Dűlőmesék - Minden dűlő mögött van egy történet

Sok szempontból beszéltünk már a borokról. De nemrég hallottunk egy jó történetet a Babszökő dűlő eredetéről, és eszünkbe jutott, hogy a dűlők felől még nem közelítettünk. Azt eddig is tudtuk, hogy minden sikeres bor és borász mögött áll egy (de inkább több) dűlő. Aztán ahogy elkezdtünk dűlőirányból közelíteni, arra is rájöttünk, hogy minden dűlő mögött van egy történet. Már az érdekes dűlőnevek beindítják az ember fantáziáját, rögtön valami mesés legendát képzelünk mögé. Ezeknek eredtünk a nyomába a helyi borászokkal együtt, és találtunk is jó pár érdekes anekdotát. Van, amelyik több évszázados és van, amelyik mai, a borász személyes története – Tokajból, Egerből, Pannonhalmáról, Sopronból, Szekszárdról, Villányból és a Balatonról.

 „A neve miatt tetszett meg igazán”

Babszökő dűlő, Pannonhalmi Apátsági Pince

 

A Babszökő-dűlőben a kékszőlő mellett rajnai rizling is terem, (ez utóbbiból készül a Prior 2016). A dűlő az apátság főborásza, Liptai Zsolt számára nemcsak azért különleges, mert pontosan egy magasságban fekszik a Főapátság épületével (292 méteren), hanem azért is, mert talaja nem a környéken jellemző lösz. Vörös agyagos, mészkődarabkákkal teli talaj, kiváló a vízgazdálkodása. „Nekünk a neve miatt tetszett meg igazán, azt gondoltuk, hogy ahol a bab az égbe szökik, olyan jól érzi magát, ott a szőlő is biztosan jól fogja. Be is vált az elképzelésünk, a talajnak köszönhetően testesebb, bársonyosabb vörösbort ad a szőlő,
a rajnai rizlingnek is jót tesz, gazdagabb, krémesebb lesz tőle. Aztán évekkel később a dűlőhöz legközelebbi település, Écs polgármesteri hivatalában a kezembe került egy helytörténeti leírás.* Meglepve olvastam, hogy a mi Babszökő-dűlőnkön nem termesztettek soha semmiféle babot. Sőt, nem is így hívták eredetileg, hanem Bakszökőnek, csak egy későbbi elhallás vagy elírás miatt lett belőle hivatalosan Babszökő, (amit a szomszédos Babuka-dűlő neve is sugallhatott). Még az ezerötszázas évek végén is Bakszökőnek hívták, de aztán sűrűn benőtt vadonná változott a legelő, amin keresztül a hím állatok próbáltak eljutni a nőstények felé.
Talán a nőstény őzeket űző, kergető őzbakok szökelltek itt, de lehet, hogy haszonállatként tartott, nőstényektől elválasztott bakkecskék voltak a szökni próbáló állatok, akiket a helyiek időről-időre rajtakaptak a területen.”

* Dr. Ábrahám Imre: Écs község múltja. Vizsgálódás a település történeti és nyelvi forrásaiban című munkája

 

 

Izsákné öröksége és a Susogó

Csirke-mál dűlő, Tokaj Nobilis Szőlőbirtok

 

Aki a csirkemáj régies nevének gondolná a dűlőnevet, rossz nyomon jár, a mál szón ugyanis a XVI- XVII. században (amikor a dűlő a nevét kapta), a legjobbat, a legértékesebbet értették. A rókamál a róka hasa alján lévő prémet, a legfinomabb, legpuhább szőrt jelentette, az akkori úriasszonyok legnagyobb luxusát pedig egy ilyen rókamálból készült bekecs vagy kabátka.
„Hogy az akkori tulajdonosnak, Csirke Izsáknénak volt-e rókamál kabátja, nem tudjuk, ahogy azt sem, mi volt a leánykori neve, hogyan, mikor vesztette el a férjét” – meséli Bárdos Sarolta a Nobilistól, aki nemcsak szőlőtermesztésbe fogott a dűlőben, de kutatni kezdte a múltját is. 1635-ből való iratokon találkozott először a dűlőnév első írásos említésével, ekkor már szőlő volt rajta. – „Annyi biztos, hogy bodrogkisfaludi lakos, köznemesi birtokos volt, aki örökös nélkül halt meg, és jó reformátusként a tarcali egyházközségre hagyta a szőlőjét. A dűlő azóta is az ő nevét viseli, és azért tették hozzá a mál szót, mert a legjobb, legmelegebb dűlőket így jelölték.
Az egyház túladott rajta, az 1700-as években már a Rákócziak a tulajdonosai, mint sok más szőlőnek a vidéken, de a szabadságharc bukása után elkobozták a szőlőiket is, császárhű arisztokraták birtoka lett... 1980 környékén a művelésével is felhagytak. Mi 2004-ben telepítettük újra, a pezsgőnk alapborát adó furmintot ültetettünk ide – kivéve egy külön kis területet, a Csirke-mál aldűlőjét, a Susogót. Ez a dűlő leghátsó, erdőszéli része, más a talaja (andezit, nem riolittufa), de ami miatt igazán különleges, hogy a folyamatosan lengedező szellőnek köszönhetően itt mindig hallani a levelek meséjét, susogását.”

 

 

Egy régi és egy mai Szerelmi történet

Szerelmi-dűlő, Demeter Zoltán Pincészet, Tokaj

 

A Tokaj és Tarcal között fekvő Mézesmál promontórium (azaz szőlőhegy) egyik legértékesebb szőlője a romantikus nevű Szerelmi-dűlő. A múltját dr. Nagy Kornél történész segítségével kutatta, fejtette vissza Demeter Zoltán tokaji borász, a dűlő mai részbeni tulajdonosa. Innen tudjuk, hogy a neve eredetileg nem Szerelmi, hanem Szerémi volt, Szerémi György (1490−1548) nagyváradi kanonok és humanista tudós után, aki Szapolyai János erdélyi vajda, a későbbi I. János magyar király politikai híveként lojalitásáért cserébe kapta meg az 1520-as években a nagy kiterjedésű szőlőbirtokot. A XVI-XVII. század fordulójáig az övék maradt a szőlő, de ezt követően Bocskai István, Rákóczi Zsigmond, majd Bethlen Gábor erdélyi fejedelmek egyaránt vásároltak itt a tokaji váruradalomtól jelentős szőlőterületeket, majd az egészet I. Rákóczi György fejedelem szerezte meg. Ezzel a család szőlőbirtokai az akkor még Szerémi néven ismert területen látványosan megnőttek. A Rákóczi szabadságharc bukása után, 1711-ben a bécsi udvar elkobozta, és más volt Rákóczi birtokokkal együtt összeírta a szőlőket. Ekkor váltotta fel a korábbi Szerémi (de Szerémy/Zerémy-ként is írt) elnevezéseket a mai is használatos Szerelmi. Hogy éppen szerelmes volt-e az összeírást végző kamarai felügyelő, vagy szándékosan akarta eltörölni a történelmi magyar nevet, esetleg csak véletlenül értette vagy írta el, azt döntse el mindenki tetszése szerint. Egy biztos, a lajstromba vételekor Szerelminek írta (el) a dűlő nevét, amelyet 1717-ben a bécsi udvar egyik hívének, az arisztokrata Klobusiczky családnak adományoztak.

 

Van a Szerelmi-dűlőből egy másik
történet is, Demeter Zoltán személyes története: „A családi szőlő után ez volt az első saját területem. Nehezen adja magát, nehezen művelhető. Szinte hihetetlen, de ma, 2017-ben is lóval dolgozunk, kézi kapálással műveljük. Méteres mély vízmosások vannak a hozzá vezető úton, egy nagy zivatar után meg sem lehet közelíteni. Ha munka közben itt kap el az eső valakit, az lemenni sem tud, korcsolyapályává válik a löszös talaj. Ez is lehetett az oka annak, hogy a második világháború után nem vonták államosítás alá. Nem tudott felmenni rá az MTZ traktor, úgyhogy odaadták a tiszaladányi parasztoknak művelésre. Talán nem is tudták, hogy a világ egyik legjobb termőhelye…
Én mindig egy filmszerű jelenetet látok magam előtt, ha erre az időszakra gondolok. Elképzelem, ahogy az akkori fiatal agronómus áll a félig kipusztult dűlőben, és meditál, milyen fajtával telepítse újjá. Megkérdezi a sok évtizede itt dolgozó Sanyi bácsit, mit gondol, ő meg azt feleli: „Józsikám, ide csakis hárslevelűt szabad telepíteni, az érzi itt jól magát.” És így is tesznek. Ezek az ötvenes években telepített, hatvanon túli öreg tőkék adják ma is a dűlő nagy részét és az én dűlőszelektált boromat is. Amikor megvettem itt a közel egy hektárnyi szőlőmet, mintegy harmadában alig pár tőke volt csak. Ifjú titánként úgy gondoltam, hogy kiszedem az öreg hárslevelűt és telepítek a helyére Erdélybe elszármazott kövérszőlőt. Nekem már nem volt kitől megkérdeznem, jól teszem-e, mint – elképzeléseim szerint - az ötvenes évekbeli agronómusnak.
A kövérszőlő nem adja azt a strukturált bort, amitől a különleges kategóriába lehetne sorolni. Alaphiba volt a telepítése, amit jövőre jóváteszek. Átoltjuk őket is hárslevelűvé. Jobban is figyelhettem volna arra, mit súg a múlt, mert az mindig súg! De nekem itt, a Szerelmi dűlőben jó pár évbe telt, mire megértettem az üzenetet.”

 

 

A pokol földje, a béke szigete

Höllesgrund-dűlő, Weninger Pincészet, Sopron

 

Höllesgrund a pokol földjét jelenti magyarul, de a régi telekkönyvekben nem szerepel az ördög a Balfhoz közeli dűlő korábbi tulajdonosai között. Pedig már a legelső soproni telekkönyv is említi. A XV. század végén Hans Winkler, majd Andre Paltramb városbíró és a Ziegler-házaspár volt a tulajdonosa, szinte mindig németajkú soproniaké volt a terület. A jelenlegi tulajdonos, Franz Weninger borász szerint a terület alsóbb, vizesebb részein kénes gázok keletkezhettek anno és ezeket a kénes kipárolgásokat tarthatták a régiek az ördög kénköves leheletének, a dűlőt pedig a pokol tornácának. Közelsége a kénes gyógyvízű balfi fürdőhöz Franz elméletét támasztja alá. Már az 1680-as térképen szőlőbirtokként jelölik. Valószínűleg fehér szőlő, talán furmint lehetett rajta.
„Ma már nem vizes ez a terület, ami több, mint 10 éve a miénk. 2004-2006 között szereztük, osztrák klón kékfrankost telepítettünk ide. Én a kén szagát nem éreztem soha és az ördög nyomát sem láttam.”
– teszi hozzá nevetve a biodinamikus borairól ismert Franzi – „Sőt, számomra nagyon is pozitív terület. Nincs katlan-érzete, a neve ellenére egyáltalán nem melegebb, sőt, inkább hűvösebb, frissebb, mint a közelében lévő Steiner-dűlő. Nekem azért is kedves, mert amikor osztrákként idejöttem szőlőt művelni Magyarországra, a német elnevezés adott egy kis otthonosságot. Ma is úgy érzem, hogy egyfajta kulturális kapocs a neve, azt bizonyítja, hogy itt a határ közelében régen is keveredtek a nációk és békében megfértek egymással, ma is így műveljük a szőlőt a határ mindkét oldalán.”

 

 

Porkoláb kapitány kései hírneve

Porkoláb-völgy, Sebestyén Pince, Szekszárd

 

Már Probus császár ideje, a III. század közepe óta biztos van itt szőlő, de a Porkoláb-völgyet csak a XV. században nevezték el. Nem a hegyet vigyázó őrszem vagy a helyi fogda őre volt a névadó, hanem Berzsenyi Porkoláb Kelemen, aki Tolna vármegye alispánja, Bátaszék kormányzója és várkapitánya volt. Porkoláb kapitány 1457-ben lett szőlőbirtokos a vidéken, de hogy értett-e a borászkodáshoz, járt-e ki a szőlőjébe, vagy csak a borát fogyasztotta, nem tudjuk. A kapitány személye is csak most, hat évszázaddal később vált érdekessé, amióta sok szekszárdi borásznak van szőlője a völgyben. „Mi is most kezdtünk a dűlő eredetének utánanézni” – mondja Sebestyén Csilla, aki testvérével, Csabával merlot-t, cabernet franc-t és cabernet sauvignont öt éve, kadarkát és kékfrankost idén telepített a dűlőbe „Új telepítés, új felfedezés számunkra a Porkoláb-völgy. 3 hektárnyi területen dolgozunk, de számos neves borászcsaládnak vannak ültetvényei ebben a közel 100 hektáros völgyben. A talajban lévő mészkőbabák aránya itt magasabb a többi dűlőnkéhez képest, mellette vörösagyag is van a löszön kívül. Mineralitása emeli a savérzetet, elegáns, viszonylag korán fogyasztható bor készül innen. Ha egymásnál kóstolunk, szinte mindig kitaláljuk, hogy ez a Porkolábról van. A hosszú távú tervünk, hogy egyszer bikavért is készítsünk majd a dűlőből…”

 

  

Maga az ördög szántotta?
Ördögárok-dűlő, Günzer Zoltán Pincészet, Villány

 

Az ördög Villányban is megjelent, sőt a legenda szerinte egyenesen ő maga vállalta, hogy egy éjszaka alatt felszántja a hegy Kopár-dűlő felőli részét. Amikor ez nem sikerült neki, az ekéjét Harkányig hajította, ahol felbugyogott a gyógyvíz, majd szégyenében elbújt az Ördögárok-dűlőbe. „Valójában az Ördögárok-dűlőt mi, villányi borászok tettük újra szőlőművelésre alkalmassá 2001 és 2003 között, együtt összesen körülbelül egymillió köbméter földet megmozgat-
va.” – meséli Günzer Zoltán – „Sauska Krisztiánnal itt találkoztunk először, egymás melletti területeinken csak együttműködve tudtuk megmozgatni a földet. Több villányi borászatnak van itt rajtunk kívül területe, Gere Attila, Günzer Tamás, Tiffán Ede, Bock József és Jekl Béla is tulajdonosok. A dűlőben már az ötvenes években folyt szőlőművelés, de a közepén abbahagyták. „50 hektár, ez Villányban nem számít nagy egybefüggő területnek. Eredetileg nem is Ördögárok, hanem Teufelsgraben volt, aztán magyarosították a sváb dűlőnevet. Az említett 2001 és 2003 közötti rekultiváció alatt óriás gépekkel mozgattuk a földet, így lett művelhető. Fönt a paláston éjjel a szél hatására lehűlhet,
a katlanban éjszaka is meleg marad. Mi 2004 tavaszán telepítettük, és az első évben egy óriási vízmosás keletkezett, de akkora, hogy permetezni is csak helikopterről tudtunk, szó szerint. Akkor azért én is hajlottam rá, hogy az Ördögárokban lehet valami, ami az ördög műve... Aztán beton vízelvezetőt építettünk. A művelése így is nehezebb, mint egyenes talajon. Agyagos löszös a talaj, az almasavat jó évjáratban még a tőkén lebontja a szőlő. Selymes borok lesznek az itteniek, nem kevés tanninnal, és az a tapasztalat, hogy 4-5 évesen lesznek igazán készen. Tudom, hogy a többi borász nagy boraiba is megy az itt termesztett szőlő, de másokkal nehéz az Ördögárokról beszélni, mert úgy alakult, hogy dűlőszelektált bort innen csak én készítek.”

 

várható érkezés: 2017. július 24.

 

 

Tőrbe csalt törökök
Törökugrató, Pálffy Pince, Köveskál

 

Pálffy Gyula köveskáli borásznak már a nagyapja is pincetulajdonos volt a Fekete-hegyen. Tőle hallotta Gyula a történetet, amely szerint a török megszállás alatt sokat portyáztak errefelé kisebb-nagyobb csapatok. A számuk különösen Veszprém eleste után ugrott meg. Egy ilyen portyázó török szabadcsapatot csalt tőrbe a legenda szerint a Fekete-hegy tetején legeltető juhász, akitől a falu felé vezető utat tudakolták volna meg. A juhász magabiztosan a helyiek által ismert, de idegen szemek elől eldugott meredély felé terelte őket. A törökök pedig ugyanolyan magabiztosan elvágtattak, egyenesen bele a szakadékba és ott lelték halálukat.
Azóta nevezi a népnyelv Törökugratónak a szakadékot, bár a terület hivatalos neve Vaskapu-árok. Pálffy Gyuláék szőlőit – többek között – a közeli Vaskapu-dűlőben és a szomszédos Csere-kúti-dűlőben találjuk (ez utóbbiban egy középkori boltozatos, de valószínűleg már sokkal régebb óta használt forrást is felkereshetünk).
„A Törökugrató rozénk nem dűlőről, hanem erről a közeli kanyonszerű árokról és a hozzá fűződő legendáról kapta a nevét. Aminek egyébként valami valóságalapja biztosan van, a nyolcvanas években ugyanis fiatal muzeológusok jártak a környékbeli falvakban hallott történet után és valóban találtak akkori török pénzérméket, fegyvermaradványokat a nagypapa pincéje feletti szakadékban.”

 

 

Sok Boldogságost! – Az átkeresztelt dűlő
Boldogságos-dűlő, St. Andrea, Eger

 

Néhány évvel ezelőtt még Pipis-dűlőnek nevezték ezt az Egerszólát határában évszázadok óta szőlőtermesztésről ismert területet. Nem a szőlőtőkék közt kapirgáló baromfiakról kapta a nevét, hanem Pipis István orosházi földbirtokosról, egykori tulajdonosról valamikor az 1700-as évek közepén. Korabeli iratokból még az is kiderül, hogy 1780-85 között leégett a területén lévő tanyája, meséli Lőrincz György, a St. Andrea Pince és a dűlő tulajdonosa: „Nagyon fontos nekem a hagyományok tisztelete, és érdekel a dűlők és a dűlőnevek története, aminek tudtam, utánanéztem. A többi dűlőmnél nem is éreztem semmi késztetést az átnevezésükre, eszembe sem jutott ilyesmi. Adottságnak veszem, hogy Hangács, Nagy-Eged, Kis-Eged, Kovászó, Magyalos vagy Pap-tag a nevük.
De valamikor az első itteni dűlős bor készítésekor megfogalmazódott bennem az átnevezés gondolata. Talán az akkori szorongásom indította el, attól tartottam, nem lesz elég vonzó a Pipis név, sem magyarul, sem angol nyelvterületen nem hangzik igazán jól, valahogy nem az igazi. Felmerült, hogy a helyrajzi szám lesz az itt készült bor neve, azt írjuk a címkékre, hogy 0131/17. Szerencsére ezt hamar elvetettem.
Akkoriban állítottunk a dűlőben egy szobrot a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére és eszembe jutott, milyen szép lenne a dűlőt is Boldogságosnak hívni. Persze nem lehet egy dűlőt csak úgy átnevezni. De ez is szerencsésen alakult: úgy tíz éve a hegyközségeknél elindult a termékleírások megalkotása és ezzel a területek, dűlőnevek pontosítása is. Ekkor kérvényeztem a helyi Hegyközségnél a névváltoztatást. A közgyűlésen elbírálták, elfogadták, mehetett tovább a kérelem a földrajzi nevek bizottságához és így lett 2007-ben hivatalosan is Boldogságos a dűlő (amit akkor már mi magunk között így neveztünk). Szépen csengő, szerethető, ugyanakkor mélyebb értelmű név, méltó a borhoz is.”

 

 

Mitől dűlő a dűlő?

A válasz nem is olyan egyszerű, pedig már a XIV. század óta használjuk magát a szót. Rövidre fogva: olyan földparcella, melyet utak vagy természetes határvonalak választanak el más földterületektől. A szőlőtermesztésben kicsit mást jelent, azt a szőlőterületet értjük rajta, ami fekvése, alakja, kiterjedése ­– vagy csak a történelmi hagyomány – miatt a termőhelyen belül önálló területi egységnek tekinthető. Nem országosan szabályozott, mi számít hivatalosan dűlőnek, az egyes borvidékeken a helyi hegyközség vagy a hegyközségek tanácsa dönt arról, mit fogad el annak.