Bortársaság Karácsony 2019

Jet Lag

Konyári Pincészet - Balatonboglár

 

Fura egy tavaszunk van. Az év elején szárazságról beszéltek a borászok, a szőlő egy hónappal előrébb tart, mondták, július elején indul a szüret. Most meg esik. Esik és hideg van. Lelassult a szőlő és több ideje van a borásznak beszélgetni, hiszen lehetetlen kijutni a szőlősorok közé. Pedig Konyár Dani ott érzi magát a legjobban, ha éppen nem világot lát.

A kabrió

„Gyerekkoromban volt két üvegcsempe falú betontartályunk, marmonkannával vittük a bort a boglárlellei utasellátóba a család 850-es Fiatjával. Utáltam a szőlőt, mint minden gyerek, akinek ott kell dolgozni, de szüret után elmehettünk az erdőbe gombát szedni, amit nagyon szerettem. Egy szép napon apu leflexelte a Fiat tetejét, ki akarta próbálni kabrióként, de elemeire esett, így véget is ért a karrierje.

 

Az elejétől

együtt csináltuk. 1995-ben mentem az egyetemre. Az élelmiszeripari karra, szinte feleslegesen. De egyszer lekísértem egy lányt vizsgázni a „konzerv” tanszékre. A folyosón vártam rá, odajött egy tanár és közölte, hogy ha elmennék Udinébe ösztöndíjra, írjam fel a nevem egy lapra. Felírtam. Másnap telefonáltak, hogy nyertem. Nem tudom, más is felírta-e a nevét, de nekem az az utazás hozta, hogy először igazán érdekeljen ez a szakma.

 

 

2000 után

Portugáliát, Kaliforniát, Dél-Afrikát és Új-Zélandot is bejártam pincemunkásként. 2001-ben Amerikában dolgoztam, de amikor a szeptember 11-i terrortámadás után minden megváltozott, úgy éreztem, haza kell jönnöm, pedig még volt egy pár hónapom odakint. Az első gépre felszálltam, este már egy Lajkó Félix koncerten ültem a Zeneakadémián. Elment az áram, vaksötétben játszott a Lajkó, tudtam, hogy nagyon jól döntöttem, hogy hazajöttem.

 

Másnap

még teljes jet lag-ben, félálomban, szinte másnaposan Vespáztam a Kishegyen. Megláttam ezt a teraszos domboldalt, ami mellett 91 óta rendszeresen elmentünk a kishegyi csárdába, mert az összes fiatal családtag ott pincérkedett. Akkor úgy döntöttünk, hogy elfelejtjük a már kész építési engedélyt, a megtervezett egy másik helyszínen, mert itt olyan gravity flow borászatot tudnánk építeni, amilyeneket Kaliforniában láttam. Bele is vágtunk. Ha akkor nem jövök haza, ha nem járok ott, ha nem veszem észre ezt a domboldalt, akkor ma minden másként lenne.

 

A két Loliense

együtt indult 2003-ban. Három tartályunk volt, az ácsok még dolgoztak a tetőn, lent pötyögött egy-két kis tétel. Én voltam az egyetlen pincemunkás. Az első időkben este Keszeg barátommal megnéztünk egy BL meccset, ittunk egy sört, utána mentem a pincébe és egyedül körfejtettem a tartályokat. Kis családi pincét terveztünk 18 hektárral, teljes szabadsággal, élhetően, élvezhetően. Most is ketten vagyunk Lehel kollégámmal a pincében. A két Loliense adja azóta is a gerincét mindennek. Nagyon fontos borok, minden döntést úgy hozok meg, hogy mi a jó a vörös és a fehér „loliba”. Ami könnyebb, frissebb alapanyag, azt a Fecskékbe házasítom, ami pedig vastagságban, tartalomban fölfelé „lóg ki”, azt a Sessióba vagy a Pávába illesztem bele. Izgalmas kirakós hordóról-hordóra. Most egyedül kóstolok, önállóan döntök. A vörös változatot csak bordeaux-i fajták alkothatják – mindig ez a világ állt legközelebb a családunkhoz – a fehérbe sauvignon blanc, olaszrizling és chardonnay kerül.  

 

Szabadság

Ugyanazt csinálom, mint 2003-ban, talán most még nagyobb szabadságban. Sikerült 43 hektárról 30 hektár közelébe és a pince környékére koncentrálnunk a területeinket, sikerült a borfajtáink számát is redukálni és még jobban koncentrálni arra, amit szeretünk. Szigorú vagyok a szőlőben és a pincében, szerencsém volt, láttam tökéleteshez közeli borászatokat, tudom, hogy mire kell törekednem a Kishegyen. Nem csak a területeinket próbálom egyre tudatosabban rendezni, szeretném, ha ez a borvidék egyszer ismét olyan lenne, mint az Állami Gazdaság és a TSZ előtt. Rétek, legelők, vizes élőhelyek, madarak, békák és siklók. Ez is kell ahhoz, hogy itt harmónia legyen egyszer. Ilyen volt ez a táj mindig, az emlékei még megvannak, így tudjuk, hogy mi a cél itt, a Kishegyen, a szomszédos Jánoshegyen vagy a Szárhegy alatt. Nem belefásulni akarok ebbe a munkába, ebbe a tájba, hanem újra megteremteni a szépet a szőlő mellett, élvezni, szeretni, ahogy a világ legjobb részein teszik a borászok.”