Olaszrizling, a magyar Volkswein

Ha azt a feladatot kapnánk, hogy három szóban foglaljuk össze a magyar bort, akkor talán a fröccs, bikavér, aszú trió lenne a legokosabb választás. Fajtára lefordítva ez az olaszrizlinget, a kékfrankost és a furmintot jelentené. Az aszú ugye a „királyok bora”, inkább nemzeti büszkeség, mint napi kenyér. A kékfrankost egyelőre viszik az osztrákok, hiába prüszkölünk, hiába a mind fényesebb sziporkák – a fajta azé, aki minőséget és marketinget tesz mögé. Ebben a trióban az olaszrizling az igazi Volkswein.

A Gyulánál Az Olaszrizling Az Olaszrizling A rezeda A pohárban

Ő terem a legnagyobb területen, sokan ezen szocializálódunk, ez a szánkban az alapíz. A bor, aminek illatára, zamatára, savára receptoraink kamaszkorban beállnak. És ezért a fajtáért nincs tülekedés, megtarthatjuk magunknak. Százból kilencvenkilencen így gondolnánk.

 

De mi az az olaszrizling?

Mekkora sokk, hogy a szőlőfajták Enciklopédia Britannicáját fellapozva – Wine Grapes, Allen Lane, 2012 London –, hiába keressük az ’o’-nál az olaszrizlinget. Vagy a ’w’-nél a Welschrieslinget. Mindkét helyről tovább utalnak bennünket a Graševina szócikkhez. Horvát szomszédaink ugyanis eltérítették a mi olaszrizlingünket: csak bolhabetűs szinonima az öklömnyi Graševina fontok alatt. Azt a könyv szerzői is érzik, hogy döntésük magyarázatra szorul. Arra hivatkoznak, hogy ez Horvátországban a legelterjedtebb fajta, és hogy a Laški Rizling, Olasz Rizling, Riesling Italianico stb. félrevezető elnevezések, mert az olaszrizling sem nem olasz, sem nem rizling.

Az első érvre azt felelhetnénk, hogy ez nálunk sincs másként, bár tény, hogy a horvát termőterület közel kétszer akkora, mint a magyar. A másodikra nincs igazán válaszunk, az olaszrizling valóban nem riesling, és amennyire visszafejthető, az eredete Közép-Európához, közelebbről a Duna völgyéhez és Horvátországhoz kötődik, Észak-Olaszországban csak a 19. században jelent meg. Más források szerint a franciaországi Champagne és a németországi Heidelberg útvonalon érkezett ide és terjedt el pillanatok alatt, a filoxéravészben elpusztult szőlők helyén. Hely pedig volt elég: a gyökértetű a kötött talajú területeken a szőlők kétharmadát elpusztította, s ahogy az íreknél a krumplivész töltötte meg az újvilágba induló hajókat, itthonról a szőlővel és a szőlőben dolgozók többsége választotta kényszerű új hazának Amerikát.

 

Honnan? Hova?

Valódi eredetét, rokonságát sokáig homály fedte. Most már tudjuk, hogy okkal: ez egy magányos, ősi fajta. Családfája nem tartogat izgalmakat, nincsenek meglepő ősei, neves rokonai, sikeres utódai. Hallott már valaki a bussanellóról vagy a flavis-ról? A genetikai nyomozás egyetlen érdekes apróságot tárt fel: egy Dél-Spanyolországban termesztett fajta, a Borba DNS-profilja azonos az olaszrizlingével.

 

Milyen a jó olaszrizling?

Miközben szeretnénk örökbe fogadni, a nevünkre venni, a horvátokat pedig a láthatástól is eltiltani, alig tudunk róla valami jól megragadhatót mondani. Például máig nem sikerült a sokat emlegetett rezeda mellé olyan virágot állítani, aminek kicsit többen ismerjük az illatát. Pedig való igaz, a tiszta vérvonalú olaszrizlingek illata kifejezetten florális, leginkább talán virágos rétre emlékeztet. A másik gyakori jegy, a mandula, ami illatban, ízben, lecsengésben egyaránt gyakran fölfedezhető. A harmadik meghatározó tulajdonsága a finoman vibráló savszerkezet; az éretten szüretelt olaszrizlingben soha nincsenek metsző, izgága savak. Persze az olaszrizling nem a drámai belépők, a 3D-s akciójelenetek bora. Lehet komplex, elegáns, árnyalatokban gazdag, főleg, ha vulkáni talajon terem. Az olaszrizling köves talajon szárnyakat kap, de alapjáratban inkább az otthonosság, a nyugalom és biztonság bora. Hazatalálás a kalandozások után. Szép, kedves, késői szürettel akár testes, kiváló, mély olaszrizlingek is jöhetnek agyagos, vörös homokköves, löszös talajról, mégis talán az igazán markáns, hosszú életű egyéniségek szülőhelye a Balaton-felvidéki tanúhegyek vidéke, illetve Somló. Egy Györgykovács vagy Bakó Ambrus például évről évre Phaeton a Volksweinok között.

 

A filoxéra

avagy latinul Viteus vitifoliae a törpetetvek családjába tartozó kártevő, amely az újvilágból érkezett Európába, ahol gyorsabban megismerték, mint a Dallast. 1863-ban Franciaországban ütötte fel először a fejét, ’75-ben már Pancsován, a mai Szerbia területén szívogatta a hajszálgyökereket és pusztította az értékes szőlőt, amelyből a társadalom egy jelentős része élt.

Mivel a finóca néven is ismert apró szörnyeteg a kötött talajon érzi legjobban magát és akkoriban szőlőt leginkább ilyen területekre ültettek, a kontinens ültetvényeinek kétharmada alig három évtized alatt kipusztult. Hiába a társadalmi összefogás, a szőlőforgalmat érintő korlátozások és a tudatos államilag szervezett védekezés, a végső megoldást csak az ellenálló amerikai oltványok és a homoki szőlőtermesztés elterjedése hozta meg (hiszen az alacsony szilikát tartalmú talajon nem él meg a rút féreg). Így történt, hogy az addig furminthangsúlyos fehérboros területeken az olaszrizling, mint ellenálló és bőven termő fajta pillanatok alatt elterjedt a hirtelen jött borhiányban.