Mi jár a fejedben?

Az év első hónapjait mindig tervezéssel töltjük: melyik borokat, borvidékeket, fajtákat járjunk körül még jobban, mi történjen a borboltjainkban, milyen nekünk és a vásárlóinknak is izgalmas témákra fókuszáljunk. A témák közül egy különösen foglalkoztat minket: hogy készül a bor, a metszéstől a palackozásig. A borászaink is ugyanígy terveznek, bár náluk a következő év már egy kicsit korábban, rögtön a szüret után kezdődik.

A törekvéseik nagyon hasonlók: fejleszteni a technológiát, természetesebb módon művelni a szőlőt, tovább csiszolni az elmúlt évjárat tapasztalatai alapján, kísérletezni és legfőképp még jobb borokat készíteni. Hat borászunkat kérdeztük a 2016-os terveikről.

Egy átlagos évért imádkozunk az Apátságban

Liptai Zsolt – Pannonhalmi Apátság

 

Az előző több mint egy évtized tapasztalatai alapján próbálunk minőségben, gondosságban, válogatásban, szebbet, színesebbet letenni az asztalra. Ennek az egyik legfontosabb része, hogy a meglévő tapasztalatok alapján mazsolázunk a konvencionális és az úgynevezett ökológiai vagy természetes szőlőművelés értékei között. Azért reménykedünk egy – időjárási szempontból – átlagos évben, mert ez adja a legnagyobb lehetőséget a kísérletezésre, a tanulásra, az arányok még pontosabb megtalálására. Szóval 2016-ban csiszoljuk

 

 

Már saját szőlőben, organikusan

Szabó Gyula, Káli Kövek – Köveskál

 

Idén mindenben fejlődünk majd: a sok kutatás után, főként vásárolt szőlőből született faluborok mellett most a saját területekre gyúrunk a Fekete-hegyen, ezen az óriási vulkáni bazaltplatón. Ráadásul itt már azt is kipróbáljuk, milyen bort ad az organikusan gondozott szőlő. A borkészítésben idén tovább csökkentjük a nomád körülményeket. Aki járt már a köveskáli kis pincében, tudja, miről beszélek. Új erjesztő és érlelő tér épül. Hűthető, szuper. A kert a rezedákkal tavasztól őszig mindenkit vár, de ott is finomítunk a vendéglátáson, és ha a szomszédok engedik, a bulik is folytatódnak.

 

 

Még jobb rozét fogok készíteni

Dúzsi Tamás, Szekszárd

 

Nekem a legfontosabb ’16-ban is: még jobb rozét készíteni. Sokan mondják, hogy ez a legegyszerűbb műfaj, de én ezt a véleményt nem osztom. A jó rozé olyan, mint egy lendületes, erős fiatalember: a szőlőnek is olyannak kell lennie. Nagy, zöld lomb, dinamikus karakter, semmi korlátozás, csak egészséges kontroll. Mondom, mint egy fiatalember. A rozé nem a tőkék koráról szól. Tápanyagban gazdag talaj, ifjú tőkék – tíz éves korukig a legjobbak alaprozénak. A nagyobb anyagból, az idősebb tőkék terméséből a válogatások készülnek el: cabernet, pinot, syrah – ezekre még több figyelmet szentelek ’16-ban.

 

 

Egyensúly a szőlőben és a borban

Rakaczki Gábor, Sauska – Tokaj

 

Medve és Padi-hegy. Két nagyon fontos területünk, ahol nagyobbrészt a magunk szomszédjai  vagyunk. Itt a legkisebb az átfertőződés veszélye, ezért ebben a két dűlőben próbáljuk a legkevesebb vegyszert alkalmazni, a legtöbb természetes anyagot használni. Kísérletezünk, olvasunk a bio és biodinamikus művelésről, keressük az utunkat ezen a területen is. 2016-ban az egyensúly megtalálása a cél, hiszen termelési oldalról óriási kihívás, lehetőség és ugyanakkor veszélyes is. Éppen, mint a legkedvesebb hobbim, a hegymászás. Ott is komoly célok állnak előttem 2016-ban.

 

 

Most az iskolázás foglalkoztat

Franz Weninger, Sopron

 

Ami a magánéletemet illeti, a nagyobbik fiam, Paul nemsokára kezdi az iskolát, amit nagyon izgatottan várunk Petrával. A szőlő és a bor pont olyan, mint egy gyermek felcseperedése. A természetesen gondozott dűlők, a talaj egészsége, amely a növény immunrendszerét adja. Az erjesztés kicsit, mint a születés. Természetes vagy mesterséges úton is végbemehet. Az érlelés pedig, mint a nevelés és iskolázás. Most ez az iskolázás foglalkoztat: nem vonok be több 500 literes hordót, inkább a nagyméretű hordókat kedvelem, abból is minél homogénebbet korban és fajtában. Eggyel kevesebb változó, hogy az érlelésnél a fajták és a dűlők valódi jegyei érvényesüljenek. Ami ugyancsak nagyon hajt most, az a 2015-ös évjárat. Fantasztikus végigkísérni a fejlődését az ilyen remek évben készült természetes boroknak.

 

 

2016-ban A vadakat oltjuk

Márkvárt János, Szekszárd

 

Miután kipótoltuk a két öreg, gyalogtőkés kadarka területet Heimann Ágiék sikeres szekszárdi klónkísérleteiből származó P147-es kadarkával, 2016-ben az átoltás foglalkoztat. Hiszek az öreg tőkék erejében, ezért a drágább megoldást választottam: nem vágok ki szőlőt, nem telepítek újra, hanem az olaszrizling tőkék nemes részét levágva a vad gyökérre oltom a bodzási kékfrankosból válogatott vesszőket. Az öreg tőkék vad gyökerébe oltva újul meg két terület. Hiszek benne, hogy Szekszárd erről a két fajtáról, a kadarkáról és a kékfrankosról kell, hogy szóljon. Egyre több időt töltünk kislányaimmal, és a párommal a szőlőben. Most még csak nyáron, egy lakókocsiban, pár év múlva talán végleg ott lesz az otthonunk. Pár kilométer a szekszárdi city a zsigulival, de mintha a paradicsomban lennénk.