Két nap Tokajban

Tokajra egy nap egyszerűen nem elég, akárhogy sakkoztunk, két naposra sikeredett a program, így is feszes tempóban, óramű pontossággal kellett a csapatot vezényelni: igazából a meglátogatott pincék közül bármelyiknél el lehetett volna tölteni ennyi időt.

Tokaj - Homonna Tokaj - Oremus Tokaj - Berecz Stéphanie

Első állomás a kizökkenthetetlenül laza Homonna Attila és a Gigerli étterem. A hátsó teremből Jimi Hendrix gitárszólója szűrődött be, amíg kitöltötték az első bort: Gigerli, majd 2007-es Határi és persze Édes Hármas. Attila főztjét is megkóstoltuk, mellé csatos palackokban érkezett némi víz is: Te Attila, ez ugye kútvíz? Perszehogy kútvíz, hagyta ránk a dolgot Attila nevetve. Állítólag itt főzik a régió legjobb kávéját, leteszteltük, szerintünk is van benne valami.

Buszsofőrünk korábban harci gépjárművet vezethetett, alig tudtuk lebeszélni, hogy a küszöbig menjen, végül az utolsó kilométereket legyalogolva érkeztünk a Szil-völgy dűlőhöz. Jeges szélben kóstoltuk vendéglátóink Szilágyi László (Gizella pince) és Balassa István borait nekifeszülve a sok kilométeres kilátásnak a dűlő fölött kialakított teraszon. Laci, hoztál végül riolit tufa mintát? Nem, de van ott egy előtted a földön – így hangzik egy hétköznapi párbeszéd a hegyen. Végül stílusosan kézműves sörrel zártunk. Bakancslista IPA-t kóstolni a Szil-völgy dűlőben, pipa.

Az Oremus pincészethez leginkább egy hosszan kitartott moll akkord illik: több kilométernyi összefüggő pincerendszer, aszúsárga félhomály és nemespenész: mégis szigorú rend és tisztaság. A kastélyszerű vendégházban 1862-es kiadványok is elhevernek csak úgy mellesleg a könyvespolcokon. Olyan évjáratokat kóstolunk, amire a legfiatalabb kollégák még talán nem is emlékeznek. Vajon mit csináltunk 1999-ben, járt a fejünkben, míg mindannyiunkat felpörgetett a cukorsokk.

A második nap első állomása Demeter Zoltán. Tokaj utcáin egy sokablakos kúria mögött, minden centijében tökéletességre törekvő, élrevasalt pince fogad minket. A feldolgozóban beépített hangfalakból halkan szól a jazz, patikai tisztaság, a hordók mellett bőrkanapé és projektor, na ilyet se gyakran lát az ember. Veres, Kakas, Boda, ébresztő savak.

Kisüt a nap, ezerféle szárnyas élőlény dong a Csirke-mál dűlőben, ahol Berecz Stephanie (Kikelet) és Bárdos Sarolta (Nobilis) fogad minket. Hosszú séta a hegyre, majd Szinyei Majálisát megszégyenítő heverészés a sauvignon blanc-szagú, frissen kaszált fűben a tőkék mellett. Tiszta, friss borok, ropognak a savhangsúlyok és később a friss retek, mellé helyi sajtok és kolbász: hogy mondják azt franciául, hogy a franciáknak üzenjük: legyenek résen?

Rőten világít a vörösagyagos, riolitos talaj a Sauska Pincészet tokaji dűlőin, sokméteres támfalak fogják közre a precízen karbantartott parcellákat. A cél a bioföldművelés és új telepítések a természetes közeg megőrzésével. A Furmint mellé Chardonnay és Pinot Noir, bizony, Tokajból. Egy percre burgundiában érezzük magunkat, míg a tokaji talajok méterenként változó sokszínűségéről van szó, közben friss, ribizlis, csipkebogyós pinot hordómintát kóstolunk és mellé mobil-grillen pirított kenyérrel kapjuk a medvehagyma-pesztót.

A buszon elszendergő, felriadó kollégákkal viccelődtünk, hogy szerintük Szepsy volt a legjobb: közeledtünk az utolsó állomáshoz. Szepsy István udvarán katonás rendben a talajminták minden egyes dűlőből, kőzettörténelemmel kezdtünk. Hogy a pince mitől ilyen rusztikus? Hát hogy olyan régen épült, hangzik a válasz, nincs ebben semmi trükk. Kétnapnyi sűrű menetrend és kóstolás ellenére feszülten figyel mindenki a többszázéve vájt pincében István szavaira. Előkerül egy 2003-as Úrágya és mi más lenne az utolsó tétel, persze hogy egy hordóminta a 6 puttonyos aszúból.