„Gyüttmentek” vagytok Köveskálon vagy idevalósiak?
Itt születtem, itt nőttem fel. Beát Tapolcáról hoztam haza. A Pálffy családnevet régóta jegyzik itt a faluban, apai és anyai felmenőim is több száz éve itt élnek Köveskálon. Felénk sosem lehetett másból megélni, mint szőlőművelésből és borkészítésből - a Fekete-hegy alatt szinte mindenki szőlővel foglalkozott, nagyapám ebből élt, édesapám életének is meghatározó része volt a borkészítés.
Hagyománytisztelő, családi pince, azt mondod…
Ez a legfontosabb. Néhány éves kitérő után a 90-es évek közepén tértünk vissza a szülőfalumba. Kevesen tették meg, mi visszakanyarodtunk. Ekkor kezdett foglalkoztatni a borászkodás. Talán ekkor felejtettem el a gyerekkori emlékeimet, amikor a többiek fociztak én meg apámmal metszettem, kapáltam. A Borbarátban olvastam egy interjút Szeremley Hubával múltról, lehetőségekről, arról, hogy milyen nagyszerű dolog a szőlő. Lelkesen belevágtunk. Persze mindent elölről kellett tanulnunk az első fellángolás után - autodidakta módon kezdtem, azután borász iskola jött.
Ez kellett ahhoz, hogy borász légy?
Ha nem jártam volna suliba, nem lenne papírom. Ennyi. – mosolyog Gyula. Amit tanultam, azóta tanultam meg a szőlőben, barátoknál és a saját pincénkben.
Nagyapád, édesapád mit szólna a mai munkátokhoz?
Édesapám morogna. Nem értené, mit csinálok, miért korlátozom a szőlőt, miért keresek kisfürtű oltványokat, váll nélküli kékfrankost. A TSZ időkben szocializálódott. Nagyapám szerintem büszke lenne. Amikor hazajöttünk, kiszanáltuk a régi nagy hordókat, fajélesztőt használtunk, ahogy az iskolában tanultam, de nem lettek jobbak a borok, mint apué. Aztán újratanultunk a fogásokat, kezdtük az elején, hallgattunk azokra, akik okosabbak voltak nálunk és jöttek a saját ötletek is. Használt kishordókat vettünk, az ülepített mustot spontán erjesztve, azután seprőn érlelve, természetes módon készülnek a borok. Valahogy így csinálhatta nagyapa is.
Akkor megérkeztetek?
Meg. De mindig van fejlődési és tanulási lehetőség. Most itt van velünk Attila fiam és Gyula. Mindketten végzett szőlészek-borászok, benne vannak a családi csapatban. Próbáljuk közösen meghozni és végrehajtani a döntéseket.
Természetesen?
Természetesen. Érett szőlőből, vegyszerek nélkül, rézzel, kénnel, 2007 óta növényi kivonatokkal dolgozunk, de nem vagyunk minősítve, mint bio vagy organikus pince. Nem is ez a fontos, hanem a tevékenység. Koncentrált alapanyaggal, nagyon leválogatott gyümölccsel próbáljuk megmutatni, mire képes a Fekete-hegy. Nagyapáink idejében a bakon sem lehetett tömeget termelni, nekünk sem lehet más a célunk, ahhoz, hogy a termőtalajt, az itteni adottságokat megmutassuk úgy, hogy minél kevesebb, kisebb fürtbe koncentráljuk a hely erejét, mineralitását. Itt dől el minden, ettől függ, hogy mit érzünk a végén a borban.
6 hektár?
Most hat, de ez kevés ahhoz, hogy kimozogjuk. A két fiam segítségével már nagyobb területet tudunk művelni. Ráadásul van a faluban egy segítségünk is. Egészséges növekedésben vagyunk, most éppen furmintot, ahogy itt hívják, szigetit telepítünk. Hihetetlen szerencsések vagyunk a Fekete-hegy talajával. A friss mélyszántáson is látszik itt, a pince előtt, hogy méterről méterre változnak a meszes, vulkanikus, agyagos foltok a talajban. Nagy lehetőség, meg kell tanulnunk élni vele.
