Decanter – arany, ezüst, platina

Aki követi a boros blogokat, oldalakat, az elmúlt napokban többször találkozhatott a Decanter 2018 díjazottakról szóló hírekkel. De mi is az a DWWA, hogyan kóstolnak, és mit jelentenek a pontszámok a Decanter World Wine Awards-on? Ennek jártunk utána.

 

A Decanter World Wine Awards talán attól az egyik legizgalmasabb, leghitelesebb megmérettetés, hogy a regionalitás az alapja. Egy-egy kóstoló sor 12 borból áll, egyazon régióból, ugyanabból a fajtából, ugyanabban a stílusban elkészítve, egyazon évjáratból és árkategóriából. Ez garantálja, hogy minden bor egyenlő eséllyel indul. Az értékelt borokat származási helyük szerint bírálják, ráadásul a kóstoló bírák az adott borvidék szakértői. Az értékelés alapja, hogy mennyire fedezhető fel a borvidéki jelleg a vakon kóstolt tételben, így jellemzően azokat a borokat értékelik magasabbra, amelyek hűen tükrözik az adott terroirt.

Hogy miért is fontos ez? Mert így a felkészült ítészeknek nem „almát a körtével” kell hasonlítaniuk, mint sok más világversenyen, hanem azonos stílusú, azonos termőhelyű tételeket. A borsorok összeállításakor ügyelnek arra is, hogy rövid időn belül ne kelljen nagyon eltérő stílusú borok között ítélkezni, sőt azt is figyelembe veszik, hogy a zsűritagok érzékszervei a lehető legtovább „éberek” maradjanak: például nem kell túl sok erősen tanninos bort egyszerre kóstolni.

 

Naponta átlagban 85 bort kóstolnak a zsűritagok, ami igen nagy szám. (Mi a Bortársaságnál hetente „csupán” 20-30 tételt kóstolunk.) Pedig a körülmények igazán optimálisak: természetes fényben, zajokat, illatokat, más zavaró körülményeket kiküszöbölve, ülve folyik a zsűrizés. A mobiltelefonok pedig kikapcsolva várják tulajdonosaikat a bejáratnál, hogy azok tényleg a feladatra tudjanak koncentrálni. A kóstoló pohár az egyik legjobb márka: Riedel. Egy-egy kóstoló sor 12 borból áll, egyazon régióból, ugyanabból a fajtából, ugyanabban a stílusban elkészítve, egyazon évjáratból és árkategóriából. Ez garantálja, hogy minden bor egyenlő eséllyel indul. Az árkategória alapú felosztás persze azt is jelenti, hogy az alacsonyabb árkategóriában aranyérmet nyert tétel nem feltétlenül lenne aranyérmes a felsőbb árkategóriában is. A bírák önállóan kóstolnak, majd jegyzeteiket összehasonlítva közösen döntenek a díjakról. Minden bort vakon kóstolnak, ami egyik oldalról több objektivitást feltételez, a másik oldalról benne van annak is a veszélye, hogy az egymás mellett álló borokat könnyen összehasonlítják. Ezt úgy küszöbölik ki, hogy a jól szereplő tételeket többször újra kóstolják, hogy arról minél objektívebb kép alakuljon ki.

 

A pontszámok, amelyeket már jegyeznek a kóstolót követően az alábbiak:

ajánlott: 83-85 pont – elfogadható, egyszerű bor

bronz: 86-89 pont – jól elkészített, élvezetes bor

ezüst: 90-94 pont – nagyszerű, komplex bor

arany: 95-100 pont – kiemelkedő bor, nagyfokú komplexitással és önálló személyiséggel  

 

Az ezüst és arany minősítést kapott borokat újra kóstolják. Az aranyérmes borok továbbjutnak újabb zsűri elé, ahol két árkategóriában versenyeznek a Platinum Best In Category díjért: a 15 GBP (nagyjából 5000 Ft) alattiak és a 15 GBP felettiek. A két legmagasabb elismerés a Platinum Best in Show és a Platinum Best Value.

 

A pontszámok ismeretén felül talán érdekes lehet, hogy mi a különbség a vak- és nem vak kóstoló között:

A nem-vak kóstolás talán a szubjektívebb műfaj, amely a kollektív bölcsességre épít. Nem csak önmagában a kóstolt bor pillanatnyi minőségét értékeli a kóstoló, hanem az adott terroir, borvidék, és ami még fontosabb, borász stílusa, személyisége is könnyen megjelenik az értékelésben, sőt befolyásolja a kóstolót a belbecsen felül a külcsín, a csomagolás is. Így az adott bor rangsorban elfoglalt helye lassú evolúció eredményeként alakul ki és sok ember véleményéből adódhat össze, nem csupán a kritikus pillanatnyi véleményét tükrözi az adott pohárral kapcsolatban. Vannak olyan borászaink, akik külön kérik, elvárják boraik nem-vak kóstolását, mert a borminőség egyik meghatározó elemének, a megismerés fontos részének tekintik a borász stílusát, személyiségét, egyéniségét. Mi is gyakran használjuk „házon belül” ezt a módszert, amikor például természetes borokat kóstolunk, vagy egy-egy borászatunk új tételeivel ismerkedünk, esetleg a meglévő évjáratokat kóstoljuk újra, hogy felfedezzük, hogyan fejlődtek a palackban.

A vakteszten alapuló értékelés ennél talán tudományosabb értékű megközelítés. Ezért is van, hogy ezt a módszert alkalmazzák a meghatározó borversenyek többségén. Persze ez is kritika, vagyis emberek véleménye és nem műszerekkel mérhető objektív teszt. Nagy előnye, hogy az elfogultság teljesen kizárható – nem lehet a kollektív bölcsesség mögé elbújni -, nagy hátránya, hogy a tesztelők pillanatnyi állapota, hangulata erősen befolyásolhatja az értékelést. Újabb csapás az objektivitásra, hogy az érzékszervek a kontextus túszai, nem mindegy, hogy mi volt az előzmény: egy nagyon jó bor után a jó gyengének tűnik, egy gyenge után a jó nagyon jónak fog tűnni, így egy-egy korábbi borélmény adott környezetben teljesen más értékelést kaphat. Ez azonban csökkenthető úgy, – ahogy ez a DWWA-on is történik – hogy az értékelt borokat több körben újra értékelik.