Robert Gilvesy-nél a Szent György-hegyen

Amikor felértünk a hegy szoknyájára a Gilvesy pincéhez, csak mosolyogtunk Robert ötletén: szaladjunk fel a hegytetőre, piknikezzünk ott, csodálatos ilyenkor. Ott majd megkóstoljuk a ’15-ös Mogyorós sauvignont és a Tarányi rajnait – mondta.

 

Felszaladtunk. Nem sejtettük, hogy szó szerint futólépés lesz belőle. A fotósunkat, Miklóskát kétszer kellett megkeresni, majd egy újraélesztést követően hősiesen felértünk a tanúhegy platójára. Robert a tetőn megkérdezte: szerintetek tetszene az embereknek, ha feljárnánk ide kóstolni? Persze, csak nem ilyen tempóval. Ez lett volna a válasz, ha már meg tudunk volna szólalni. De komolyan. Aki nem járt a Szert György-hegyen, az gyorsan pótolja: bazaltorgonák, kőfolyások, várrom az erdőben, hét régi kápolna (sajnos némelyik már csak romjaiban) és felejthetetlen panoráma a tóra és a hegyekre. Távolban a Somló, megdobban tőle az ember szíve.

A kenyér

Amikor visszaérünk a pincéhez, Kovács Bea, a Búzalelke pékség alapítója érkezik Kisapátiból, egy kosár kenyérrel. Ötféle, jófajta.

Bea: Kovászolt kenyér, most éppen Robert rajnai rizling mustjából erjesztett kovásszal. Sauvignonnal is megpróbáltuk, de túl karakteres lett. Olyan volt a friss kenyér íze, mintha már meg lenne kenve kacsazsírral. Szerintem benne van a hegy, de lehet, hogy csak én látom bele. Fontos, hogy még valami belekerült, ami innen való: a búza mellé a szőlő is. Hosszú erjesztés és érlelés a jó kovász titka, mint a bornál. A Bibliában is együtt járt a kettő.

Rob: Beával először a káptalantóti piacon találkoztunk. Mindig letett nekem kenyeret a helyi kisboltban, én meg otthagytam az árát. Ma már együtt nyomjuk a faluban a „streetfoodot”.

Utcán leszünk, tüzet rakunk, ott eszünk – ez volt az első esemény neve. Minden a helyi dolgokból indult, ma meg már közös büfénk is van: az Attrakció. Van egy kedvenc szendvicsünk, juhtúróval, hagymalekvárral, salátával, a végén megvasalva, sőt briósunk is van Ódor Dezső-féle juhvajjal. Ő a helyi sajtos.

 

Az ember

Rob a tökéletest keresi – az organikusan művelt szőlőben, az abból készült borokban, az ételekben, a tájban, és építészként az épített környezetben is. Ebben az emberi oldalon is következetes: környékbeli, hozzá hasonló gondolkodású fiatalokkal veszi körül magát. Ruppert Márton, a borásza is ilyen.

Marci: Igazából én találtam Robit, és nem ő engem. Volt a suliban kiragasztva egy tört magyarsággal írt e-mail: borászt keresek a Szent György-hegyre. Lefotóztam, de nem törődtem vele egy hónapig. Amikor a fotókat töröltem egy este, gondoltam visszaírok, és elkezdtünk beszélgetni… Hat éve együtt műveljük a szőlőt, készítjük a bort, néha nagy vitákban, de többnyire nagy egyetértésben. Ne piknikezz a kanadaival!

Rob: Második generációs kanadaiként, két magyar származású szülővel egy farmon nőttem fel három testvéremmel, Kanadában. Kanada néha hiányzik, de itt is van egy nagy tó.  Hasonlít a feeling. Fejben kicsit kanadai vagyok, szívben teljesen magyar.

 

River Cottage a Balatonnál

Rob: Gill Merrellel, a River Cottage séfjével nemrég találkoztunk. Volt egy fantasztikus vacsoránk, nagyon motiváló minden részletében. Ahogy és amiket főzött, aztán a végén három órát beszélgettünk. Imádom a River Cottage-sztorit, valami hasonlóban gondolkodunk itt is. Amit megtermelnek, megtalálnak, megfognak, azt nagyon szépen el tudják készíteni. Sosem hivalkodó, mindig ízletes, amit csinálnak. Ilyenek voltak Gill fogásai a boraim mellett. Nekem a 2015- ös rajnai és a sonka volt a csúcs.

 

A szőlő

Rob: A rajnai a fixa ideám. Marci olaszrizlinges, én rajnais. Az első szőlő is, amit itt megvettem, a tarányi volt. A Villa Tolnay, a Káli Kövek rizlingjei inspiráltak, és belezúgtam a fajtába. Hogy honnan jött a sauvignon blanc? Még nem volt pincém, de már kezdett feléledni a romokból az egykori présház. Egy pesti barátom kért 30 liter folyóbort az esküvőjére, én pedig a szomszédtól vittem neki. Északi oldal, harminchektós öreg hordó, a bor meg zseniális. Mondtam magamban, hogy ezt nekem is meg kell próbálnom: ez lett a Mogyorós.

Marci: Az alap sauvignonban sem a csalánt, a macskapisit keressük, hanem az eleganciát. A mai Mogyorós termőhelyét először béreltük, aztán megvettük. A Kádárhordók használata a sauvignonnál kísérletnek indult, de megszerettük. A dűlősben pedig ott van a hegy, a hordó és a fajta harmóniája.

Rob: Organikusan műveljük a saját területeinket: réz, kén, narancsolaj a védekezés alapja. Bár a borokat biominőségben állítjuk elő, nem cél, hogy ezt egyszer majd ráírjuk a borra, csupán egy eszköz arra, hogy harmóniában legyünk, jól érezzük magunkat.

Marci: 2016 egy jó példa. Kemény év volt, tavaszi faggyal, jegekkel, peronoszpórával, de éppen a bio miatt végig tudtuk nyomni. Napi szinten kint vagyunk a szőlőben, nincs az a megnyugvás, hogy két permetezés között két hétig nyugi van. Ismerjük a szőlő minden „mozdulatát”, és ahol kell, beavatkozunk.

 

1. Leginkább?

Marci: Az olasz az „univerzál”, sosem csalódtam benne.

Rob: Rajnait kellene mondanom, de a furmint csak most kezd teremni, és az is nagyon izgat.

2. Kedvenc bor?

Marci: Itthon olasz, jó területről, az északi partról. Külföldön Martin Mullen ’97-es rajnaija.

Rob: Kéknyelű, pinot gris, mondjuk Villa Tolnay. Kintről Proidl rajnaija Kamptalból, volt vagy 15 éves, de olyan friss volt, mint a tavalyi.

3. Kedvenc hely a környékben?

Marci: Csobánc és a Balaton közepe, ahol kristálytiszta. Mindkettő két üveg borral.

Rob: Itt, a pincénél. Ezért szerettem bele ’94-ben. Meg a pici, eldugott badacsonyi strand.

4. Kedvenc hely a világban?

Marci: Tagyon-hegy. De sokat jártuk a világot a tánccal, most a borvidékeket Roberttel.

Rob: Hát itt. Oda költöztem, ami a kedvenc helyem. A másik az óceán.

5. Ha nem itt, akkor hol?

Marci: Chile.

Rob: Új-Zéland.

6. Legkedvesebb évjárat?

Marci: 2013

Rob: 2013