A hetedik hetes

Sauskáék két zászlóshajó borának ’13-as évjárata tavaly ősszel érkezett hozzánk először: a borászattal közös kóstolók és egy rendkívül sikeres elővásárlási időszak után október közepétől még néhány hónap palackos érlelés következett. A hetesek a Gourmet Fesztiválon debütáltak, most pedig visszatérnek polcainkra. A borok még szebbek, akkori jegyzeteink viszont újrakóstolás után is megállják a helyüket. A borász, Markó Ildikó szavaival: „2013 részletgazdag és harmonikus, tele egyéniséggel.”

Ezt írtuk 2016. szeptemberben:

 

7+1

A 2012-es évjárat elővásárlásával indult a történet, és szerettünk volna még mélyebben utána menni a „heteseknek”, mert hiszünk benne, hogy évek múlva egyre fontosabb lesz visszatekinteni egy-egy évjárat stílusára, személyiségére. A bor számos kézen megy keresztül az előző téli metszéstől, az első hajtásoktól a palackozásig – idén elhatároztuk, hogy végigjárjuk és bemutatjuk ezt az utat. 7+1 kulcsszereplővel beszélgettünk: szőlőben, traktor mellett, teraszon, palackozóban vagy épp a konyhában, egy pohár ’13-as C7 mellett, mindenkivel ott, ahová munkája a leginkább köti. A történetekből pedig szép lassan összeállt, milyen is volt 2013 Villányban és Siklóson – szubjektív, mégis teljes képet adva az induló elővásárlás borairól.

 


 

Pohl Péter - birtokigazgató

 

Péter igazgatja mindkét birtokot, Tokaj és Villány között ingázik. A 2013-as szüret különösen emlékezetes volt nekik Sauska Stefanie-val, hiszen a felütést az esküvőjük adta.

„A Cuvée 7 a mesterdarabunk. Ha nincs, akkor abban az évben vereséget szenvedtünk a természettől, ha viszont van, akkor tényleg pontosan mutatja, mit tudunk aktuálisan szőlészetről, telepítésről, tőketerhelésről, házasításról, hordóról, harmóniáról és egyensúlyról. És közben minden évjáratba észrevétlenül belefonódik az életünk is.”

 


 

Wéber Norbert - szőlész
 
Norbi a szőlész, leginkább rajta (és az évjáraton) múlik, hogy milyen lesz az alapanyag.
„Mostanában sok szó esik biodinamikáról meg organikus borászatról, és ez jó is így. De fontos az egészet összefüggéseiben látni: ahhoz, hogy hosszú távon széles spektrumú bioszféra alakuljon ki, minden borászat felelőssége, hogy a dűlők mellett erdőket is vegyen, amiket nem vág ki, gyümölcsfákat és bokrokat ültessen, hogy megmaradjon az az egészséges és gazdag állatvilág, ami a szőlőnek is fontos, de igazából az egész életünk szempontjából az. Miközben az is nagyszerű dolog, hogy gyomirtó helyett szénát szórunk a tőkék tövébe, ahogy ezt a régiek kitalálták, mert az innováció néha csak visszatekintés a múltba.”

 


 

Markó Ildikó borász

 

Ildikó borászként elejétől fogva részese a Cuvée 7 történetének:

„Soha nem felejtem el, 2013. március 15-én sűrű hóesésben indultunk Bordeaux-ba egy kóstolóra. Ekkorra már éreztük, hogy a két bor jövőbeni karakterét a terület és fajta szimbiózisa fogja ezentúl meghatározni, nem pedig a három bordói fajta eltérő arányú házasítása. Aznap éjszaka kéttucat hordós tétel kóstolása után nem volt kérdés: a franciáknál sem mindig három az a három hozzávaló, sokszor csak kettő, mert sokkal fontosabb számukra az egyensúly és az elegancia, mint a klisék. Hazatérve kimondtuk: Villány és cabernet sauvignon, Siklós, merlot meg cabernet franc. Egyszerre megláttuk a két bor saját arcát, ami nagy, meghatározó pillanat volt mindannyiunk számára. Az előző évtől a cél a korai szüret és érzékenyebb hordóhasználat lett. De a nagy melegben olyan korán érett minden, annyira koncentrált és vízhiányos lett a szőlő 2012-ben, hogy ezt a finomhangolást végül csak a 2013-as évjáraton tudtuk végigvinni. Szép is lett nagyon mindkettő, részletgazdag és harmonikus, tele egyéniséggel és finom gyümölccsel.”

 


 

Költőné Vali - szőlészeti csoportvezető

 

Vali a szőlőben dolgozik, és irányítja a munkát. Együtt böngésszük át a kockás füzetet, ahol aprólékosan feljegyezett mindent, például ilyeneket, hogy „hólapátolás” – áprilisban.

„‘13-ban minden ment, ahogy kell, és még telepítésre, oltásra is volt időnk. A tavaszi havazásokkal egy kicsit megkésett a természet, de a virágzás szépen végbement. A zöldmunka május elején kezdődött. Augusztusban hőségriadó volt, itt van a füzetben, nagybetűvel, felkiáltójellel – ilyenkor hajnalban és késő délután dolgozunk a szőlőben. A szüret gondtalanul indult, az októberi esők okoztak egy kis fejtörést. A Cuvée 7 alapanyagokat október közepén és végén szedtük.”

 


 

Tisza Sándor - traktoros

 

Sanyi bácsi a traktoros, aki pont most lett nyugdíjas. Így már csak húsz évig tervez maradni, hiszen ereje teljében van. Kedvenc dűlője az Ördögárok, mert ott aztán van kihívás.

„Inkább sörös vagyok, de egy jó Cuvée 7-et bármikor szívesen megiszom a „ragadós pörkölt” mellé. Most megyek nyugdíjba, de lehet, hogy aláírok még vagy húsz évet. Mert itt jó a társaság és nem kell idegeskedni. 2013-ból is csak a jóra emlékszem.”

 


 

Hága Balázs - borász

 

Balázs korábban kollégánk volt a Bortársaságnál. Hosszú időt töltött Új-Zélandon, aztán a család került előtérbe, és hazajött.

„Nem gondoltam volna, hogy hazatérve, Magyarországon fog kinyílni számomra a világ – és éppen ez történt. A legszerencsésebb időszakban, a házasítások előkészítésekor csöppentem bele a munkába: több száz hordós tétel lekóstolása és pár alkoholgőzös nap után lassan körvonalazódott bennem a dűlők stílusa és karaktere. A merlot egyértelműen Siklósé, míg a cabernet sauvignon Villányban a legjobb. A cabernet franc kikóstolhatóan jól érzi magát mindkét helyen, úgyhogy a Cuvée 7-hez válogattunk. Olyan mennyiségű rendszerezett tudással találkoztam itt a borászatban, hogy ez végtelen szabadságot ad: sokat beszélgetünk eleganciáról, egyensúlyról, lágyabb tanninokról és tudjuk is az odavezető utat, ha az évjárat engedi.”

 


 

Futó Juli - borászati asszisztens

 

Juli mindenhol ott van, a beérkező szőlő fogadásától a palackozásig. Mintázik, mér, kóstol, és még a nap végén is tud mosolyogni.

„Minden beérkező szőlőnek maximális figyelem jár, de van az, amikor tudod, hogy most egy különleges terület következik. Akármilyen fáradt vagy, lendületet ad a várakozás, hogy milyen lesz az eredmény. A szüretet és az erjesztést mindig a fajtához igazítjuk. ’13-ban az esős október miatt a válogatás szerepe felértékelődött. Az első osztályú parcellák termését külön kezeljük egészen a házasításig, hogy lássuk, mit is tud. A házasításhoz minden hordóból mintát veszünk, több lépcsőben dől el a végleges összetétel. Bár sok időt töltök a pincében, szeretek kijárni a szőlőbe, ahol mindig eszembe jut, honnan is indulnak a dolgok.”

 


 

Csonka Gergely - séf

 

Gergő a séf. A konyhában áll, előtte masszív gránitlap, a másik oldalon mi ülünk kíváncsian – ő pedig mesél alapanyagokról, textúrákról, szenvedélyesen.

„Az évjárat élénkebb savaihoz szerintem klasszul illik a vörösborban posírozott borjú fehérpecsenye, vékonyra szeletelve, hidegen. Borjú- és báránymáj, báránycsülök beluga lencsével, sufnudli és forrázott kelkáposzta. Sváb ihletésű magyar ételek, némi világkonyha beütéssel. Szezonális, friss, helyi: ez illik ide, így szeretjük.”

 

 

Siklós 2013 Villány 2013

65% merlot, 35% cabernet franc

Alkohol: 14,0%

Sav: 5,8 g/l

Szüret ideje: 2013. október 9-26.

Érlelés: 17 hónap francia hordó, ebből 32% első töltésű

Palackozás ideje: 2015. július

Készült: 15 700 palack 

60% cabernet sauvignon, 25% cabernet franc, 15% merlot

Alkohol: 14,5%

Sav: 5,5 g/l

Szüret ideje: 2013. október 9-26.

Érlelés: 17 hónap francia hordó, ebből 36% első töltésű

Palackozás ideje: 2015. június

Készült: 23 100 palack

A merlot egyértelműen Siklósé, több mint a felét adja ez a fűszeres, gyümölcsös fajta. Mellette a franc szinte kötelező elem, részben azért, mert ezt a fajtát tűzte zászlajára a borvidék, de azért is mert még karakteresebbé, dinamikusabbá teszi a siklósi hetest. Mély rubin szín, fiatalos, lilás széllel. Az illata csupa piros bogyós gyümölcs, főleg cseresznye és egy kis szilva. Feszes, lendületes, elegáns.

A cabernet sauvignon Villányban a legjobb. A franc jól érzi magát mindkét helyen, úgyhogy kihagyhatatlan alap az is. A merlot inkább csak fűszerként van jelen a villányi hetesben. Sötét rubin szín, fekete maggal. Lassan nyíló illat, fekete gyümölcsök, fűszeres, borsos, dohányos jegyek. Szájban intenzív, kerek és selymes.