Robert Gilvesy és Ruppert Márton

Alig nyolc éve, hogy Ruppert Marci az egyetemi faliújságon talált, tört magyarsággal megírt „álláshirdetés” alapján megkereste Robert Gilvesy-t, aki akkor indította új borászatát a Szent György- hegyen. Első közös szüretük óta nagyot nőttek, mostanra ketten együtt, két hegy-két féle talaján, közel 25 hektár szőlőt művelnek. Marci a Tagyon-hegyi birtokáról egyre több saját bort készít, idén pedig palackba került az első dűlős Martinus is, a Tóhely. A közös tér, az újjáépített Eszterházy présház közben visszaolvadt saját környezetébe, ebben éppen virágzó mandulafák segítik. Borkészítésben egymás tanácsadói, a pincemunkát megosztják, a borok pedig saját gondolataik mentén, eltérő stílusban készülnek. Legjobb dűlőikben meséltek nekünk.

A Nagy Káli Könyvben olvastunk a bebírókról*. Titeket is annak tartanak?

Robert: Az mit jelent?
Marci: A „nagyvárosból” ideköltözött embereket hívják így errefelé. Szerintem Robert klasszikus bebíró.
R.: Egy kanadai farmon nőttem fel, erdélyi és somogyi nagyszülökkel! Szerintem Marci a bebíró, ő Győrből jött.
M.: Ne higgyetek neki, három éves korom óta járok ide.

 

Az első saját évjárat, a 2012-es volt. Mennyit változtatok azóta?

R.: Tavaly előtt megházasodtam. Egy burgundi hölgy a feleségem! A gyerekekből (Ilka és Ábris) pedig egyetemista lett. Egyikük Kanadában, a másik pedig Svédországban tanul. Mi pedig itt tanulunk,minden évben valami újat, mert a szőlő folyamatosan változik. A pincét pedig kinőttük. Nem a holnap, nem is a holnap után, de a következő pár év projektje egy nagyobb feldolgozó lehet. Nemesgulácson van egy jó telek a vasút mellett. A kilátásnak hála még épp Szent György-hegyi, és közvetlenül mellette tesz le a vonat. Van egy fantáziám ezzel kapcsolatban...
M.: Nekem közben született két gyerekem, és úton a harmadik. Szeptemberre várjuk. 2012 augusztusában, a szüret előtt toppantam be. Rengeteg volt az újdonság, sokat telepítettünk, ezeket a területeteket pedig csak most kezdjük megérteni. A pincét meg tényleg kinőttük. Már a Gilvesy borok is szűkösen fértek el, az pedig nem volt betervezve,hogy majd a „borászgyerek” is jön a saját boraival. - utal a Martinusra
R.: Aztán, ahogy mindenki mást, úgy minket is elért a „natúrbor-hullám”. Kettőnk közül is inkább engem. A kezdetektől organikusan művelünk, ez egyértelmű. A pincében pedig egyre inkábblecsupaszítjuk a borkészítés folyamatát. A jövőben, a megmaradt részletek még finomabb kidolgozásaa terv. Talán legjobban a „low-intervention” kifejezés jellemzi azt, amit csinálunk. De nemdogmatikusan, inkább egészségesen.

 

 

Modern, vagy klasszikus borok készülnek itt?
M.: A hordó sokat fed a termőhelyen, ezért igyekszem visszavenni belőle amennyit csak lehet. Kiváló példa a Terra: ennél „termőhelyibb” rajnait még nem készítettünk. Mindkét bor spontán erjedt, tisztán, tartályban. A Martinus abszolút a modern vonal.
R.: Nincs recept. Nagy játékterünk van a pincében, amit igyekszünk kihasználni: hordó, tartály, hidegáztatás, egészfürtös préselés... A Gilvesy boroknál, a Bohém kivételével a klasszikus stílus a cél.Azon belül pedig szép, spontán erjedt borokat akarunk.

 

Hogy áll össze a csapat?
R.: A csapat nagy része helyi, mind erős karakterek. Ildi például Hegymagason él, a szőlőben segít nekünk a legtöbbet. 15 éve ismerem. A Borbély Balázs traktorozik, Kitti pedig Mindszentkálláról érkezett hozzánk. Igazából ő fogja össze a szálakat a háttérben. Az irodában segít nekünk.
M.: Nem vagyunk sokan, de erős a csapat. A pincében Roberten kívül csak Marcik dolgoznak, a„helyettesem”, Diósi Marci is környékbeli. Házon belül csak Marcello-nak hívjuk. Egyre többet szeretnénk a szőlőmunkákra koncentrálni, ehhez pedig nagyobb saját brigád kell. Alegjobb egy állandó, tíz fős csapat lenne, hogy a kampány jellegű munkákra is elegen legyünk.
R.: Várjuk a jelentkezőket!

 

 

Kedvenc szomszéd a hegyen?
R.: Mindenkivel jóban vagyunk. Pár napja futottam össze Szászi Endrével, szerintem jó gondolataivannak. Nagyon szeretjük, amit Papa Áronék (PAP Wines) csinálnak, ételben és borban is egyre inkább. Nagyokat szoktunk még borozni a Török Csabával.
M.: Én a Tagyon-hegyre járok haza, az én legjobb szomszédaim ott vannak. Szépen alakulunk, rendbe tesszük a hegyet. A Nivegy-völgy tele van dolgos gazdákkal: Tánczos Zoli, Szabó Gergő, Horváth László, Dobosiék... Erős a Nazarénus közösség is. Ha valamihez hozzáfognak, azt tisztességgel végig csinálják.Azt pedig tanítani kéne, ahogy a gyerekeket nevelik. Mi is igyekszünk példát venni róluk.

 

A legotthonosabb dűlőd?
M.: A Tóhely. Már a fele a miénk, imádunk ott lenni. Ahogy a címkén is látod, nagyon gazdag a talaj, tiszta kő. Szeles medence, sorirányban fújó széllel. Tökéletes a bio-műveléshez. Nehezebb napokon,mielőtt hazaérek, meg szoktam itt állni egy öt percre.
R.: Hát én gyakorlatilag a Tarányiban élek. Elég otthonos. A Váradiban pedig dolgozni szeretek. Jó onnan nézni a naplementét. Bevilágítja a Tóti-hegyet és a Gulácsot.

 
Az első közös projekt pont a Váradi telepítése volt. A szűzterméséből pedig elkészült a PróbaüzemFurmint, amit azóta is emlegetünk. Milyen most a Váradi Furmint?
M.: Pontosítanék. Az első a Váradi kivágása volt, aztán telepítettünk. Mondhatnánk, hogy tudatosmunka eredménye lett a Próbaüzem, de ebben a formában nem lenne igaz. Az volt az első furmintunk. Koncepció nélkül készült, és egyszerűen ilyen jól sült el.
R.: Tényleg nagy sikere volt. Még van pár palack belőle, néha nyitunk egyet. Viszont ami most a Váradi, az sokkal közelebb áll a furmint képünkhöz. Bár nem olyan hízelgő, mint a Próbüzem volt, de szerintem az eddigi legjobb, a 17-es lett.

 

 

Ha Gilvesy, akkor rajnai. Miért alakult így?
R.: Sok rajnait kóstoltam a hegyről, még a legelején. Az első boraink a Tarányi 50 éves tőkéiről készültek. Meggyőző volt, hamar beleszerettem a fajtába. Annyira jól mutatja a termő helyet. Teljesenmá,s mint egy pfalzi, vagy egy Tagyon-hegyi. Ez nem véletlen.
M.: Sok rajnait telepítettünk, de a hegy már előtte is tele volt. Nagy fazon lehetett az itteni tsz.főagronómusa. Kísérletezett a hegyen. Az északi oldal hasonló korú sauvignon blanc tőkékkel van tele.Szerintem a külföldi piacra céloztak vele…

 

Marcinak meg az olaszrizling a szívügye. A kékfrankost kihez fűződik?
R.: Az a Marci érdeme, ő hozta be. Fontos fajta, pannon hagyomány. Illik is a meszes, dolomitostalajhoz. Egyébként vörösben abszolút a stílusom, kidolgozott, részletes borokat lehet belőle készíteni. A nagy ízbombákat amúgy sem szeretem.
M.: Az olasz mellett a másik kedvenc. Az Ágoston-dűlőben, a házunk melletti új telepítés is tiszta kékfrankos.

 

 

Kedvenc külföldi borvidék/borászat?
M.: Nekem még mindig Martin Müllen (Mosel) a becsípődésem. De ezt már biztos unjátok, annyiszor mondtam. A legutóbbi meghatározó élmény pedig Szicília volt, vörösborban, helyi fajtákból.
R.: Szicília nekem is meghatározó volt, főleg az Etna. A legutóbbi látogatások közül furcsamód pont egy kanadai pince fogott meg a legjobban. Pearl Morissette-nek hívják. Ilyen volt még Burja a Vipava-völgyben, és a Chateau de Béru Chablis-ban.

 

Hol volt a legjobb viszont látni egy saját bort?
R.: Bár nem velem történt, de jó sztori. Az unokahúgom az Alo-ban (jó nevű, francia étterem Torontóban) vacsorázott. Kérdezte a sommeliert, hogy foglalkoznak-e magyar borral. Jött a válasz: Persze! A Gilvesytől tartunk borokat. Én sem tudtam róla!
M.: Valamikor tavaly nyáron, a Neked Főztem-ben ebédeltünk. A szomszéd asztalnál egy palackMartinus olaszt rendeltek. Nem egy távoli élmény, de azért jól esett a lelkemnek.

 

*„Kékkút, Köveskál, Kővágóörs, Salföld, Mindszentkálla latinos, pannon vidéke lassanként fölértékelődött, és új lakosokkal, a helyi szójárás szerint bebírókkal népesült be. [...] A bebírók a sokszor fölösleges rigorózussággal kezelt építészeti szabályok ellenére rendbe teszik a régi parasztházakat, [...] megértve a táj hagyományait, de azon túllépve a XXI. századi építészet adekvát kifejezésmódjait keresik.” – Bojár Iván András, Nagy Káli Könyv