Márpedig Kiss Gábor és Rácz Miklós sokat vannak együtt. Egyrészt, mert ugyanazt csinálják, ugyanott, ha nem is mindenben ugyanúgy. Már az iskolában is. Akkor még Pesten, a kertészetin. Ma pedig a munkahelyen, mert Gábor a Matias birtokért felel, Miki pedig azon belül a pécsi ültetvények rendjéért. Aztán rohannak haza, Nagyharsányba, Diósviszlóra (ami Gábor szerint csak adminisztrációs hiba folytán lett a borvidék része), hogy a saját szőlőt gondozzák.

Gábor az erdélyi Szilágyságból érkezett Villányba. Szilágysomlyón régen minden dombot szőlő borított, bor és hagyományos pezsgő készült a városban. Gáborék családja is borászkodással foglalkozott, ezért történt, hogy amikor szőlész édesapja 1989-ben hirtelen elhatározással vonatra rakta a családot, fél vagont a hordók foglaltak el.

Miklós viszont „tüke” pécsi apai ágon, azaz Ráczék több mint három nemzedék óta ott élnek és volt szőlőjük a Szkoko-hegyen. Mert bizony ettől lesz tüke egy pécsi.

Mikivel és első borával egy fiatal borászoknak szervezett borversenyen találkoztunk, Kiss Gábort pedig – bár 2001-óta ismerjük, és gyakran találkozunk vele, amikor a Lánchídban bort, a szomszéd Baldaszti’s-ban pedig sajtot vesz – csak most, a tavaszi villányi kirándulásunkon kerestük fel kisharsányi pincéjében.

„Attól félek a legjobban, hogy egyszer arra ébredek, hogy elment fölöttem a világ, emiatt folyamatosan kóstolunk, kérdezünk, nyitottan járunk mindenhol” – meséli Gábor, mert, hogy kóstolni is együtt kóstolnak. Folyamatosan, magyart és külföldit, hogy képben legyenek.

Kiss Gábor most 10 hektáron gazdálkodik és van két traktorja. Mikinek majd csak lesz. A mostani három hektárhoz még nem talált megfelelően kicsi kabriót. Semmi technológia, szapulja is nevetve Gábor: „Iszonyatosan lassan metszenek az apjával. Reggel kérdezem, hogy hol tartanak, kiderül, hogy megint alig haladtak, mert beszélgettek, gondolkodtak apával fenn, a hegyen.”

„A nap nagy részében a pincében vagyok – meséli Miki – utána rohanok a szőlőbe, mert nekem 10% a borászkodás, 90% a szőlőmunka. Na jó, időnként Gáborral eljutunk fallabdázni, ilyenkor elvileg mindig megver, legalábbis a kollégák másnap így tudják.”

Gábor előtt Wachau-i példák lebegnek, maximum 15 hektár, németes precizitással művelve, azaz annyi terület, amit egy személyben felsőfokon el lehet még látni. Miklós ösztönösebben működik: „Minden felé nyitott vagyok, kérdezek, próbálok folyamatosan tanulni. A sokéves tapasztalatot nem pótolhatom, de szerencsém van a munkámmal. Rengeteget kóstolok és hét borvidékről párhuzamosan érkezik a szőlő, így látom, hogy egy-egy évjáratban mi történik”
„Amúgy is kell ma még egy fix munkahely – folytatja Gábor – a teljes életünket, a szőlőt, a pincét önmagunknak kell megteremtenünk, ehhez kell a háttér, akkor is, ha – ahogy Miki fogalmaz – Villány olyan borvidék, ahol csak Lexus terem.” Gábor 2011-től már spontán erjeszt, bio művelésre áll át, mindketten a lehető legtermészetesebben, saját kezükkel készítik a boraikat. A technológiában nem ellenséget, lehetőséget látnak, a tisztaságot és tudatosságot mindenek elé helyezik. „Sokat változtam az elmúlt években, főleg ízlésben. Ma már sokkal rövidebb ideig áztatok héjon, mert korábban szeretném élvezni a boraimat. Míg egy-egy cseresebb, testes 2003-as borom most lép az igazán élvezhető kategóriába, a ’11-es borok már most nagy örömet okoznak.”