás.

 

A következő kanyar Szabó Gyulánál, Köveskálon: faluborok, amelyek lassabban érnek a palackban, mint az alap rizling vagy a Rezeda. Kell nekik az idő. Most a 2013-as Szentantalfa Rajnai került éppen a polcra. Fényes bor. Feszes és elegáns, amilyennek ezt a fajtát szeretjük. Egy olyan faluból jön, ahol minden második embert Dobosinak hívnak, és ahol majd’ mindenki Krisztushívő Nazarénus. Kiváló szőlőtermelők és borkészítők, akik az eskü helyett ígéretet tesznek és sosem fognak fegyvert. Kívülről nézve az ország legnyugodtabb helye. Köveskálon, Gyulából harapófogóval húzzuk ki a szavakat. A ’14-es sauvignon blancnál azután megered a nyelve. Megkóstoljuk és megértjük, miért.

 

Hazafelé még megállunk Pálffyéknál, a falu utolsó házában. Gyula feleségével és két fiával kívülről nézve tökéletes harmóniában viszi a kis birtokot. Illetve nem is olyan kicsi már. Néhány hektárt éppen most telepítenek. ’14-ből mégis alig lesz bor: szigorúan válogattak, hogy ami elkészül, az közelítsen a tökéleteshez. Füstölt racka sonka és a Riválisok – olaszrizling és furmint egy palackban. Gyuláék terasza minden nyári kerékpártúra célpontja kell, hogy legyen. Mi ott leszünk, ez biztos. Előtte egy fröccs a Káli Kövekben. Maximum kettő.

 

Még mindig a Balatonon. A Béla meg a Bandi. A borász és a traktoros. Ne készüljetek semmivel – kérjük őket, de Éva, Béla felesége megint olyat főz, hogy nem tudunk a munkára koncentrálni. Azért bort is kóstolunk, nem csak a pirított, darált tökmagot tökmagolajban, friss házikenyérrel. Megint kiderül: kettőezer tizennégy a Balaton körül kiváló fehérborokat adott. Sauvignon Blanc, Pinot Gris és tartályból, frissen házasítva az új Balaton. Szép nyarat ígérnek.

 

A hideg ellen délre kell menni:

Szekszárdon Márkvárt Jánossal újra egy őrült kör az ezerötössel. János lelkesen magyaráz, mi pedig jóízűen félünk. Sauli-völgy, Hosszú-völgy és persze kadarka. Az 1935-ös gyalogtőkés terület után most egy újabb, 100 éves területet is művel Jani. „A szomszédom mondta, hogy az ő dédapja már ivott innen bort”- ezt meséli és közben vigyorog, de nagyon. Mint egy büszke apuka a kislányával. Olyan szeretettel nyúl a szőlőhöz, amitől meghatódik az ember. Kár, hogy 2014 nem a kadarka éve lesz Szekszárdon, pedig Heimannék, a Krajcsovszki Laciék a Szelesháton, Dúzsi Tamás, Sebestyén Csabi és a többiek mindent megtettek, hogy mentsék a borvidék e gyöngyszemét. Fuxli azért lett: rókarőt, silleres. Ahogy itt mondják, a legkönnyebb vörösbor, amit picivel melegebben kell inni, mint a rozét. És tényleg: először hidegen, töltés után kóstoljuk és az istennek sem szeretünk bele. Utána a tíz szekszárdi borásszal együtt, vörösbor hőmérsékleten bizonyítják, van értelme a példaértékű szekszárdi összefogásnak. Megnézzük az év borászát, rozéból, kékfrankosból és syrah-ból is válogatást kóstolunk. Heimannéknál kiderül, hogy húsz éve dolgozunk együtt. Nyáron megünnepeljük egy második Barbár Ünnepen.

 

Már Villányban járunk. Rácz Miklós Tamás éppen Új-Zélandon az ottani szüretben tanulja, milyen a jó pinot noir. Kiss Gábornál együtt házasítgatjuk a ’14-es 364 Rouge alapborait. Utána dzsippel, végig a Remetétől a Gesztenyésig. Hogy Gábor hogy tud mindig mosolyogni, rejtély. Rendezett szőlők, szépen metszett sorok, hihetetlen figurák. Günzer Zolinál ér minket az este: Birtokbor a Bocorból az egyik kedvenc. Mellette cabernet, bisztró hangulatban. Végigbeszélgetjük a fél éjszakát, örömmel konstatáljuk Zoli boraiban az eleganciát, a visszafogott hordóhasználatot. Másnap Sauskáéknál szerencsénk van: megkóstoljuk a Cuvée 7-es új évjáratát, a 2012-es Villányt és Siklóst. Csak ősszel kerülnek a polcra, de készülünk egy kis meglepetéssel májusra a hetesekkel.

 

Ahogy melegednek a napok, Somlóra, Bott Frigyeshez és Pannonhalmára megyünk a csapattal. Észak-Pannóniát érte a legtöbb csapadék tavaly, a szőlőben és a pincében is volt dolog elég. A mindig nyugodt Györgykovács Imre még káromkodott is szeptemberben. De a borokon ez nem látszik: Imre hárslevelűje, Liptai Zsolt Rajnai Rizlingje, Bott Frigyes Traminije… Pengék, kristálytiszták. Rengeteg munka, újraértelmezett hagyomány és még több munka: ennyi a titok.

 

Tokaji évjáratkörképünk után még kirándulni is Tokajba megyünk: két nap, sok-sok élmény és kiváló borok. Száraz és édes, furmint és hárslevelű. Meg persze pezsgő, mert az már Sauskáéknál, a Kikeletnél és Demeter Zolinál is készül. Naplemente a Szil-völgyben Szilágyi Lacival és Balassa Istvánnal. Ebéd a Gigerliben Édeshármasban Homonna Attilával. Piknik a Csirke-Málban a friss Nobilis Sárgamuskotállyal és a két örök barátnővel, Bárdos Saroltával és Berecz Stéphanie-val. Igen. Tokaj húzza az ívet. És még csak április van, Lőrincz Gyuri pedig palackozza a 2011-es Merengőt Egerben, szóval ott a helyünk.