Kristály dinamó – Riesling 2018

Miért a riesling?

„A német rieslingek még soha nem voltak ennyire jók, akár borászati szempontból nézzük, akár más borvidékekhez viszonyított ár-érték tekintetében. Az éghajlatváltozásnak – Anglia és Kanada mellett – a német bor a legnagyobb haszonélvezője. Míg korábban csak nagy nehezen érett be a szőlő, és a metsző savakat ellensúlyozandó szükség volt a cukorra, most teljesen érett szőlőt szüretelnek, amiből káprázatos száraz borok születnek mind a három színben.” Jancis Robinson 2019. június 29.

Minden fajta közül a riesling formálhat leginkább jogot arra, hogy finomnak nevezzük. Illatban egzotikus gyümölcskoktél, kóstolva tüzijáték. Sziporkázó, csapongó, színpompás bor. A skála a citrusféléktől indul, hogy aztán az ananász és az őszibarack érintésével a mangóig és a sárgadinnyéig jusson el. A háttérben gyakran bújkál egy sajátos minerális jegy, ami forró gránitra vagy dízelolajra emlékeztet. A rieslingben áram folyik, felvillanyoz, fluoreszkál a sötétben.

A riesling habkönnyű és patyolattiszta. És ez két olyan tulajdonság, ami ritka kincs a mai borok világában. A német riesling gyakorlatilag famentes övezet, akinek elege van a tölgyes, vaníliás mázzal bevont fehérekből, az itt menedékre talál. A gyümölcs tiszta ízéhez ráadásul minimális alkohol társul (a félszáraz „feinherbek” esetében rendszerint 10% alatti). A riesling az egyetlen fajta, ahol a sav a ritmusszekcióból kiemelkedve szóló hangszerré léphet elő. Másutt a sav váz, tartóelem, ellensúly, a rieslingben viszont önálló esztétikai értéke van, és kellően összetett ahhoz, hogy saját történetet meséljen el. 

 

Miért nem?

Ritkán múlik el év anélkül, hogy valaki ne jósolná meg a nagy rieslingáttörést. Ám ha igazán a mélyére nézünk, akkor az érvelés többnyire annyiból áll, hogy képtelenség, hogy egy ilyen nagyszerű fajtát ne szeressenek többen. Pedig van ilyen, léteznek rétegműfajok, korukat megelőző, meg nem értett zsenik, kultsztárok, akiket soha nem kap fel a tömegízlés.

A riesling szépsége, értéke, sikere két olyan elem játékán múlik, amelyeknél radikálisabban semmi nem osztja meg a borfogyasztókat: sav és cukor. Vannak, akiknek minden fehérbor túl savanyú, és vannak, akiknél egy csipetnyi édesség is azonnali kizáró ok. Márpedig a riesling az egész skálát bejátssza: lehet fájdalmasan savanyú és lehet sziruposan édes. És aki nem járatos a német bornyelvben, az könnyen mellényúlhat. 

 

 

Rajnai kontra dunai riesling

Nem is olyan régen a határvonalak még tisztán kitapinthatóak voltak. A német rieslingeknél a szőlő többnyire az érettség alsó határán táncolt, teljes érettségre csak a legforróbb években, a legjobb fekvésekben volt esély. A borok ritkán erjedtek ki teljesen szárazra, ami éppen kapóra jött, hiszen a maradékcukor tompította a savak metsző élét. A német borkultúra az édesség fokozatainak megfelelően tagozódott, a tipikus német riesling félszáraz, könnyed, gyümölcsös, vidám bor volt.

A jóval melegebb éghajlatú Ausztriában, a Duna-völgyben, az éretlenség számított kivételnek. Itt a szárazra erjedés nem jelentett problémát, a savak nem indokolták a maradékcukrot, és tudatosan kerülték is ezt a stílust. A ’90-es évektől kibontakozó új szőlészeti hozzáállásból adódó magasfokú érettség a teljesen szárazra erjesztéssel párosulva elhozta az erőborok korszakát Wachauban. Bő egy évtizeden át a 14 százalékos alkoholfokú, botritiszes jegyekkel díszített riesling-csúcsragadozók taroltak a borversenyeken és a kalauzokban.

Hol tartunk most? A kontraszt élessége csökkent. A német riesling „kiszáradt”, a maradékcukros kategóriák a perifériára szorultak. A „Trockenwelle” 2002-ben indult be, amikor a vezető német borászatokat tömörítő Verband Deutscher Prädikatsweingüter (VDP) úgy döntött, hogy az édességi fokozatokról át kell térni a termőhely központú megközelítésre, ez az egyetlen esély a német bor megtépázott becsületének helyreállítására. A piramis csúcsára helyezett Grosses Gewächs borok csak szárazak lehetnek. A kiszárítás kiszáradást is hozott: a félszáraz rieslingek frivol bája, könnyedsége, csábító gyümölcsössége után furcsán hatottak a felpumpált extraktú, magas alkoholú, komoran minerális, gótikus borkatedrálisok. Ráment másfél évtized, hogy a GG rieslingek mosolytalan szigora megenyhüljön, és a német birtokborok megtalálják az arany középút modern változatát: a száraz felső határát közelítő maradékcukorhoz legalább olyan magas savtartalom társul és így szín, dinamika és struktúra egyensúlyba kerül.  

Az elmúlt évtizedben az osztrák riesling áramvonalasabb lett, szakítottak a barokkos túlzásokkal. Korábban szüretelnek, enyhítettek a radikális hozamkorlátozáson és megnőtt az értéke a magasabb, hűvösebb fekvéseknek. Már nem lenyűgözni akarnak, a hangsúly az eleganciára és az ihatóságra került át. 

A Pannon-medence minimális hasonlóságot sem mutat a riesling moseli „őshazájával”. Nálunk az osztráknál is jóval melegebbek a nyarak, ráadásul nem vagyunk bővében a meredek, palás hegyoldalaknak. A forró nyarakból adódó gyors érés és savvesztés eleve súlyos hendikep, a magyar borászok mégis előszeretettel rakják rieslingjeiket hordóba. Az utóbbi években kezd kirajzolódni egyfajta magyar rajnai rizling stílus, ami kényelmesebb, simulékonyabb, aromavilágában, dinamikájában tompább, mint a német vagy akár az osztrák, de szerethető és egyre jobban idomul a fajta nemzetközi sztenderdjéhez.

 

 

2018 Németországban

A 2018-as szüret után madarat lehetett volna fogatni a német borászokkal. Minden imájuk meghallgatásra talált: bőséges termés, egyenletesen érett, egészséges fürtök, csapadékmentes szüret. A mennyiség az előző évinek majdnem másfélszerese, és az elmúlt tíz év átlagát is 20 százalékkal múlta felül. A tenyészidőszak egyetlen hosszú, száraz és meleg nyárból állt, amit kivételesen kánikula sem terhelt. A borászok egyöntetűen állítják, hogy ilyen hibátlan szőlővel még soha nem találkoztak.

Az évjárat első paradoxona, hogy bár a szárazság az ellenkezőjét indokolná, a termés nagyon is bőséges volt. Ennek legvalószínűbb magyarázata, hogy a mélyre nyúló gyökerek hozzáfértek a bőséges téli csapadék által feltöltött talajvízkészlethez. A második paradoxon, hogy bár a sav nem magas, a pH-értékek meglepően alacsonyak. 2018 aligha lesz a magasfeszültségű savak rajongóinak kedvenc évjárata, de a pH-értékek alapján a borok érlelhetősége nagyon is ígéretes.

Aki beszélgetett már borásszal az éppen aktuális évjáratról, az tudja, hogy a gazda szemével nézve az időjárás mindig mostoha. 2018-ban azonban nem volt mire panaszkodni Németországban. Mind a hét bibliai sorscsapás elmaradt: se fagy, se jég, se eső, se peronoszpóra, se hőstressz, se vízhiány, se rothadás nem borzolta a kedélyeket. Még a korábbi éveket megkeserítő foltosszárnyú muslica is elkerülte a szőlőt. A hosszú, aszályos nyár hatását is csak a legfiatalabb ültetvények érezték meg. Viszont a száraz időnek hála a szőlő olyan egészségesen érkezett a pincékbe, hogy a máskor kulcsfontosságú szűrést a válogatóasztaloknál nyugodtan meg lehetett spórolni.      

Ami a borokat illeti 2018 egyenletes, nagyon magas színvonalat hozó évjárat, ritkán okoz csalódást és ritkán hódít meg új csúcsokat. Virágos, lírai évjárat, nem izmozós, nem ütős. A borok finomak a szó leghagyományosabb értelmében. Nem kell megfeszülni az értékelésükhöz. Nem kifürkészhetetlenek, hanem bájosak, vonzóak, frissek és fiatalosak. Sehol egy felhő, ami megzavarhatná az idillt. 

 

 

2018 Ausztriában

A szórványos esőkkel alig tarkított, korán kezdődő, egyenletes nyári melegnek köszönhetően emberemlékezet óta nem kezdték a szüretet ilyen korán Ausztriában. Az első minőségi bormintát augusztus 2-án adták le engedélyezésre az osztrák „OBI”-nak. Bernhard Ott augusztus utolsó hetében szüretelt, és szeptember 11-én a Spiegel - Ott egyik csúcsbora - már kóstolható állapotban volt: a hordós erjedés után már átfejtették acéltartályba.

Az Európa nagy részét jellemző hosszú forró nyárhoz képest Ausztriában a szeptember eleji eső jelentette a csavart. Az özönvízszerű csapadék jó néhány borászatnál felborította a szüreti terveket. Akik kivártak, azoknak a botritisszel is meg kellett birkózniuk. Németországgal szemben itt nem lehetett megspórolni a válogatóasztal használatát. Összességben a mennyiség a sokéves átlag fölött van, a sav minimálisan elmarad az előző évitől.

 

2018 Magyarországon

Magyarországon ez az évjárat a különböző borvidékeken radikálisan eltérő feltételeket alakított ki, ezért lehetetlen általánosítani. 1901 óta, vagyis amióta megbízható meteorológiai adatok állnak rendelkezésre, ez volt nálunk a legmelegebb év. A csapadék ugyan átlagosnak bizonyult, de térben és időben igen szeszélyes eloszlásban: februárban és márciusban az átlagot kétszeresen múlta felül, és a nyár folyamán az ország legcsapadékosabb részein (Bakony környéke) ötször annyi esett, mint a legszárazabb tiszántúli régiókban. A magyar riesling szempontjából meghatározó dunántúli területeken özönvízszerű esőzések okoztak komoly károkat. A Pannonhalmi Főapátságnál pl. a 10 hektárnyi rajnai rizling ültetvényből mindössze 2 hektáron tudtak az elvárásoknak megfelelő szőlőt szüretelni.