Ifj. Márkvárt János

Márkvárt Márkvárt Márkvárt Márkvárt

Márkvárt Jánost kadarkakörképünk kapcsán ismertük meg. Ajánlották, jó kadarkát készít, 1935-ös gyalogtő-kékről. Közben jött a Fuxli, amikor már személyesen is találkoztunk. Ha már találkoztunk, megkóstoltuk néhány borát. Rozét – félszáraz formában, kékfrankost rengeteg gyümölccsel. Meg is látogattuk „szurdikországban”, ahol bejártunk minden dombot, völgyet és dűlőt. Innen vannak a képek és az élmény, hogy a betonúton nyolcvannal a világoskék Zsigulinál semmi nem megy jobban a löszös szurdokok, vagy ahogy itt hívják szurdikok labirintusában, hogy a szekszárdi borvidék sokkal nagyobb, és még sokszínűbb, mint azt eddig hittük és hogy Bátaszék irányában, az 56-os út mellett főzik a legjobb kávét a Kávé Házában. Meg hogy okos ember a tűző napon, üvegből nem iszik hűvös kadarkát a szőlő között, de ez már egy másik történet.

 

„Nagyapámmal kezdtük ’96-ban. Ő 86 évesen is gazdál-kodik, kaszál és folyóbort készít. 81 évesen még orszá-gos kaszáló versenyt nyert, nagyon büszke vagyok rá.

Alsóvárosi svábok vagyunk, nyakas fajta. Nem mindenben értünk egyet nagyapával. Én mára 3,2 hektáron, a saját kezem munkájával készítek palackos borokat, ő maradt 
a folyóbornál, azt csinálja a lehető legjobban. Én például csak minden második sort szántom, az övét megismeritek, minden sorközt felszánt a szőlőben.

Itt nőttem fel, ismerek minden szakadékot, szőlőt, kaszálót. Gyerekkorom óta dolgozom, hajnalban megyek, délben otthon pihenek, este végzek a szőlő között.

Szekszárdi vagyok, borász, szőlész, földműves. Élvezhető, jó bort készítek.

A címkét egy barátom rajzolta. Nem grafikus, de jó tetováló. Nincs rajta a nevem, valahogy nem alakult ki, mióta nagyapámmal külön úton járunk. Ha valakit érdekel, hátul megtalálja: ifjabb Márkvárt János vagyok.”