Moric – határok nélkül

Roland Velich-hel találkozni különleges élmény. Szuggesztív és magabiztos, nyugodt és nyitott. Egy minden részletében kidolgozott gondolatrendszer biztonságának és most már gyakorlati sikerének tudatában beszélhet. Tíz évvel ezelőtt elhanyagolt, pusztulásra ítélt dűlőkben kezdett dolgozni, hogy bebizonyítsa, a kékfrankos is adhat Burgundiát idézően kifinomult borokat. Ma már a legtekintélyesebb borkritikusok kedvence, neves burgundi borászok látogatják meg Grosshöfleinben, borai rekordáron kelnekel, és Ausztriában új iskolát teremtett. Rajong Burgenlandért és a kékfrankosért, de idegen tőle a bezárkózás. Magyar fülnek különösen jólesik hallani, hogy mennyire jól ismeri hazánkat, és milyen sokra tartja Somlót, Tokajt és a furmintot.

Moric Moric Moric Moric Moric

A Velich-sejtés
Velichnek hívják, de a borászat neve Moric. A borászat osztrák, a név magyar. Ausztria legkeletibb tartományában, Burgenlandban található, aminek fővárosa Sopron. Roland Velich borászcsaládból származik, de előbb lett krupié, mint borász. Még korábban politikatudományt és filozófiát hallgatott. Az ezredforduló környékén, immár gyakorlott borászként, fejébe vette, hogy kideríti, mire képes Pannóniában a kékfrankos, ha megkapja mindazt, amit Burgundiában a pinot noir. Az volt a sejtése, hogy a kékfrankosban megvan a burgundi pinot noir selymessége, a piemonti nebbiolo tanninszerkezete és az észak-rhône-i syrah fűszeressége, és ez egy olyan kombináció, amiből valami egyedi és igazán nagy születhet. Alig néhány kilométerre a magyar határtól, Sopronnyéken (Neckenmarkt) és Locsmándon (Lutzmannsburg) találta meg azt a két dűlőt, ami alkalmasnak tűnt a kékfrankosban rejlő potenciál feltérképezésére. Azóta tizenhárom szüreten van túl, és borait a legnagyobb borkritikusok, többek között David Schildknecht (Robert Parker) a 2006-os Neckenmarktot 96 pontra, Jancis Robinson a 2009-est 18 pontra, a Falstaff magazin pedig a 2011-est 95-97 pontra értékelték. A Velich-sejtés igazolódni látszik, a kékfrankost egyre többen fogadják el értékes, izgalmas és eredeti fajtának.
 
Burgundia Burgenlandban
A kékfrankost természetesen nem Roland Velich fedezte föl Ausztriának (Burgenlandben az összes kékszőlő 4/5-e kékfrankos). De benne fogalmazódott meg először, hogy a kékfrankos inkább pinot, mint cabernet, Burgenland inkább Burgundia, mint Toscana. Szerinte az ezredforduló környékén sikeres osztrák kékfrankosstílus zsákutcába jutott: az érettség, a nagyság hajszolása, a barrique hordók nyakló nélküli alkalmazása a fajta lehetőségeinek
félreértésén alapult.
Burgenland Burgundiához hasonlóan hűvösebb klímájú terület, ahol az érettség elérése soha nem triviális. A kockázat nyereségoldala, hogy a lassú érési folyamat és a napi hőingadozás árnyalatokban gazdag, egyedi és izgalmas borokat eredményez. Ráadásul, a pinot noirhoz hasonlóan, a kékfrankos a termőterületnek megfelelően mindig más kottából játszik. Vagyis kiválóan alkalmas annak megjelenítésére, ami a franciák „gout de terroir”-nak hívnak.
„Ez az a zamat, amit egy darabka föld hív elő a szőlőből. Ez az igazán nagy dolog – a találkozás a természettel. Annak művészete, hogy hagyjunk valamit megszületni, valami olyat, amit semmilyen technológiai hókuszpókusz nem tudna elővarázsolni” – mondja Velich.
 
Hagyomány újratöltve
Velich gondolatrendszerében alapvető parancs az önmegismerés, és ez a borászat szempontjából két dolgot jelent: a borvidék történelmi gyökereinek, illetve szőlőművelési hagyományainak föltárását. Európa az ő szemében nem országok, hanem régiók összessége. Ezért minden alkalmat megragad, hogy elmondja, Burgenland (az Őrvidék) a történelem folyamán Magyarországhoz tartozott, és még száz évvel ezelőtt is a burgenlandi borok import terméknek számítottak Bécsben.
A magyar hagyományok előtti tisztelgésként döntött úgy, hogy a borászat nevét tz helyett c-vel írja. Meggyőződése szerint a Kárpát-medencének két világszintű fajtája is van: az egyik a kékfrankos, a másik a furmint.
Ami a szőlőművelési hagyományt illeti, szerinte a modern, vegyszeres gazdálkodás elterjedése előtt a gazdák gyakorlatilag biodinamikus művelést folytattak: mivel a védekezéshez jobbára csak természetes eszközök álltak rendelkezésükre, együtt kellett élniük a szőlővel, hogy azonnal beavatkozhassanak, amikor bajt észlelnek. Egy másik fontos és ma újfent modernnek ható elem a sűrű térállás. Azokban a régi, elhanyagolt ültetvényekben, amelyeket Velich Lutzmannsburgban és Neckenmarktban mentett meg, majdnem háromszoros a tőkesűrűség a gépi műveléshez optimalizált szőlőkhöz képest. Újabb bónusz, hogy a helyenként százévesnél is idősebb, karós művelésű tőkéken kevés és kisméretű fürt terem, a bogyók ritkásak és aprók. Mindez együtt jóval közelebb esik a burgundiai gyakorlathoz, mint a mai osztrákhoz. Velich szerint a borász feladata minél kisebb torzítással előhívni azt a képet, amit a területről és az időjárásról egy adott évben a szőlő készített. Amikor a fürtöt levágják a vesszőről, eldőlt a minőség felső határa.
„A szőlőben minden információ benne van, ami ahhoz szükséges, hogy nagy bor váljék belőle. Az én feladatom, hogy a jelet ne rontsam le” – mondja. A pincében a minimális beavatkozás híve; amit lehet, a természetre bízza. Nem használ fajélesztőt, nem használ kishordót, hosszú héjontartás, hosszú seprőntartás, minimális kén, és nem derít, nem szűr. Az eredmény: eleven, gyümölcsös és minerális borok, amelyek könnyedségük mellett hosszúak és jól ihatóak.
 
Álmodni csak pontosan, szépen
Talán túlzásnak hat, hogy Roland Velich Sopront rendszeresen Beaune-hoz hasonlítja. De hasonló aránytévesztésnek tűnhetett, amikor 10 évvel ezelőtt arról álmodott, hogy a kékfrankost új pályára állítja, és teljesítményét az általa ismert legnagyszerűbb borvidék legkiválóbb boraival mérik majd. Amikor felbontotta nekünk a 2002-es Neckenmarktot, mi is úgy éreztük, hogy ez a 12 éves bor valami olyat tud, amit kékfrankostól csak egy fantaszta várhatna el.