Burgundia

Burgundia aranykora

 

„Burgundia még soha, de soha nem volt ilyen nagy formában, és én azt tanácsolom, hogy addig vegyünk, amíg van belőle.” - Steven Spurrier a 2010-es évjáratról

 

Gyakran hangoztatott vélemény, hogy a borban minden út Burgundiába vezet. A célbaérést sajnos jelentősen hátráltatja, hogy Burgundia az a borvidék, ahol a közkeletű vélekedés szerint 50 euró alatt csak keserű csalódásra számíthatunk. Ám egyre több jel mutat arra, hogy a közkeletű vélekedés fáziskésésbe került.
Az egyszerűsített képlet tagadhatatlanul a gyorsuló drágulás felé mutat: egyre többen akarják az egyre kevesebbet. Bordeaux, Ázsiát leszámítva, kiment a divatból, a gyűjtők és a befektetők átpártoltak Burgundiához. 2011 volt az első év, amikor Amerikában többet költöttek burgundira, mint bordóira. A kereslet megugrása sajnálatos módon a kínálat szűkülésével esett egybe: az utóbbi három évben egy egész évjáratnyi termés veszett el a mostoha időjárás miatt. Logikus feltételezés, hogy Burgundia szökési sebességre kapcsol, és végképp eltűnik az átlagfogyasztó horizontjáról. Grand cru szinten ez valóban így van, ám nagy szerencsénkre a tehetséges, becsvágyó, de szerény anyagi lehetőségek között dolgozó kis- és középpincék száma drámai mértékben növekedett.

„Pályám kezdetén egy-egy falura 5-6 jó termelő jutott. Most 10-15.” - Jasper Morris MW

 

A pinot noirért vagy a chardonnay-ért rajongó fogyasztónak még soha nem volt ilyen jó esélye, hogy az ősforrásból merítsen, és ne menjen el örökre a kedve az első próbálkozás után. A közmondásos 50 eurós biztonsági limit megfeleződött. Eric Asimov, a New York Times borkritikusa a 2010-es burgundiak tesztje után így foglalta össze a tapasztalatait: „a borok egyszerűen mesések (...) ezzel az évjárattal végleg elfelejthetjük azt a közhelyet, hogy Burgundia egy aknamező.” Ehhez persze kellett két olyan egymást követő év, mint 2009 és 2010.
A két évjárat borai egészen más oldalról közelítenek a nagysághoz. Ha 2009 szőlőmunkában maga volt a tökély, akkor 2010 a rémálom. Vagy legalábbis 0:3-ról, a hosszabbítás utolsó percében megfordított meccs. 2009-ben a borászok, 2010-ben az időjárás pihent. A vesszőfutás már az előző év decemberében elkezdődött, amikor egy fagyhullám megtizedelte a tőkéket. Folytatódott azzal, hogy beporzáskor borongós, esős időjárás volt, így a fürtök igencsak szellősek lettek. Július közepén, az alapvetően őszies nyár egyik nyárias pillanatában elverte a jég a szőlőt. Augusztus végére a legtöbben már leírták az évjáratot. A szeptember azonban megkönyörült a borászokon, és a napsütésnek és szárító szélnek köszönhetően az a kevés termés, amit leszüreteltek, jó minőségű lett. Ám az a borászokat is meglepte, hogy a kis bogyók, a madárkás fürtök, a mostoha időjárásra válaszul megvastagodott héj, no meg az alapos munka a válogatóasztalnál együttesen azt eredményezték, hogy 2009 mellé újabb nagy évjárat került. A mennyiség nagyjából kétharmada a 2009-esnek, de ilyen időjárási körülmények között a tőkék ennél többet nem is tudtak volna beérlelni.

 

„A borászok, akikkel mi dolgozunk, egytől-egyig azt mondták, hogy a 2010-es boraikat jobban szeretik, mint a 2009-eseket; nem mintha kisebbíteni akarnák 2009 nagyságát és tagadhatatlan erényeit, de a 2010-esekben meglévő tisztaság, definiáltság, komplexitás és plasztikusság az, ami az igazi Burgundia-rajongó számára ezt a borvidéket egyedülállóvá teszi.” - Chris Davey, az OW Loeb kereskedője

 

2009-ben a kapanyél is elsült, a gyengébb fekvésekben is érett, egészséges termést szüreteltek. Ahogyan az egyik borász találóan megfogalmazta néhány hónappal a 2009-es szüret után: „Most majd meglátjuk, hogy vajon a legjobb szőlőből készül-e a legjobb bor.” Ez volt az az évjárat, amikor mindenki azon örvendezett, hogy végre a megfizethető bourgogne és village borok is komoly élményt nyújtanak. 2009-ben a beérés egy percig nem forgott veszélyben. Az évjárat buktatója inkább a túlérettség, a magas alkohol, az alacsony savak és a vaskosság lehettek. 2010-ben fordított volt a helyzet, mindenki az érettség miatt aggódott. Ehhez képest a legjobb 2010-esekről elmondható, hogy elegánsak, precízek, gyümölcsösek és koncentráltak.

 

„2011-ben egy tőkeerős befektető a fehér grand cru Bâtard Montrachet egy parcellájáért állítólag 25 millió euró per hektáros árnak megfelelő összeget fizetett.” - Jancis Robinson

 

A 2010-es évjárat értékelése kapcsán szinte minden fontos boríró eljut ahhoz a következtéshez, hogy Burgundia aranykorát éli. És ennek megállapításához pontosan egy ilyen csapásokkal terhelt év kellett. 2009-ben könnyű volt jó borokat készíteni. Ám egy olyan év, mint 2010 húsz évvel ezelőtt menthetetlen katasztrófa lett volna. Egy találó megfogalmazás szerint ez az évjárat a válogatóasztalon másodszor született. Most már általános az egyetértés abban, hogy a 2010-es vörösek állják a versenyt a kifogástalan időjárásban született elődeikkel, sőt a borvidékre jellemzőbbek, finom árnyalatokban gazdagabbak. És nem csak a csúcsokon. Jancis Robinson a 2010-es évjárat értékelésében külön kiemeli, hogy az egyik legörömtelibb meglepetés a kevésbé ismert és gyakran viszonylag fiatal termelők által készített kiváló borok magas száma.

 

„Le kell térni a kitaposott ösvényről a kevésbé híres falvak felé; Santenay-ben, Savigny-les-Beaune-ban, Pernand-Vergelesses-ben kiváló borok készülnek fél-, vagy akár ötödáron a Volnay vagy Vosne Romanée premier cru-khöz képest. (...) nagy tévedés azt hinni, hogy ha tisztességes bort akarunk inni, akkor Volnay premier crut kell választanunk.” - Clive Coates MW

 

Milyenek a 2010-es borok? Clive Coates a vöröseket húszas skálán 18,5 pontra értékeli, a fehéreket 16,5-re. Vagyis vörösben kiváló, fehérben nagyon jó. És ezzel minden komolyabb Burgundia-szakértő egyetért. A karcsúság, az élénkebb savak, az alacsonyabb alkohol általában azt a benyomást erősítik, hogy a borok elegánsabbak. De vajon ezért nem kell-e az éretlenség tolerálásával fizetnünk? Szinte soha. A 2010-esek olyanok, ahogyan az a burgundi nagykönyvben meg van írva: sziporkázóak, transzparensek, gyümölcsösek, virágosak, légiesek. Kóstolva a frissesség és a gyümölcsösség mellett a kifinomultság, a selymes textúra és az egyensúly a legfeltűnőbb. Semmiből nincs túl sok, és semmiből nincs túl kevés. Mintha egy magasabb civilizáció követei volnának.

 

Burgundia kínálatunkban

 

Kínálatunkban most három burgundiai borászat 2010-es borai kaphatóak, tőlük a 2009-es, rendhagyó évjárat utolsó palackjaiból is megtalálható még néhány. Mindhárom a feltörekvő ifjúságot képviseli, de stílusuk, filozófiájuk, adottságaik markánsan különböznek.
A legismertebb név talán Thibault Liger-Belairé, de ez csak részben az ő érdeme. A Domaine du Comte Liger-Belair Burgundia történelmi birtokai közé tartozik, amelyet Napóleon egyik tábornoka, Louis Liger-Belair alapított 1815-ben, és olyan kiemelkedő területekkel rendelkezett, mint a La Tâche, ami ma a Domaine de la Romanée-Conti egyik ékköve. Az öröklés és a történelem viharai azonban fölaprózták a birtokot, a területek nagy része kikerült a család kezéből. A Comte Liger-Belair 2001-ben született újjá, s szinte ezzel egyidőben, 2002-ben alapította a korábban borkereskedőként dolgozó Thibault Liger-Belair a saját borászatát. A 7 hektáros birtok magját Nuits-Saint-George-ban található területek adják.
Thibault Liger-Belair jól megtermett fiatalember, amit szóvá tenni bárdolatlanságnak tűnhet, ám mentségül szolgálhat, hogy burgundi mércével a borai is súlyosak. A biodinamika elveinek megfelelően gazdálkodik, nem használ vegyszereket, ahol lehet, lóval szánt. Borait könnyű megszeretni: a gömbölyded idomokon túl, gyümölcsösek, jól strukturáltak, életerősek és hosszúak. Vakteszteken messze az árukon fölül szoktak teljesíteni, és így rövid idő alatt a borsajtó kedvenceivé váltak.
A 2009-es borokra fiatalon erősen rányomta bélyegét a redukció, és ezek az animálitásra emlékeztető jegyek megosztották vásárlóinkat. 2010-re mintha fordult volna vele egyet a világ, a borok kitisztultak, az illat megkapóan gyümölcsös, fűszeres, virágos, az egyensúly kifogástalan, a tannin tanítanivaló. A borász szerint ez élete legjobb évjárata, és ezt - a belépő szintű Bourgogne-tól a grand cru Richebourgig - borai maradéktalanul alátámasztják. A borászat nagy klasszikusa, erényeinek összefoglalója a „Les Saint Georges”.
Hármuk közül a legfiatalabb, David Croix. Ő képviseli a mérnöki precizitást. Munkáját és borait a minden részletre kiterjedő gondosság és józanság jellemzi. Már egészen fiatalon az egyik vezető burgundiai birtok, a Maison Camille Giroud főborásza lett, és 2007-ben a Bourgogne Aujourd’hui magazin “az év felfedezettjének” választotta. A területek nagyrésze Beaune-ban található, a szőlőművelés 2008 óta organikus, a borászati munka a minimális beavatkozás szellemében zajlik. 2009-es boraiban valamelyest még érezhető volt az új fa hatása, 2010-re David Croix is egy szinttel feljebb lépett, és a Cent Vignes-nyel az évjárat egyik megfizethető klasszikusát alkotta meg. Aki egyetlen burgundit akar kipróbálni 2010-es kínálatunkból, javasoljuk, ezt válassza: légies, sziporkázóan gyümölcsös, kifinomult és elegáns.
Philippe Pacalet a trió legelvarázsoltabb tagja. A beavatkozás-mentesség tekintetében ő a legradikálisabb, ként is csak palackozáskor használ. Nincsenek saját területei, de szigorúan ügyel arra, hogy a bérelt szőlőkben minden az organikus gazdálkodás követelményeinek és saját elvárásainak megfelelően történjék. Az is kiemelt szempont, hogy az ott termő gyümölcs a keveset termő pinot fin klónhoz tartozzék, és a tőkék legalább 45 évesek legyenek.
Borai izgalmasak, törékenyek. Mintha eltávolítottak volna egy szűrőt a kamera lencséje elől: színek és ízek új árnyalatai tárulnak fel. A törékenység pozitív és negatív értelemben is igaz, nem csak éterien kifinomultak a borai, hanem fokozottan sérülékenyek is az alacsony kénszint miatt. A 2010-es burgundi kínálat egyik legszebb borát ő készítette: a Chambolle Musigny rafinált érzékisége Debussy Faunját idézi.