Magazin

Rácz Miklós Tamás és Kiss Gábor

„Mit csinálna a kézműves borász, ha lenne pénze? Fejlesztené a technológiát.”

Így kezdődött a beszélgetés Pécsett, a színház előtt Rácz Miklóss al és Kiss Gáborral, ahol tényleg szépek a lányok a csészényi téren, ahol tényleg ott ül Lovasi András a kávézóban, és ahol hétfőn délután két órakor olyan élet van, mint Barcelona főterén. Pécs mediterrán város, a fiatal villányi borászoktól meg az isten mentse meg az embert, ha együtt vannak.

Márpedig Kiss Gábor és Rácz Miklós sokat vannak együtt. Egyrészt, mert ugyanazt csinálják, ugyanott, ha nem is mindenben ugyanúgy. Már az iskolában is. Akkor még Pesten, a kertészetin. Ma pedig a munkahelyen, mert Gábor a Matias birtokért felel, Miki pedig azon belül a pécsi ültetvények rendjéért. Aztán rohannak haza, Nagyharsányba, Diósviszlóra (ami Gábor szerint csak adminisztrációs hiba folytán lett a borvidék része), hogy a saját szőlőt gondozzák.

Gábor az erdélyi Szilágyságból érkezett Villányba. Szilágysomlyón régen minden dombot szőlő borított, bor és hagyományos pezsgő készült a városban. Gáborék családja is borászkodással foglalkozott, ezért történt, hogy amikor szőlész édesapja 1989-ben hirtelen elhatározással vonatra rakta a családot, fél vagont a hordók foglaltak el.

Miklós viszont „tüke” pécsi apai ágon, azaz Ráczék több mint három nemzedék óta ott élnek és volt szőlőjük a Szkoko-hegyen. Mert bizony ettől lesz tüke egy pécsi.

Mikivel és első borával egy fiatal borászoknak szervezett borversenyen találkoztunk, Kiss Gábort pedig – bár 2001-óta ismerjük, és gyakran találkozunk vele, amikor a Lánchídban bort, a szomszéd Baldaszti’s-ban pedig sajtot vesz – csak most, a tavaszi villányi kirándulásunkon kerestük fel kisharsányi pincéjében.

„Attól félek a legjobban, hogy egyszer arra ébredek, hogy elment fölöttem a világ, emiatt folyamatosan kóstolunk, kérdezünk, nyitottan járunk mindenhol” – meséli Gábor, mert, hogy kóstolni is együtt kóstolnak. Folyamatosan, magyart és külföldit, hogy képben legyenek.

Kiss Gábor most 10 hektáron gazdálkodik és van két traktorja. Mikinek majd csak lesz. A mostani három hektárhoz még nem talált megfelelően kicsi kabriót. Semmi technológia, szapulja is nevetve Gábor: „Iszonyatosan lassan metszenek az apjával. Reggel kérdezem, hogy hol tartanak, kiderül, hogy megint alig haladtak, mert beszélgettek, gondolkodtak apával fenn, a hegyen.”

„A nap nagy részében a pincében vagyok – meséli Miki – utána rohanok a szőlőbe, mert nekem 10% a borászkodás, 90% a szőlőmunka. Na jó, időnként Gáborral eljutunk fallabdázni, ilyenkor elvileg mindig megver, legalábbis a kollégák másnap így tudják.”

Gábor előtt Wachau-i példák lebegnek, maximum 15 hektár, németes precizitással művelve, azaz annyi terület, amit egy személyben felsőfokon el lehet még látni. Miklós ösztönösebben működik: „Minden felé nyitott vagyok, kérdezek, próbálok folyamatosan tanulni. A sokéves tapasztalatot nem pótolhatom, de szerencsém van a munkámmal. Rengeteget kóstolok és hét borvidékről párhuzamosan érkezik a szőlő, így látom, hogy egy-egy évjáratban mi történik”
„Amúgy is kell ma még egy fix munkahely – folytatja Gábor – a teljes életünket, a szőlőt, a pincét önmagunknak kell megteremtenünk, ehhez kell a háttér, akkor is, ha – ahogy Miki fogalmaz – Villány olyan borvidék, ahol csak Lexus terem.” Gábor 2011-től már spontán erjeszt, bio művelésre áll át, mindketten a lehető legtermészetesebben, saját kezükkel készítik a boraikat. A technológiában nem ellenséget, lehetőséget látnak, a tisztaságot és tudatosságot mindenek elé helyezik. „Sokat változtam az elmúlt években, főleg ízlésben. Ma már sokkal rövidebb ideig áztatok héjon, mert korábban szeretném élvezni a boraimat. Míg egy-egy cseresebb, testes 2003-as borom most lép az igazán élvezhető kategóriába, a ’11-es borok már most nagy örömet okoznak.”

Magazin