Füligér – Miklós Csaba borász, Mórról

Tizenöt éve éppen ezekben a napokban telefonált Ipacs Géza grafikusművész barátunk Egerből. Menjünk ki Veronába, a Vinitaly-ra, kóstoljunk, nézzünk meg pár címkét, inspirálódjunk. Jönne egy egri virágkereskedő barátja is, nagyon nagy arc, Móron van egy pici pincéje. Induláskor az autóban hatalmas mosoly és fekete keretes szemüveg fogadott minket: ő volt a Miklós Csabi, akinek a mosolya három napig kitartott. És kitart most is, annak ellenére, hogy a pince előtt, a napon faggatjuk szegény borászt.

Sváb szőlőmesék Mórról

Itt, ahol most állunk, itt épült fel az első móri pince, amikor 1696-ban a legelső hét sváb család megérkezett Moor-ra, azaz a lápra. Mert akkoriban mocsaras-lápos völgy húzódott itt a Vénhegy alatt, a Vértestől nyugatra, a Bakonytól keletre. Mária Teréziával indult el azután az igazi fejlődés: az ide telepített németek borát garantáltan felvásárolta az uralkodó a bécsi udvar számára, így fehérboraink előbb váltak híressé  odaát”, mint idehaza. Boldog vagyok, hogy ma ezekben a mészkőből rakott pincékben borászkodhatunk mi is.

 

Az apa, a Zsolti meg én

Alapvetően hárman vagyunk: apa még tűzoltó, de ő viszi a szőlőt a magunk 7 hektárján, Eisenberger Zsolti kollégám a pincéért felel, én pedig a mindenes vagyok, szőlő, bor, vendéglátás vonalon próbálok helytállni töretlen lelkesedéssel. Ha túl sok a munka, Kata húgom is besegít. Ő egyébként tanítónő, de nagyon ért a vendéglátáshoz is, márpedig arra itt szükség van: a borbárunkban tavaly 1500-an fordultak meg, és szerencsére ennek jó része helyi erő.

 

 

Kemény szív és több bizalom

Amikor megvettem ezt a pincét, Trostmehr bácsi (neve svábul azt jelenti: több bizalom) nem azt kérdezte, ki vagyok, hanem, hogy hogy hívták a nagymamámat. A Schweighardt (keményszívű) Ágnes névre már mosolygott. Beengedett, hogy megnézzem. A környékben összenevettek a hátam mögött, hogy megvettem az akkor vizes, apró, régi pincét. Szerintem jó ötlet volt, hiszen minden innen indult.

 

7 hektár, 8 fajta

Ha szőlő, akkor nekem ezerjó, mert sokszínű, mert izgalmas és a miénk. A filoxéravész után felénk ezt választották ki maguknak a móri sváb gazdák. Ha pedig dűlő, akkor a Kőhalmi, ahol most telepítem a rajnait, a régi mészkőbánya alatt. Mióta megvettem a legszebb területet – ahogy erre hívják - a „robbantóház” mellett, már nem nevet senki a kocsmában, csak svábosan biccentenek. Tiszta dolomit és mészkő a talaj, közel a felszínhez. Süti a nap, tökéletes a vízháztartása, szeles és kitett, mégis védi a hegy, de ami a legfontosabb: meseszép. Ha majd egyszer sikerül, a házam is ide építem. Olyan hely, ahol az ember a szőlő mellett gyereket is nevelne. Felnőttem, belenőttem a szőlőbe. Kaliforniában megtanultam, milyen dolgozni, de azt is, milyen boldognak lenni. Egy ócska, öreg és gyönyörű Ford traktort vezettem, de azt az óceán partján. Akkora életérzés volt, hogy az ottani mosoly itthon is kitartott.

 

 

Szerelemből is van elég

A szőlő, a virágok, a párom és a vendéglátás. Ja és két vizsla. Nekik bejött az élet. A vendéglátást nem csak otthon gyakorlom, a DiVino-ban is helyt kell állnom. Sokat ingázom Budapest, Mór és Székesfehérvár között, de nem bánom. Csodaszép vidéket választottak az őseink, amikor itt, a Vértes tövében otthonra leltek, jó ide hazajönni. Szőlész-borásznak tanultam, a virág csak kitérő volt. 2004 óta palackozunk bort, a Bortársaság 2007-ben vette meg az első palack Nirvánát. Igazából akkor még egri virágkereskedő voltam, 2009 óta viszont újra móri, teljes erőbedobással.

 

Benőhetne már…

… a fejem lágya, de azt hiszem, sosem fog. Főleg amíg olyan barátaim vannak, mint például Ipacs Géza, akivel együtt találtuk ki a címkéimet, az arculatot. Egy-egy név azóta is odavissza hat: az ezerjó például nekem egy csoda. Először azért lett Csoda, mert azt mondtuk apával, csoda, hogy nem rontottam el. Ma már minden mozdulatunkkal, döntésünkkel arra törekszünk, hogy csoda szülessen az ezerjónkból. Évjárattól függően spontán vagy vadélesztő kultúrával erjed, hordóban, hogy a lehető leggazdagabb legyen. A Füligérnek mindig mosolyt kell csalnia az arcunkra. Tiszta gyümölcs, tiszta vidámság – ez a lényege. A rajnai pedig igazi űrhajós bor: bárhová magával visz. De az idei kedvencem a zöldveltelini. Feszes, lendületes, karakteres és kristálytiszta, ami a legfontosabb:

megmutatja, hogy honnan jövünk és hová tartunk.