Egy bor, egy történet

Mi az a történet, ami egy pohár bor nélkül nem lett volna meghatározó része az életednek?

Ezt a kérdést tettük fel a Socially-vel közös kampányunkban tizennégy hozzánk közel álló, inspiráló személyiségnek. A mostani időkben minden eddiginél fontosabb, hogy tudjunk egymáshoz kapcsolódni, ebben pedig a történetek és a bor rengeteget tudnak segíteni.
14 borpillanat művészek, borászok, étteremtulajdonosok és kollégáink tollából sikerről, önfejlődésről vagy egy ötlet megszületéséről.

 

Eke Angéla

„Katarzisfüggő vagyok. Azok a sűrített pillanatok éltetnek, amikben ott van esszenciálisan az egy-egy megalkotott szerep, az előadás munkájának fáradtkás, édes, puhább nyugalma. Én a pislákoló fényekben tudom igazán feldolgozni a rivaldafényt.
Február volt. Az az utolsó február, amikor még nem szabályozta be az életünket egyetlen vírus sem. Pályám eddigi legnehezebb, hangos, színházi premierjének másnapján már egy vidéki házikóban ért az este. A kályhában pattogott a tűz, puha takaró, szerető karok oltalma és egy üveg Jásdi - Lőczedombi hozta el az esszenciális pillanatot, amikor összeért a múlt verítéke a jelen nyugalmával. Nekem ez a katarzis."

 

Kereszty Gábor

„Úgy 10 éve történhetett. Hajóztunk az Adrián. Szokásos fiú csapatunk minden évben tavasszal, kiszabadulva a tél fogságából, vitorlát bont és vízre száll. A 10-12 fős társaság úgy 100 üveg bort szokott a hajóra vinni, hogy legyen mit szopogatni a hét alatt a vízen. Ezúttal is mindenki hozta a maga válogatott karton borát, a horvát határőröket kicselezve, persze itthonról (abban az időben még szigorú ellenőrzés volt). A világraszóló meglepetés Hvaron esett meg velem. A történelmi kikötőben már szépen álltak a hajók, mikor megérkeztünk, de a révkapitány még bepaszírozott bennünket két vitorlás közé. Az egyik hajó legénysége készségesen segített minket a nem kis bonyodalmakkal járó manőverben.
Ezután szóba elegyedtünk a Virgin-szigetek zászlaja alatt hajózó idős, de vidám, borozgató angol társasággal. Ők meséltek mediterrán körútjukról, kalandjaikról, mi meg hallgattuk irigykedve és meséltünk nekik a hasonló korú szüleink sorsáról, akik nem élhetnek ilyen fényes nyugdíjas kort. De megállapítottuk, hogy hiába a történelmi különbség, a társadalmi helyzet, a bort mindenki ugyanúgy szereti és issza. Nekik angoloknak ugyan nincs sajátjuk, de isszák az egész világét – mondták. Ekkor gondoltam egyet, bementem a kabinba és kihoztam egy palack Konyári vörös Lolienset: "Emlékezzünk erre a találkozóra, ez a bor az egyik kedvenc magyar vörösborom" – mondtam és átnyújtottam az üveget az egyik angol Úrnak. Mire ő megköszönte és folytatta: "Klasszikus bordói házasítás, cabernet franc, sauvignon és merlot, egy évig barrique hordóban érlelve a Balaton déli partjáról..." A többiek kuncogtak a háttérben. Kiderült, hogy a láthatóan a borról mindent ismerő úriember nem volt más, mint Hugh Johnson, a világ legismertebb borszakértője, a The World Atlas of Wine szerzője... arcról, vitorlás szerelésben nem ismertem fel.
Később, mikor Magyarországon járt, találkoztunk néhány pohár borra a Két Szerecsenben. Hvaron a Konyári család legendás vörösbora avatott kezekbe került."

 

Ahn Tuan

„Egy nap, egy pohár bor általában elfogy. Már csak szakmai ártalomként és a saját magam jó kedvéért is előszeretettel kóstolok, így nehéz kiemelni egy tételt, mert mindig mást választok évszaktól, hangulattól függően. Ha egy bort mégis említenék, amihez meghatározó élmény köt, az az új-zélandi Matua.
Akkor találkoztam vele először, amikor az első éttermem, a Sao nyitásakor állítottuk össze a borsort és beválogattuk ezt is. Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor megkóstoltam. Maradandó élmény volt, mert ilyen újszerű fehérborral még nem találkoztam addig: nagyon gyümölcsös, trópusi, trendi. Ezzel tudok a legjobban azonosulni, mert ez a bor vagyok leginkább én. Bármikor, bármilyen pillanatban szívesen és jó érzéssel fogyasztom, mert csak kellemes emlék köt hozzá, mondhatni életem egyik mérföldköve – az első nyitás."

 

Böjt Gergő

„A bor folyamatosan jelen volt az életemben, szinte minden kisebb és nagyobb döntés meghozatalánál. Nagyon nehéz lenne egyetlen ilyen eseményt kiragadni. Már az az elhatározás, hogy borral szeretnék foglalkozni is bor mellet történt – a szüleim gondoskodtak róla, hogy hamar megismerkedjek velük. Az egyetemen egy nagyon jó barátom révén már elég korán elismert és nagynevű külföldi borokat volt szerencsém kóstolni, ami egyértelműen azt ébresztette fel bennem, hogy fejlődni és tanulni kell tovább. Így jutottam el Kaliforniába a Cuvaison borászathoz. Rengeteg tapasztalatot, tudást gyűjtve, de leginkább ismét kapcsolatokat szerezve – természetesen borozás közben – jött a következő gondolat: Új-Zéland. Azt gondolom, hogy Új-Zéland és a Wither Hills borászat és csapata az egyik legnagyobb hatással volt rám, ott határoztam el végleg, hogy semmi mással, csak borral szeretnék foglalkozni, nyilván nem kevés új-zélandi sauvignon blanc és pinot noir társaságában.
A legutóbbi meghatározó élmény pedig azt hiszem 3 éve, a karácsonyi vacsora mellett történt, ahol a családdal organikus és biodinamikus borokat kóstoltunk: ott elhatároztam, hogy én is ezen a vonalon szeretnék a jövőben borokat készíteni."

 

Hering András

„Nyár és Balatonhenye. Ez a Káli-medence dombjai között fekvő zsákfalu számomra minden részletében és érzésében a szabadságot jelenti. Meghatározó élmények és pillanatok kötnek a Séd patak két oldalán fekvő kis faluhoz, ahol a nyári estéken egy pohár bor ad lehetőséget számomra az élet nagy dolgainak megfejtéseire, a beszélgetésekre, az adott évi történések, élmények és kérdések feldolgozására. Ez az a pont, hely és idő, amikor a verandán ülve beleszagolok a levegőbe, kortyolok egyet a boromból, egy pohár Káli Kövek Lesencetomaj Zöldvelteliniből és megnyitom az utam testi-lelki reinkarnációm felé. Egy ilyen megvilágosult pillanatomban döntöttem el, hogy – ha munkámból kifolyólag nem is tudok 100%-ig vega vagy vegán lenni – a globális klímakatasztrófa megelőzése céljából újragondolom a táplálkozási szokásaimat. A fenntartható húsfogyasztás pedig innentől nálam is működik, a húsban szegény flexitáriánus étrendre való áttéréssel egy fenntarthatóbb jövőt építhetünk. Ne feledjük, sok kicsi sokra megy!"

 

Ott Anna

„Az olvasás az egyik legjobb dolog az életben, ebben egészen biztos vagyok. Az olvasás során pedig az egyik legfontosabb pillanat, amikor az ölünkbe engedjük a könyvet, belebámulunk a semmibe, révedezünk és értelmezni, ízlelgetni, érezni próbáljuk, az adott sorok mit jelentenek számunkra, milyen érzéseket és emlékeket hívnak elő belőlünk. Manapság, amikor azzal védekezünk, hogy egyszerűen nincs időnk olvasni, épp ez a pillanat veszik el, épp erre nem marad időnk. Ilyenkor kell egy pohár bort segítségül hívni. Vele könnyebb megtalálnunk a könyv és a magunk ritmusát. Karl Ove Knausgard hat kötetes regényfolyamához valami frissre és gyümölcsösre vágytam, így szinte minden kötetnél Matuát ittam. Kemény István és Nádasdy Ádám verseihez pedig mindig testes vörösbort választok, a legnagyobb kedvencem a Malbec."

 

Csorba Gábor

„Bort a földbe!
Jó 10 éve történt. Akkoriban sokat kóstoltunk együtt Nagy Sebestyén barátommal. Minden találkozásunk alkalmával más-más témát dobtunk fel, amit egy bor mellett kiveséztünk. Jópofa bortalálkozások voltak, ahol ő többet írt, én többet beszéltem. Ezekből aztán volt, hogy újságcikk
született, volt, hogy rádióműsor; néha pedig egy-egy veszélyesnek tűnő (valójában a legártatlanabb), megvalósítandó borgerilla akcióterv.
Egyik ilyen közös kóstoló alkalmával szóba került a bor eltarthatósága, no meg a jó kis otthoni „bortrezor”. Erről jutott eszembe Fickó kutyám, aki pontosan ugyanazt csinálta a frissen kapott csülökcsontjával, mint én egy-egy borral: eltette rosszabb napokra, hogy jobbat csináljon belőle.
Belénk hasított a felismerés, hogy kövessük a német vizsla példáját: ássunk el egy bort, hogy majd évek múltán nagyon örüljünk neki!
- Jó, ássunk, de milyen bort?
- Hmm… egy érlelhető bor legyen komplex, jó savú, az se baj, ha édes, esetleg ásványos… Szepsy szamorodni – az mindent tud!
- Oké, de hova ássuk el?
- Augusztus van, pár nap múlva Sziget. Rejtsük el a Nagyszínpad alá!
- Készítem az ásókat!
Így történt, hogy másnap, az éj leple alatt két fiatal férfi osonó sziluettje volt látható az Óbudai-szigeten. Kezükben ásókkal, szívükben eltökéltséggel. Percekkel később egy bizonyos hármas facsoportosulástól számítva kilépték a titkos koordinátákat, ahová elrejtették a palackot. A lépések számát és irányát precízen megjegyezték. Évekkel később meg elfelejtették, pedig most már milyen szívesen kiásnák!
Mindeközben a Szepsy szamorodni időkapszulaként azóta is ott érlelődik valahol a Nagyszínpad alatt, és várja, hogy valaki rátaláljon. Végighallgatta már Kispált, Quimbyt, az Iron Maident, Prince-t, és megannyi világsztárt. Százezrek táncoltak a cukrai fölött. Vajon neki ki lehetett a kedvence?
Valószínűleg Amy Winehouse…
Ásó-kapa! Csak ők választhatnak el engem az elásott Szepsy szamónktól – no meg azok a hiányzó koordináták!"

 

Hlatky-Schlichter Hubert

„Nincs az a sötétség, amiben ne láthatnánk meg a fényt! Most az olyan értékek is, amiket eddig állandónak hittünk, felértékelődnek – legyen szó az egészségről vagy az összefogásról!
Szerencsés ember vagyok. Sok olyan álmot meg tudtam eddig valósítani, ami a kreatív oldalamból és a hazaszeretetemből fakad. Olyan különleges baráti és családi pillanatokra és érzésekre koccinthattam, mint amilyen tiszta ez a Ruinart champagne, és ez mindig rávilágított, hogy különösen áldottnak mondhatom magam!
Az ilyen pillanatokban tapasztaltam meg, hogy bármilyen nehézség vagy teher is nehezedik ránk egy adott pillanatban, attól még “Az Élet Szép” és nincs az az akadály, ami egy szabad, tiszta és teremtő gondolatot meg tudna állítani! Minden, ami hozzám kötődik, az a minőség és a jót akarás szellemében készült, ilyen pillanatokban fogant meg. Örök hálával tartozom érte! A mostani nehéz, kilátástalannak tűnő időkben is azon leszek, hogy teremtő és építő gondolatokat tápláljak, és hasznos tagja lehessek a közösségnek, amiben élek és alkotok. Most tényleg az egészségetekre!”

 

Kiss Gábor

„2006-ban készítettem először Code-ot, mégpedig cabernet franc-ból. 2009-ben pedig merlot-ból készült először Enigma. Ez volt éveken át a kis pincém két csúcsbora, mindig csak azokban az években készítettem, amikor a szőlő erre tökéletesen alkalmas volt. Igen ám, de ott volt a cabernet sauvignon is. Mindig izgatott, de sosem tudta azt, amit a két másik francia. Így végül mindig csak a „közép kategóriában” készült el, bár néha még én is csettintettem a hordó mellett, olyan jó lett. Aztán egy este a 2015-ösből ittunk egy pohárral – na jó, egy palackkal. Mellé még néhány kedves külföldi bort is megkóstoltunk, és akkor megfogadtam: ez most olyan jó, hogy ha megint klassz évünk lesz (ez nálunk általában valamiért a páratlan években jön be), akkor a következő alkalommal külön szüretelem a két francia sauvignon változatot, ami nálam terem. A szikár, késői érésű apróbogyós és a korábban érő, nagyobb szemű, de érett aromájú gyümölcsbomba így került külön-külön első töltésű francia hordóba. Amikor letisztultak, megnyugodtak, három hónap után kóstoltam őket össze először. Szóval az első pohár után ez volt a második pohár, amikor végleges lett a nagy elhatározás: csúcsborként megjelenik a Signal, azaz a cabernet sauvignon fajta is kap egy nagy lehetőséget a kis pincémnél."

 

Martinkó József

„Noha érettebb fejjel – néhány valódi francia champagne megkóstolása után – már élesebb határt tudtam magamban kijelölni a fiatal felnőttként elszenvedett (tank)pezsgőfogyasztási kudarcaim és a valóban észbontóan izgalmas “buborékos cuvée” élvezete között, nem állíthatnám, hogy egycsapásra elkötelezett és kifinomult pezsgőfogyasztó vált volna belőlem.
Ahhoz, hogy a pezsgőt valóban értékelni tudjam, sajátos úton jutottam el. Engem ugyanis nem az ital fogyasztása közben érzett érzéki mámor, nem is a 19. századi orosz romantikus nagyregények pezsgős, kaviáros jelenetei vagy a 20. század legelejének magyar “ködlovagjai” által írt pezsgős tivornyák extatikus atmoszférája varázsolt el, hanem egy építészeti élmény, ami a pezsgőhöz, konkrétan a Kreinbacher pezsgőhöz kötődik.
Ekler Dezső építésznek, a neszmélyi Hilltop, a tokaji Disznókő és a győrújbaráti Pécsinger Borászat tervezőjének pályája egy újabb csúcspontjára ért, amikor felépült a Somló hegy lábánál álló pezsgőpincészete. Itt állt össze a kép, ami az építészet, a vulkanikus kőtáj, a terroir statikus monumentalitása, illetve a pezsgő buborékos dinamikája között feltételezhető. Miközben a Kreinbacher pezsgő ízében ott a karakteres somlói ásványvilág, a hegy, a pince sziklából repesztett anyagszerűsége, addig a pezsgő műfaj kirobbanó frissessége, dinamikája tör elő, ha kibontjuk a palackot és kitöltjük az italt. Ez a varázslat működik azóta is, ha jó pezsgőt kóstolok.
Még egy anekdota, ami a Kreinbacher-hez köt. Történt, hogy egy építészeti bejárás alkalmával a hatalmas üvegfalban végződő somlói kóstolóteremben készült rólam egy egész alakos fotó, amint éppen az ellenfényben álldogálva pezsgőt kortyolgatok. Nem beállított kép és nem is tudtam, hogy elkészült. Nem is láttam mindaddig, amíg hónapokkal később az akkori Design Hét miniszteri megnyitó beszéde alatt, amin több százan ültünk a hazai design és építészeti szakmából, a háttérvetítésben, hat méteres méretben ott álltam a somlói ellenfényben, mint komótosan kortyolgató, a pezsgőtől éppen szemlélődő költővé átszellemülő óriás.
Tadam! Taps!"

 

Takács Diána

„Szeretem a sokösszetevős pillanatokat. Amikor minden összetart és egyet akar: nem lenyűgözni, hanem benne lenni. Az számomra a Jó, ha semmi nem viszi el a fókuszt, nem kapkodom a fejem, nem elemzek, hanem minden magától értetődő.
Legyünk távol. Azokkal, akik számítanak. Főzzünk egyszerűen. Égjen a tűz. Sokáig. És bontsunk bort. Egy ilyen összeállás történt idén nyáron a Kishegyen. Feltűnést kerülő és természetes összetevők mellé ugyanilyen bor való. Épp, mint Bott Frigyes Just Enjoy vöröse.
Az üstökösről megfeledkeztünk."

 

Csizmadia Bence

„Aki érti, tudja milyen előre elképzelni egy légkört és hangulatot, majd órákat autózni érte a magyar ugaron. Borokat kóstolni saját környezetükben, látni a borász könyvespolcát, elcsípni egy-két műhelytitkot, megérteni a lényeget a sok munka mögött.
A 2018-as márciusi hosszúhétvégén Tokajba mentünk három kollégámmal, szombat este nyolckor értünk Homonna Attilához Erdőbényére. A pince levegője jéghideg volt és friss bor illatú. Hordóból kóstoltuk az új évjáratot, miközben kint szakadni kezdett a hó. Süvített a szél, mire feljöttünk és elköszöntünk. Attila is ment volna tovább a Balatonra, de előtte még a kezünkbe nyomott egy ajándék palackot, azzal indultunk vissza a szállásra gyalog, tavaszi dzsekiben és úgy fáztunk, mint még soha. Felváltva vittük a bort, se perc alatt átfagytak rajta az ujjaink. Közben elképzeltük a helyzetet, hogyan bontjuk majd fel. Megterveztük lépésről lépésre: kandalló mellett, lefaragjuk a méhviaszt róla, széttöltjük a szedett-vedett borospoharakba, jéghidegen csillog majd, lassan veszi fel a szoba hőmérsékletét, közben mi is felengedünk, leülepszik a sok inger, bevésődik az élmény. Ez a kép tartotta bennünk (bennem legalábbis biztosan) a lelket, miközben sétáltunk a hidegben. Jobban belegondolva, egy idő után már nem is mi hoztuk a bort, hanem az vitt minket hazafelé."

 

Luka Enikő

"Ez még nagyon a kezdetek kezdetén volt: a második évjáratunkból, gondosan követve az osztrák tanácsadóm utasításait, egy fantasztikus bor született. Akkor még egy soproni szállodában dolgoztam és az egyik kedves törzsvendégünk, aki még apukám borait is mindig megkóstolta, nagy bizalommal kóstolta ezt a kékfrankost – annyira megtetszett neki, hogy azt mondta, megveszi az egészet! Fel sem fogtam, hogy ilyen létezik egyáltalán, de tényleg küldött érte egy kis furgont, bepakolták és elvitték...
Snitt... eltelt egy kis idő... körülbelül egy év... cseng a telefonom, ránézek, ő volt az: aki ezt a rengeteg bort elvitte – csak éppen az volt a bökkenő, hogy Karácsony napján hív, valamikor este, egészen "őrült" időpontban. Felveszem és hallom (alig értettem): “Enikő, itt vagyunk Thaiföldön, a szállodánkat elvitte a cunami! Isteni véletlen, hogy őket nem! Mi itt ülünk a tengerparton, a te kékfrankosodat szorongatjuk, hazagondolunk és boldog Karácsonyt kívánunk!" Megható, örök életre szóló telefonhívás volt!
Amikor tavaly megnyertem a Kékfrankossal a Magyar Bor Nagydíjat, hazafelé őt is felhívtam. A családunk barátja, mondhatom bátran, azóta is..."

 

 

 

Tálos Attila

„Közel három évtized „borozás” sok ezer bora közül kiválasztani egyet elképesztően izgalmas. Peregnek előttem a filmkockák helyekkel, ízekkel, borokkal, emberekkel. És ez a film húsz évvel ezelőtt állt most meg előttem egy pillanatra. A helyszín Milánó, egyedül töltök néhány napot ott egy boros rendezvény miatt. Őszintén? Egy teljesen idegen városban lenni egyedül: érdekes, egy kicsit furcsa, bizonytalan, keresem a helyemet. A milánói Scala előtt sétálok el, szinte véletlen, hogy észreveszem. Megpróbálok jegyet venni az esti előadásra és el sem hiszem, de sikerül a kakasülőre. Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára! Marton Évával és Polgár Lászlóval. Nagy élmény az egész, az olasz közönség tombol. Rövid séta után benyitok egy kicsi, barátságosnak tűnő vendéglőbe. Tele van, de mosolyogva leültetnek a konyha előtti asztalhoz. Étlapot nem adnak, nem is kérek. A sürgés-forgás közben a tulaj letesz elém egy-egy tányért, nem beszélünk, mégis egyértelmű a belépés óta, hogy teljesen rábíztam magamat. Beleértve a bort is. Előttem az asztalon egy boros pohár és egy palack vörösbor. Címke nélkül. A ház bora. Otthon érzem magam.”