Bordeaux most

Korábban, amikor Bordeaux-ról beszéltünk, testes borokat, földes, füstös jegyeket, erőteljes tanninokat és hosszú, akár 15 éven át tartó érlelhetőséget emlegettünk. És néha a brettet. Volt egy stílus, amit megtanultuk elfogadni: a kissé arisztokratikus és nem mindig könnyen értelmezhető, nagy borok világa. Bordeaux változik. Az új évjáratok könnyedebb, kevésbé tanninos, korábban fogyasztható borokat adtak.

A természet közbeszól

Bordeaux klímájában az a nagyszerű, hogy szépen megtörténik a fiziológiai érés, viszont nem száll el a cukor, ezáltal nem emelkedik az alkohol se az egekbe. Ezért születhettek, születhetnek itt egyensúlyos borok. Ha azt kérdezzük, mi változott a régióban, az első válasz azonnal: a klíma. Az 1950-es évektől az átlaghőmérséklet közel 2-4 fokkal lett magasabb. Nehéz lenne bármit is megjósolni a klímaváltozás hosszú távú hatásairól, de akadnak, akik már most ki merik jelenteni, hogy 2050-re az egyik fő fajta, a merlot akár teljesen el is tűnhet Bordeaux-ból. Mit tehetnek a borászatok? Változtatnak a szőlőművelésen, és keresik a természetközeli utakat. Változtatnak a borkészítésen a szüreti időpont megválasztásával, figyelik az éretlenség és a túlérettség közötti mozgásteret. Újraértelmezik a házasítást. Az újfajta szemléletmód egyértelmű jele, hogy egyre több birtok áll át az organikus gazdálkodásra – húsz évvel ezelőtt ilyesmiről hallani sem lehetett.

 

 

Megfontolt változás

Franciaországban 5000 borászat rendelkezik organikus minősítéssel, ezek közül 500 a biodinamika elvei mentén működik, közülük mindössze 15 található Bordeaux-ban. A borászatok óvatosak, ilyen mennyiség és piaci igények mellett érthető módon nem akarnak kockáztatni. Érdekes viszont, hogy az igény a változásra a nagy birtokoknál is megjelent. A Premier Gran Cru Classé Château Latour például 2008 óta fokozatosan tért át az organikus művelésre. A permetezéshez réz- és kéntartalmú szereket, illetve növényi teákat használnak, rovarölők helyett pedig feromonos védekezést vezettek be. Az első minősített organikus Château Latour borokat majd a 2018-os évjáratból kóstolhatjuk. Az organikus művelésben élen jár a Château Palmer is. A birtokigazgató, Thomas Duroux a biodinamika egyik szószólója Bordeaux-ban, szerinte tíz éven belül ez lesz az egyetlen út a bordeaux-i borászatok számára. A Château Palmer 2017-ben kapta meg a Demeter minősítést.

Az is tény, hogy sokan nem a teljes átállás útját választották, inkább csak alkalmazzák az organikus művelés egyes elemeit, de nem hirdetik ezt magukról a marketingjükben. A törekvés viszont egyértelmű: kevesebb vegyszerhasználat, a talaj nagyon alapos ismerete, és a szőlőterület egészének, mint élő szervezetnek az értelmezése.

 

A piaci tényezők

Túl a romantikán, azért Bordeaux is alkalmazkodik a fogyasztói igényekhez, és attól függően, hogy éppen mit szeret a világ, olyan borokat készít. Franciaországban a minőségi bor harmada ma is Bordeaux területén készül, és ezt el is kell adni. Az Újvilág és Európa más országai manapság sokkal nagyobb konkurenciát jelentenek Bordeaux számára, mint régen. Míg korábban úgy beszéltünk a bordói borokról, mint a legdrágább, legértékesebb italokról, időközben a drága burgundikat legalább olyan sikk lett gyűjteni, mint nagy bordói borokat. Beaujolais is egyre több figyelmet kapott a 70-es évektől kezdve, aminek következtében jóval előbb jut eszünkbe a beaujolais egy divatos alap-középkategóriás borként, mint egy bordeaux-i.

 

  

Château Pey la Tour

Ragyogó példa a finom, gyümölcsös bordóira

 

A Garrone és a Dorgogne folyók által közrefogott Entre Deux Mers appellációban található birtok 1990-ben került a Dourthe cégcsoport tulajdonába. 60% merlot, 30% cabernet sauvignon és 10% cabernet franc ültetvény. Homok, agyag és mészkő talaj, részben gépi, részben kézi szüret, az erjedés szabályozható hőmérsékletű rozsdamentes acéltartályokban zajlik. Ezt követően új tölgyfahordókba töltik, ahol 12-15 hónapig érlelik a palackozás előtt. Amikor a Dourthe átvette a birtok irányítását, teljesen új szemléletet hozott a borkészítésbe. A Château Pey La Tour messze meghaladja a hírnevét, ragyogó példa a finom, gyümölcsös bordóira.

 

 

Blason d’Issan Margaux

Bordeaux egyik legnagyobb múltú château-ja

 

Az 1152-es dátum az európai történelemben, de Bordeaux történetében is az egyik legfontosabb évszám: II. (Plantagenet) Henrik, Anglia későbbi uralkodója ekkor vette feleségül Aquitániai Eleonórát. Ez a frigy jelképesen Bordeaux és Anglia virágzó kapcsolatának és összefonódásának kezdete. Az esküvőn azt a bort szolgálták fel, amit ma Château d’Issan néven ismerünk. A 17. században a birtok az Essenault család tulajdonába került. A d'Issan név a d'Essenault korabeli, fonetikus átírása. A tulajdonos d'Essenualt a lovagrend és a Parlament tagja volt, az ő nevéhez fűződött a birtok újjáalakítása, és a ma ismert kastély építtetése. A II. világháború után a Cruse család tulajdonába került a birtok, majd 2012-ben társult be az a Jacky Lorenzetti, akit a bordeaux-i borbiznisz egyik moguljaként emlegetnek, és aki a Château Lilian Ladouys (Saint-Estèphe), a Château Pedesclaux (Pauillac), valamint a párizsi Racing 92 rögbiklub tulajdonosa is. 120 hektáros birtok, 41 ha szőlőültetvény, kavicsos, agyagos, homokos talaj. A 9000 tőke/ha sűrűségű telepítések közel 60% cabernet sauvignon, 40% merlot arányban. Évente 100-120 000 palack bort készítenek.

 

 

Château Pédesclaux

Minden értelemben reneszánszát éli

 

1810-ben alapította a borkereskedő Pierre Urbain Pédesclaux. A következő évszázadokban több tulajdonosváltás is volt a birtok életében. 2009-ben a már említett Jacky Lorenzetti vásárolta meg. A château reneszánszát éli: az új tulajdonos 12 hektárnyi medoc ültetvénnyel bővítette a területet, amelyek éppen a legnagyobb nevű bordeaux-i birtokok, a Château Lafite Rothschild és a Château Mouton Rothschild szomszédságában találhatóak. Ezen kívül 2015-ben fejeződött be a kastély és a borászati létesítmények teljes felújítása és korszerűsítése. Az impozáns épületegyüttes Jean-Michel Wilmotte építész tervei alapján készült. A kastély megjelenését megtartották, de masszív üvegfalakat emeltek az eredeti épület köré. A közel 50 hektáros birtokon (amelyből 10 hektáron organikusan művelik a szőlőt) az első borból 150 ezer, a másodborból 115 ezer palack készül évente. A házasítások alapborai: cabernet sauvignon, merlot, kevés petit verdot és cabernet franc. Az első bor a Château Pédesclaux, a másodbor a Fleur de Pédesclaux, a harmadbor pedig a Le Haut-Médoc de Pédesclaux.