Burgundia 2012 – a Houdini-évjárat

Jó pár éve már annak, hogy burgundi borok kerültek a polcainkra. A pinot nem egyszerű eset – néha egészen zárkózott, titokzatos, törékeny, mégis sokszínű és izgalmas. Mi akkor szerettünk bele, amikor egy kis csapattal nekivágtunk Cote d’Or-nak, még ’11 őszén és megkerestünk néhány borászt. Ez az utazás arra inspirált, hogy minden évben törődjünk vele, gondozzuk, belemerüljünk az aktuális évjáratba és persze elővegyünk néhány palackot a korábbiakból is. Most a harmadik burgundi évjáratkörképen és a 2012-es évjáraton a sor.

Amikor a mennyiségben bőséges, érettségben kifogástalan termést hozó 2009-es szüret után beütött 2010, még volt vigasz. Amit veszítettek a réven, visszanyerték a vámon: a mostoha időjárás megtizedelte a termést, ami viszont megmaradt, az a szórványos napsütésben is beérett. Mire a 2010-es borok palackba kerültek, kiderült, hogy más jellegű, de az előző évjárathoz fogható minőségű borok születtek. 2011-ben megint kellett a vigasztalás: a mennyiség 2009 és 2010 közé esett, az eső viszont a lehető legrosszabbkor, a szüret idejére. A 2010-es apró szemű, de vastaghéjú bogyók után visszatért a normalitás, csakhogy a koncentráció is csökkent. 2011 reklámszlogenje a friss gyümölcsösség lett, és a pinofilek okkal mondhatták, hogy 2010-zel jó párost alkotnak: az utóbbi hosszúéletű, strukturált, az előbbi fiatalon fogyasztható, bájos borokat adott. Aztán 2012-ben az arcokra fagyott a mosoly.

Hagyományosan úgy tartják, hogy a tenyészidőszak két félidőre osztható. Az első félidő július közepéig tart, és a termés mennyiségét határozza meg, a második a szüretig, és a minőséget határozza meg. 2012-ben, az első félidőben minden elromlott, ami elromolhatott. A kritikus virágzási időszakban hideg volt, aztán a ritkás és apró fürtökre záporoztak a csapások: eső, pára, perzselő hőség, jégeső, lisztharmat, peronoszpóra. A borászok minden fronton harcoltak, a rothadás kivételével az összes ismert nyavalya felütötte a fejét. Négy egymást követő hónapon át, áprilistól júliusig, a sokéves átlagnál 50 százalékkal több eső esett. Július 21-től végre beköszöntött a nyár, visszatért a remény. De nem sokáig örülhettek: augusztus elsején leszakadt az ég, és a szőnyegbombázás-szerű jégverésben a Côte de Beaune bizonyos fekvéseiben a termés 90 százaléka odaveszett. A szüretig tartó időszakban újabb csapás már nem érkezett: meleg és száraz maradt az időjárás. Mi sülhetett ki ebből?

2010 bebizonyította, hogy a „természetes” és drasztikus hozamkorlátozás mellett a kevesebb napsütés is elég lehet a bogyókat beérlelni. Az elhúzódó tenyészidőszak pedig kedvezően hat az aromagazdagság kialakulásához. 2009-ben a borászok Skypon is levezényelhették volna a szüretet és a pincemunkát. 2010-ben, ’11-ben és ’12-ben azonban minden apró részletre oda kellett figyelni. A hektikus, erősen csapadékos, jégveréssel súlyosbított nyarak állandó riadókészültségben teltek. 20 évvel ezelőtt ezek az évjáratok mentek volna a levesbe. A mai szakértelem, a modern technológia és nem utolsósorban a válogatóasztalok általános alkalmazása mindhárom évjáratot megmentette. A csoda az, hogy a háromból kettő - súlyos mennyiségi veszteség mellett - valóban nagy borokat adott.

A 2012-es borokat kóstolva senki nem gondolná, hogy milyen pokoli küzdelemben születtek meg. Sziporkázóan gyümölcsösek, teltek, érettek, strukturáltak és hosszúak. Természetesen nem mindenhol és nem mindenkinél. De a fő gond az általunk forgalmazott burgundi borászok esetében nem a minőség, hanem az, ami elől senki nem menekülhetett: a mennyiség. Valósággal közelharcot kellett vívni a borokért, és már önmagában az büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy sikerült a magyar Burgundia-rajongóknak legalább mutatóban néhány palackot lekötnünk. Thibault Liger-Belair esetében például a termés fele esett ki. Emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy szüretkor akadtak olyan tőkék, amelyeken egyetlen szem szőlő sem termett. Ha az újfent tragikus 2013-at is idevesszük, akkor Burgundiában 4 év alatt 2 évjáratnyi bor veszett el.

Milyen 2012? Jancis Robinson úgy fogalmazott, hogy a jobb vörösek „szinte megmagyarázhatatlanul elbűvölőek”. Amikor végre megkóstolhattuk az évjárat borait, a mi lélegzetünk is elállt. Ezek a borok egyetlen rohammal leveszik a lábáról a legóvatosabb, legtartózkodóbb kóstolót is. Igazi gyümölcsbombák, tele energiával, mentesek minden nehézkességtől vagy bizonytalanságtól. Az általunk forgalmazott korábbi évjáratok közül még egyik sem volt ennyire harmonikus és élvezetes ilyen fiatalon. A vöröseket mély és érett gyümölcsösség, acélos gerinc, nem kevés tannin, koncentráció és vibráló elevenség jellemzi. A kritikusok egy része úgy véli, hogy az évjárat vörösben erősebb, mint fehérben, de a mi szúrópróbánk azt mutatta, hogy még a village-szintű fehérek is csábítóak és elegánsak. Az évjárat különleges erénye az alacsony alkohol mellett megvalósuló aromagazdagság, strukturáltság és kiváló tartás. 

 


 

Domaine des Croix - elegáns és kifinomult

 

David Croix a borvidék “csodagyereke”. 23 évesen, friss diplomásként nevezik ki a jónevű Maison Camille Giroud főborászának. 26 éves, amikor magánbefektetők segítségével megvásárolja a Domaine Duchet birtokot Beaune-ban, amit aztán Domaine des Croix-ra keresztelnek. 29 éves, amikor megválasztják az “Év tehetségének” Burgundiában.

David Croix mérnöki precizitással és művészi arányérzékkel dolgozik. Stílusban az arany középutat képviseli: a borok virágosak, gyümölcsösek, soha nem túlextraháltak, a hordó diszkrét jelenlétével. A Beaune Rouge vagy a Cent Vignes minden évjáratban kiváló árérték-arányt képvisel, és jól mutatja, hogy mire képes az aranykorát élő Burgundia már belépőszinten is. 

 

 


 

Thibault Liger-Belair – gazdag és egzotikus

 

A most 37 éves Thibault Liger-Belair az egyik legizgalmasabb tehetség Burgundiában. A nagy teszteken borai mindig az áruk felett teljesítenek. A siker nem véletlen, rendkívül tudatos és dinamikus borász. Figyelme minden részletre kiterjed: saját erdőt vásárolt, ahonnan maga választja ki a hordóihoz a fákat, soha nem engedi, hogy a pörkölés hőfoka meghaladja a 120 °C-t, és folyamatosan kutatja, hogy az egyes területek boraihoz milyen talajról származó tölgy az ideális. 2005 óta biodinamikusan gazdálkodik.

Boraiért könnyű rajongani: teltek, intenzívek, sokszínűek és életerősek. A Clos du Prieuré, vagy a Les Saint Georges a maguk szintjén egyaránt különlegesen jó vételnek számítanak. Egy Thibault Liger-Belair grand cru kóstolása életre szóló élmény.

 

 


 

Philippe Pacalet – törékeny csoda 

 

A „természetes bor” a vérében van: a mozgalom egyik vezéralakjának unokaöccse, Jules Chauvet tanítványa. A szőlőt organikusan művelteti, nem használ fajélesztőt, a fürtöket bogyózás nélkül, egészben erjeszti, és csak palackozáskor kénez.

Burgundi kínálatunkban talán az ő borai a legegyedibbek és egyúttal a legsérülékenyebbek. A borászati minimalizmus a végeredményen is érezhető: mintha eltávolítottak volna egy szűrőt a kamera lencséje elől, színek és ízek soha nem látott árnyalatai tárulnak fel. A Gevrey-Chambertin Premier Cru közös kóstolónkon mindenkit elvarázsolt: kifinomult, éterien tiszta, epres, virágos jegyekkel. 

 

 


 

Domaine de Montille – hagyomány és türelem

 

Az általunk forgalmazott burgundi birtokok között a legnagyobb név. Hubert de Montille, a Mondovino című film szókimondó és harcias antiglobalista hőse tavaly ősszel hunyt el 84 éves korában. A birtokot már jó évtizede a gyermekei, Étienne és Alix de Montille irányították. A szőlőművelés 1995 óta organikus, 2005 óta biodinamikus.

A Montille-borok igazi nagy és hagyományos burgundiak: fiatalon zárkózottak, tartózkodóak, klasszikus erényeik és szépségük csak hosszabb érlelés után bontakozik ki. Hubert de Montille nem szerette a rohanó világot és az instant-borokat. Aki nincs berendezkedve a sokéves érlelésre, az az alacsonyabb árfekvésű Maison Deux Montille és Chateau de Puligny-Montrachet néven futó boraikkal tegyen próbát, ezek fiatalon is barátságosak. A Maison Deux Montille 2012-es Bourgogne Blanc-ja a modern óvilági chardonnay iskolapéldája.